Ételtcsakokosan

Sonkafőzés egyszerűen

2017. április 11.

Előző cikkünkben arról írtunk, hogyan válasszunk ki a számunkra megfelelő sonkát. Most abban segítünk, hogyan főzzünk meg.

easter-breakfast-1181632_1280

A főzés előtti este a nyers füstölt sonkát előző este annyi hideg vízben kell áztatni, amennyi ellepi, hogy távozzon belőle a fölösleges só. Másnap öntsük le róla az áztató levet, öntsük fel friss, hideg vízzel, és ízlés szerint fűszerezzük fokhagymával, borssal, babérlevéllel.  Mindig akkora fazékban főzzük, amelyben teljesen ellepi a víz. A főzési ideje a nyers sonka súlyától is függ, de az nagyon fontos, hogy lassan főzzük, a víz csak gyöngyözzön. Akkor készült el a sonka, ha a beleszúrt villa már könnyen kicsúszik, illetve a csontja kihúzható belőle. A főzőlében hagyjuk kihűlni, mert melegen nem lehet szépen (a rostokra merőlegesen) szeletelni, valamint így a kiszáradástól is megóvhatjuk.

A megfőtt, kihűlt sonkát csomagoljuk be és fogyasztásig tartsuk a hűtőszekrényben. 2-3 napig biztonságosan fogyaszthatjuk, ám ha látjuk, hogy nem fog elfogyni, akkor érdemes kisebb adagokban lefagyasztani.

A sonka főzőlevét vétek lenne kiönteni. Ha már tudjuk, hogy az elkövetkező 2 napon nem tudjuk felhasználni, akkor a leszűrt levet kisebb adagokban fagyasszuk le, a későbbiekben még nagy hasznát vehetjük. Hogy mi mindenre használhatjuk a főzőlevet, következő cikkünkből kiderül.

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Kötelező-e feltüntetni?…

eteltcsakokosan

Szilva az ősz üdvöskéje

eteltcsakokosan

Ételek stressz ellen

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató