Ételtcsakokosan
szivek-1024x576

A Valentin nap eredete

szivek-1024x576Szent Bálint (Valentin vagy Valentinus) egy vagy több keresztény mártír volt az ókori Rómában. A szerelmesek, a lelki betegek és az epilepsziától szenvedők védőszentjeként tisztelték, bár személye, illetve születési helye és ideje sem pontosan ismert. Szent Bálint, Terni (akkori nevén Interamna) püspöke a 14. században vált Angliában és Franciaországban a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé. Ennek a szentről elterjedt egyik történet képezte az alapját. E szerint, mielőtt keresztény hite miatt II. Claudius császár idején – a hagyomány szerint február 14-én – kivégezték volna, Bálint a hite erejével a börtönőre vak leányának visszaadta a látását. Előtte pedig búcsúüzenetet küldött a lánynak, amelyet így írt alá: „A Te Bálintod.” Ez a Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata.

A legenda szerint a püspök a szerelmeseket a keresztény szokások szerint megeskette egymással, köztük katonákat is, akiknek az akkori császári parancsok értelmében nem lett volna szabad házasságra lépni. A friss házaspárokat megajándékozta kertje virágaival. A hagyomány úgy tartja, hogy ezek a házasságok jó csillag alatt születtek. Az egyházi liturgiában gyökerező eredete ennek az ünnepnek Jézusnak, mint égi vőlegénynek a megérkezése az égi esküvőre.

496-ban I. Gelasius pápa elrendelte ünnepét, azok között „…akiknek nevét méltán tisztelik, de akinek cselekedeteit csak az Isten ismeri.” A keresztények február 14-én ünneplik, amely pontosan egy nappal előzi meg az ókori Római Birodalom kedvelt Lupercalia ünnepét. A római katolikus naptár szerint 1969-ig ünnepét február 14-én tartották, amikor kivették a külön napon ünnepelt szentek sorából és eltűnt az egyházi liturguából, hogy helyet adjon a történelmileg bizonyítható szaloniki születésű szent testvérpár, Konstantin-Cirill († Róma, 869. február 14.) és Szent Metód liturgikus ünnepének. Ez a nap azonban ma is Bálint, illetve Valentin névnapja az angolszász országokban.

Az angolszász területekről először az Amerikai Egyesült Államokban terjedt el az ajándékozás, a szerelmeslevél- és képeslapküldés szokása. Később Európa többi országában is népszerűvé vált. Magyarországra az 1990-es évek óta szokás, hogy virággal, édességgel és egyéb ajándékokkal lepik meg egymást a szerelmespárok.  (Forrás: wikipedia.org)

Afrodiziákumok

A szerelmesek napjáról eszünkbe juthatnak az afrodiziákumok, amelyeket különleges fogásokba, ritkán asztalra kerülő – például csak Valentin-napra készített – romantikus vacsorákhoz is felhasználhatunk. Sokfajta növénynek, ételnek és illatnak tulajdonítanak vágykeltő hatást, azért, mert vérbőséget okoznak vagy azért, mert ellazító hatásuk van.

Fűszerként vagy teának elkészítve alkalmazandóak például: ánizs, babérlevél, bazsalikom, chili, fahéj, gyömbér, kardamom, szegfűszeg, szerecsendió, vanília, borsmenta, petrezselyem. A zöldségek és gyümölcsök közül afrodiziákum a zeller, a datolya, a füge, a rukkola, a banán, az avokádó. Egyéb ételek közül az osztriga, a rákfélék, a méz, a csokoládé és a kávé is afrodiziákumnak minősül, és ne feledjük ki a felsorolásból a különböző olajokat, amelyeket masszázshoz használhatunk: ilyen a fahéj-, a szegfűszeg- és a szerecsendió-olaj.

 Receptek
Ahány ház, annyi szokás – a Bálint nap szólhat például arról, hogy szeretteinket kényeztetjük egy kicsit. Ehhez nem szükséges drága ajándékot vásárolni, otthon elkészíthető meglepetéssel is különlegessé tehetjük a hangulatot.
Ajándékok:
muffin-1024x768
Fügés-datolyás muffin
Hozzávalók 12 db-hoz:
A tésztához:

  • 20 dkg méz,
  • 8 dkg cukor,
  • 6 dkg vaj,
  • 10 dkg étcsoki (70%-os),
  • 2 ek tejszín,
  • 2 tojás,
  • 25 dkg liszt,
  • 3 tk sütőpor,
  • csipet só,
  • fél (bio) citrom héja,
  • 1 tk kardamom,
  • 1 tk fahéj,
  • 1 ek frissen reszelt gyömbér,
  • 6 dkg datolya

Töltelék:

  • 7 dkg datolya,
  • 7 dkg aszalt füge,
  • 30 ml vodka,
  • 1,5 ek méz

Díszítés:

  • 15 dkg étcsoki,
  • 5 dkg fehér csokoládé,
  • vaj

A töltelékhez a fügét és a datolyát apróra vágjuk, leöntjük a vodkával, elkeverjük a mézzel, lefóliázva legalább 1 órát érleljük. Egy lábosban vízgőz felett összeolvasztjuk a mézet, cukrot, vajat, tejszínt, csokit. Kihűtjük, belekeverjük a tojásokat. A lisztet a sütőporral tálba szitáljuk, hozzákeverjük a sót, a, fűszereket, az apróra vágott datolyát és diót, majd a mézes keverékhez adjuk. A felét vajjal kikent szilikon formákba töltjük, elosztjuk rajta a vodkás gyümölcsöket, befedjük a maradék tésztával, 180 fokra előmelegített sütőben kb. 25 percig sütjük.
Rácsra tesszük kihűlni, kivesszük a formákból, vízgőz felett olvasztott csokival bevonjuk, hűvösre tesszük, míg a bevonat megszilárdul. Ekkor felolvasztjuk a fehér csokit is, kis hűtőzacskóba tesszük, aminek egyik sarkát ollóval lecsípjük, majd ízlés szerint díszítjük a muffinokat.
Menüjavaslat:
valentin-nap3-1024x778
Zellerkrémleves

  • 1 hagyma
  • 2 dkg vaj
  • 25 dkg zeller
  • 15 dkg burgonya
  • 5 dl zöldségleves vagy alaplé
  • só, bors
  • 1 dl tejszín
  • 1 ek apróra vágott petrezselyem
  • 1 ek lestyán

A hagymát megpucolom, felvágom és egy lábosban vajon üvegesre pirítom. Megtisztítom és kockára vágom a zellert és burgonyát, majd hozzáadom a hagymához. Ezután jön a fűszerezés: sózom, borsozom ízlés szerint, és a zöldfűszereket is beleszórom. Felöntöm a zöldséglevessel, felforralom és főni hagyom addig, amíg a burgonya és a zeller megpuhul. Végül beleöntöm a tejszínt és botturmix segítségével krémesre turmixolom. Tálaláskor petrezselyemmel díszítem.
Ráksaláta

Forrás: nlcafe.hu
Forrás: nlcafe.hu

Hozzávalók 2 személyre:

  • 1 kisebb saláta
  • fél fej lilahagyma
  • 1 db piros édes paprika
  • 0,5 kg mirelit garnéla (koktélrák)
  • 1 ek olívaolaj
  • 0,5-1 ek chiliolaj
  • 2 ek osztriga szósz
  • 1 tk fokhagyma granulátum
  • 1 tk cukor
  • nagy csipet só, kis bors
  • kevés balzsamecet
  • 1 db bagett

A salátát és a paprikát folyó víz alatt megmossuk, lecsepegtetjük, a hagymát megpucoljuk, majd tetszés szerinti darabokra vágjuk. A tányérra halmozzuk, majd óvatosan meglocsoljuk balzsamecettel (néhány öntés, kb 2-3 kávéskanálnyi, ízlés szerint).
Ezt követően a garnélákat egy szűrőben leforrázzuk. Ezt csinálhatjuk a csapból jövő meleg vízzel, nem kell főzni. A cél csupán annyi, hogy a mirelit rákocskák közötti jelentős mennyiségű jég kiolvadjon, így nem fogja felvizezni a szószunkat. Az olíva- és chili olajat (használhatunk erős pistát, vagy friss chilit is helyette) egy serpenyőbe öntjük, majd hozzáadjuk az osztrigaszószt, a fokhagymát, sót, egy késhegynyi borsot, cukrot, és elkezdjük teljes lángon forralni. Használhatunk 2 gerezd nagyon apróra vágott vagy áttört friss fokhagymát is a granulátum helyett. Legvégül a rákocskákat dobjuk a serpenyőbe és barnára pirítjuk.
A kész salátaágyra halmozzuk a fűszeres rákokat és azonnal fogyasztjuk.
Az elkészült ételt azonnal fogyasszuk el, ne tároljuk!
Chilis-gyömbéres forró csoki
Hozzávalók 2 bögréhezvalentines-day-618878_640

  • 10 dkg magas kakaótartalmú csokoládé
  •  2 dl tej
  • 1 dl tejszín
  • ¼ kk kávéskanál chilipor
  • ¼ kk frissen reszelt gyömbér

Elkészítés
A csokit vízgőz fölött folyamatos kevergetés mellett folyékonyra olvasztjuk, amikor már fényes, hozzákeverjük a fűszereket. Alaposan elvegyítjük és mikor a fűszerek szépen belesimultak a csokiba, apránként, folyamatosan kevergetve hozzáöntjük tejet és a tejszínt. A chili és a gyömbér külön-külön is csípős, így együtt, a keserű csokival különösen erős italt kapunk.
 

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Fekete berkenye: a legfeketébb gyümölcs

eteltcsakokosan

Keleti szomszédunkban ismét megjelent az afrikai sertéspestis

eteltcsakokosan

Félig fűszer, félig zöldség – A torma

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató