Ételtcsakokosan

Vajakat vizsgált a NÉBIH

2016. január 26.

Vajakat ellenőrzött januári Szupermenta tesztjén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). Élelmiszerbiztonsági szempontból valamennyi termék megfelelt az előírásoknak, egyéb szabálytalanságok azonban ezúttal is előfordultak. Összesen 11 termék esetében kellett hatósági eljárást indítani: négynél súlyos minőségi hiba, míg hét vajnál jelölési probléma miatt.

A hazai boltok kínálata alapján 19 előállító 33 különböző termékét vizsgálták meg a NÉBIH szakemberei, melyeket laboratóriumi körülmények között teszteltek biztonsági és minőségi paraméterek mentén.

Biztonsági szempontból a peroxid számot mérték a hatóság munkatársai, amiből a termékek avasságára lehet következtetni. E téren nem akadt kifogásolnivaló, ahogyan nem találtak szabálytalanságot a termékek növényi zsír kimutatására szolgáló vizsgálatokat követően sem.

A hivatal szakemberei megmérték a négy „laktózmentes” feliratú vaj laktóztartalmát is. A vizsgált vajak laktóztartalma mind a négy esetben kimutathatósági határérték alatt volt (<0,05g/100g), azaz megfelelt az előírásoknak.

Minőségi paraméterek szempontjából már nem ennyire pozitív a mérleg, Egy esetben a víztartalom meghaladta a 16%-os határértéket, míg a másik három esetben sem a tejzsír sem a víztartalom nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak.

Mint minden élelmiszerre, a vajakra is szigorú jelölési előírások vonatkoznak. E téren hét terméknél volt probléma, ezek közül a legsúlyosabb, hogy egy vajnál nem tüntették fel a gyártás során hozzáadott – egyébként engedélyezett – adalékanyagot, a karotint (E 160a színezék).

A kedveltségi tesztelésen laikus és szakértő kóstolók pontozták a termékek küllemét, illatát, ízét, állagát és kenhetőségét. Ezen szempontok alapján a legkedveltebb termék a Magyarországon előállított Auchan Tuti tipp vaj lett. Másodikként a német Meggle márkázott vaj, míg harmadikként az osztrák Milfina Lactofree végzett.

További információk és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a NÉBIH Szupermenta termékteszt oldalán:

http://szupermenta.hu/33-fele-vajat-tesztelt-a-nebih/

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

A csokoládé, hidegen-melegen

eteltcsakokosan

Az érzékszervi vizsgálatok szerepe és jelentősége

eteltcsakokosan

Miért nem…?…

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató