Ételtcsakokosan

Olyan sokat hallunk a különböző diétákról, méregtelenítésről, magam is írtam már a húsvétot megelőző böjtről. Erről lehet rosszat is, jót is hallani; különböző szakemberek különböző módon állnak a témához.

Mindenesetre tavasszal valóban kivirágzik a természet, megindul a növényekben a nedvkeringés, a téli álmot alvó állatok is előbújnak rejtekhelyeikről. Az ember –mint a tápláléklánc és a természet örök körforgásának része– úgyszintén kívánja a megtisztulást, az újjászületést.

Ez megvalósulhat egy tisztítókúrában, vagy gondolati szinten különböző meditációkban vagy elcsendesülésben. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én ilyenkor tényleg érzem, hogy valahogy az otthonomat is ki kell tisztítanom, fel kell frissítenem teljesen!

Akik ismernek, azok inkább a tisztaságmániások sorába állítanának engem, de tavasszal…, az más! Minden pontja kívánja az otthonomnak, hogy kicsit megmozdítsam, hogy kimossam, hogy áttöröljem. Mindennek jár a felfrissülésJ.

Egy háziasszony igazán tudja, hogy ez nem kis mulatság, időt, energiát nem kímél!

Általában mindent idővel és energiával mérünk, de vajon számolunk-e azzal is, hogy a mai világban már nem ugyanúgy takarítunk, mint a nagyanyáink idejében? Akkor az esővíz, a homok, mint súrolószer, az ecet, melyet különböző gyümölcsökből erjesztettek, szóval természetbarát módon oldották meg mindezt. Arról nem is beszélve, hogy talán ma egy kicsit „túltakarítunk” mindent, már szinte baktériummentességre koncentrálunk, pedig a követendő jelszó itt is a mértékletesség!

Az EU-ban több mint 100.000 bejegyzett, mesterségesen előállított vegyianyag van. Te jó ég! Melyiket válasszuk, hogy ne okozzunk kárt?

Legjobb, ha kőolajat nem tartalmaznak, illetve allergiát okozó anyagoktól is mentesek. Én legegyszerűbbnek azt tartom –és ehhez még szakembernek sem kell lenni–, ha öko vagy bio tisztítószereket vásárolunk.

Az ember alapvetően jó, az ösztönei mindig jól működnek, kivéve, ha az ösztön tudatunk befolyása alá kerül. Ha a takarítószeres vizet rá mered önteni a kedvenc virágodra, jó tisztítószert választottál! Nem kifogás, hogy Te mindig a WC-ben húzod le, hiszen sajnos a vegyszerek nem csak az otthonukban károsak vagy a bőrünkön át szívódnak fel, hanem a kertben kiöntve is szennyezik a talajt, a WC-be öntve pedig a természetes vízkészletet.

Az élet egy örökös körforgás! Mindannyian részesei vagyunk.

Válasszunk megfelelő tisztítószereket, ezekkel egymás után végezhetjük el, mondjuk az ablakpucolást, majd utána a lépcsőház vagy a veranda felmosását, és így már a víztakarékosságra is figyeltünk.

A legolcsóbb univerzális tisztítószer az ecet. Tökéletes ablakpucoláshoz vagy vízkő eltávolításra. Önthető csaptelepre, vagy éppen a WC-kagylóba is. Kis ideig állni hagyjuk, és máris áttörölhető a felület.

Mosáshoz, mosogatáshoz próbáljátok ki a mosódiót! Minden bio boltban hozzáférhető, és az ára is kedvező. Ez szó szerint használható mosógépben vagy mosogatógépben is. A mosogatógép egy csúcs találmány. Én általában a technikával nem vagyok nagy barátságban, persze szükséges rosszként a munkahelyemen én is együtt élek vele. De a mosogatógép egészen más. Magas hőfokon, kevés vízzel, energiatakarékosan, kevés vegyszerrel (mosódióval még ez is kiküszöbölhető) időt spórolunk meg, és valóban tökéletes tisztasághoz jutunk úgy, hogy a környezetet is kíméltük minden szempontból!

Ha a mikro vagy a sütő az ételektől beszennyeződik, akkor 2 dl vizet kell betenni, felmelegíteni a sütőt, és a hő hatására szó szerint le fog folyni az odaszáradt zsír és ételmaradék. Ezt még egy barátnőmtől tanultam.

De vannak ám még egyéb fortélyok is. Ha a ruhára gyümölcsfolt kerül, áztassuk tejbe vagy dörzsöljük át szappanos vízzel, és cseppentsünk rá citromlevet. A kilöttyent vörösborra azonnal nagy mennyiségű sót kell önteni, óvatosan beledörzsölni, állni hagyni, majd felporszívózni…a tapasztalat szól belőlem, higgyétek el!

Karácsonykor többször előfordult, hogy a rengeteg gyertya valamelyike foltot hagyott a terítőkön. Ilyenkor várjátok meg, míg kihűl és megszárad, aztán tegyetek rá és alá papírtörlőt, és vasalóval vasaljátok át! A folt a papíron marad, és nem a terítőt „díszíti” tovább.

A konyha tisztítása talán a legkényesebb téma. Itt ugyanis minden, ami nem tiszta, vagy amin esetleg vegyszer marad, belekerülhet az ételeinkbe, majd a szervezetünkbe. A konyhai eszközök leghatékonyabb tisztítószerei az ecet, a citromlé és a szódabikarbóna. Az ecet kiváló a hűtő takarítására is, hiszen ott a vegyszerek vagy azok illóanyagai azonnal az ételeinkbe juthatnak, és ez veszélyforrás lehet.

Apropó, illatok! A kellemetlen hűtőszagot kávé és szódabikarbóna keverékével lehet elűzni egy kis tálkában elhelyezve a hűtő aljában. De a felmosásnál is lehet egy kis illatot csempészni a levegőbe, ha illóolajat vagy gézbe csomagolt potpurrit (virágszirmokat) raksz a felmosó vízbe!

Azon túl, hogy valódi tisztaság lesz az otthonodban −vegyszerek nélkül−, meglátod, hogy a pénztárcád is megérzi majd, hogy nem a márkanévvel ellátott, hiper-szuper csomagolású kemikáliát választottad, hanem a természeteset. Sok sikert hozzá!

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Megelőzhető a Campylobacter okozta fertőzés!

eteltcsakokosan

Almás káposztasaláta + két öntet

eteltcsakokosan

Mire jó a maghőmérő?

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató