Kétrészes cikksorozatunkban bemutatjuk a 2014. december 13-tól érvényes új jelölési szabályokat és a gyakorlatban történő megvalósulásukat.
Az új Rendelet alapvető változásokat hozott az élelmiszerek jelölési szabályaiban, amelynek következtében az előállítóknak új csomagolóanyagokat és újfajta címkézést kellett alkalmazniuk.
A mindenkori jelölési előírások teljesülését a NÉBIH és a szakmai felügyelete alá tartozó Megyei Kormányhivatalok Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságai és a járási hivatalok az éves monitoring vizsgálati terv alapján folyamatosan ellenőrzik az előállítóknál, a kereskedelemben, az üzletek polcain, vendéglátóhelyeken egyaránt. Az élelmiszerlánc-ellenőrző hatóság a jelölési előírásoknak való megfelelés ellenőrzése során figyelembe veszi a Rendelet által meghatározott átmeneti időszakokat is, ugyanis a 2014. december 12-ig jogszerűen forgalomba hozott termékek (pl. a raktárban készentartás céljából tárolt, becsomagolt termékek) a minőségmegőrzési idejük lejártáig forgalomban lehetnek. Ez azt jelenti, hogy 2014. december 13. után mind az új jelölési szabályoknak megfelelő, mind a régi jelölési szabályoknak megfelelő termékek megtalálhatóak lesznek az üzletek polcain.
Tapasztalatuk szerint a nagyobb kereskedelmi egységek legtöbbször a nem előrecsomagolt termékek esetében, kódokkal, piktogramokkal tüntetik fel az egyes allergéneket, míg kisebb egységekben a szóbeli tájékoztatás lehetőségét részesítik előnyben. Egyre szélesebb a vásárlók azon köre, akik számára fontos információt jelentenek a jelölésen feltüntetett adatok. A NÉBIH mindent megtesz a fogyasztói tudatosság további növelésére, ami kiemelt stratégiai cél is egyben.
A NÉBIH ingyenesen hívható Zöld számán (06-80/263 244) illetve az Ügyfélszolgálatán lehet az ezzel kapcsolatos közérdekű bejelentéseket megtenni.
Allergénjelölés az éttermekben
A vendéglátók ismerkednek a szabályok gyakorlati lehetőségeivel, most keresi mindenki a számára legmegfelelőbbet. Több jó példa van. Február 9-én ülésezett a vendéglátás és étkeztetés jó higiéniai gyakorlata útmutatót készítő bizottság, amelynek szinte valamennyi vendéglátó szakmai szervezet a tagja, és ezt a kérdést tárgyalták. A tervezett segédanyag szövege kikerül a NÉBIH honlapra és 2 hétig bárki hozzászólhat, javaslatot tehet, és ha nem ütközik jogszabályba akkor azt, a munkacsoport elfogadja. Ebben az útmutatóban a vendéglátóknak leírásra kerülnek a gyakorlati információk.
Az étlapokon egyes vendéglátó helyeken feltüntetik az allergén összetevőket, más helyeken rövid mondatot írnak ki arról, hogy kitől kérdezhet a vendég, vagy hol találja meg a pontosabb információkat.
Eddig is volt hazánkban szóbeli tájékoztatási kötelezettsége a vendéglátóknak egy 2011-es rendelet alapján. A szóbeli tájékoztatást erre a feladatra kioktatott munkatárs, írásos dokumentumra alapozottan adhatja meg. A vendéglátóknak érdeke a pontos informálás, ezért igyekeznek írásos dokumentumokat készíteni és azt bemutatni a vendégnek.
Az élelmiszer bizalmi termék, de a fogyasztó is legyen igényes. Ahol az információ bizonytalan, vagy nem elégedett, ne fogyasszon!
Amennyiben Ön vagy családtagja allergiás valamilyen élelmiszerben található anyagra, osszák meg velünk tapasztalataikat az info@eteltcsakokosan.hu-ra küldött levélben.