„Tombol bennük a vágy, hogy segítsenek”

 „Nem csak azért üljük körbe az asztalt, hogy gyorsan behabzsoljuk az ételt, hanem hogy találkozzunk egymással és mintegy mellékesen falatozzunk közben” – mondja Deliága Éva gyermekpszichológus, integratív gyermekterapeuta a családi étkezések fontosságáról.


Interjúnkban többek közt arról is kérdeztük őt, miként vonjuk be a konyhai tevékenységekbe a család legifjabb tagjait, mi állhat a gyermekek válogatósságának, evésproblémáinak hátterében, mennyire fontos a szülők példája. Egy finom családi receptet is kértünk.
Hogyan vonhatjuk be otthon a kisgyerekeket a főzésbe, hogy játékosan, fokozatosan ismerjék meg az élelmiszerekkel kapcsolatos szabályokat?
Már a napi vagy a heti menü megtervezésekor legyünk tudatosak. Gyermekünkkel beszéljünk arról, mit fogunk vásárolni, mit fogunk főzni, és neki is kínáljunk fel néhány ételt, hogy válasszon belőlük. Ha túl sokféléből kellene választania, a kisgyerek elbizonytalanodik. A vásárlásba is érdemes bevonni őt, hiszen ez fejleszti az általános műveltségét, a tájékozódását. Amikor együtt sétálunk végig a piacon vagy bármilyen üzletben, ejtsünk szót arról is, mit nem vásárolunk meg. Úgy formálhatjuk a szemléletét, ha elmondjuk neki az okokat, mit miért vásárolunk meg, más élelmiszereket pedig miért nem. Ha látunk egy olyan gyümölcsöt, zöldséget, amit ő még nem ismer, elmagyarázhatjuk, mikor terem, veszünk-e ilyet vagy sem – ugyanezt megtehetjük, amikor a nassonlivalókhoz, chipsekhez érünk, vagy azokhoz a termékekhez, amelyek nem az alapvető élelmiszerek közé  tartoznak. Ha bizonyos dolgokat nem akarunk megvásárolni, melyeket gyermekünk szeretne, kínáljunk fel számára más opciókat.
A  gyerekek nagyon szeretik, ha pici részfeladatokat végezhetnek, hasznosnak érezhetik magukat. Hazaérve a vásárlásból megnézhetik, hogy kipakoltunk-e mindent a szatyorból, visszaakaszthatják a bevásálótáskát a helyére, a lilahagymát betehetik a zöldségeskosárba…  A konyhai tevékenységeket eleinte csak szemlélik a gyerekek – már ilyenkor felhívhatjuk a figyelmüket a veszélyekre, amiket egy forró edény vagy az éles kés rejt magában. Szívesen utánozzák azt kicsiben, mint amit mi végzünk éppen. Összekeverik a hozzávalókat, tésztát gyúrnak. 8 éves kor alatt a gyermekek hozzáállását formáljuk ezzel, és fenn tudjuk tartani a természetes kíváncsiságukat és érdeklődésüket . Később komolyabb feladatokat is adhatunk. 8 éves kor körül már elvárás lehet, hogy a gyermek önállóan töltsön magának innivalót, evés után tegye be a tányérját a mosogatóba, esetleg öblítse el. A feladatok, megbízások növelik a gyerekekben azt az érzést, hogy hasznos tagjai a családnak. Ilyen rendszeres feladat lehet a terítés. Az óvodában már megalapozzák ezt a rendszert (napos), és viszik tovább az iskolába (hetes). Szülőként arra érdemes figyelni, hogy a kisgyerek számára is elérhető magasságban tartjuk az eszközöket, vagy pedig mindent külön a kezébe adunk terítéskor.
Ha nem engedjük a kisgyereket bizonyos tevékenységeket végezni, azzal hosszú távon nem vesszük el a kedvét attól, hogy segítsen?
A gyerekekben általában tombol a vágy, hogy segítsenek, részt vegyenek mindenben. De ha nem szeretnénk, hogy például a késhez nyúljon, direkt tiltás helyett kérhetünk tőlük más tennivalót. Azzal például, hogy „tudod kicsim, az lenne a nagy segítség, ha te közben kiraknád a szalvétákat, a gyerekek is terelgethetők és formálhatóak.
Miért lesz válogatós egy kisgyerek? Vannak-e általános okok, ízlésbeli sajátosságok?
Többféle eset van. Az egyikben áll valamilyen organikus sajátosság a háttérben; például az a gyerek, aki hozzátápláláskor visszautasítja a pépes ételt, később pedig a darabos ételt, lehet, hogy nyelési nehézségektől szenved, amire addig nem derült fény, míg csak folyékony táplálékot fogyasztott. Ide sorolnám a különböző étel-intoleranciákat és étel-allergiákat is. A gyerekek néha ösztönösen kerülik azokat az ételféleségeket, amelyeket valamiért nem tudnak megemészteni. A másik esetben inkább életkori sajátosságra vezethető vissza a válogatósság, vagy személyiségfüggő a viselkedés. Ilyenkor nem csinál semmit rosszul a szülő, a gyermek egyszerűen csak kihagy bizonyos ételeket az étrendjéből, például a spenótot, vagy pedig bizonyos jellemzők – küllem, szín, forma, állag – alapján válogat, és mondjuk kizárólag fehér ételeket eszik. Olyan is előfordul, hogy három-négyféle ételen kívül mást nem akar elfogadni vagy kipróbálni. Ennek oka lehet a gyermek személyisége, például, hogy fél a változástól, fél az újtól, nincs meg benne a nyitottság az új ételek és ízek iránt.
Ilyenkor azt szoktuk először megnézni, hogy szenved-e valamiben hiányt a gyermek, nyomelemben, ásványi anyagban, vitaminokban, a testmagassága és súlya a korának megfelelő-e. Ha ezek rendben vannak, a pszichológiai szempontok alapján nézzük meg, miként lehetne nyitottabbá tenni őt, vagy vonzóbbá tenni számára az ételeket. Minden eset egyéni, alaposan ki kell vizsgálni, hogy mi állhat a háttérben. Nagyon ritkán találkozom olyan esettel, ahol annyira korlátozó lenne a gyermek étkezési szokása, hogy az már veszélyeztetné az egészségét.
A bölcsődében, óvodában működik a konform-hatás: azt látja a gyermek, hogy társai örömmel fogyasztják az ételeket. A gondozók és óvónők részéről pedig az a kívánalom, hogy de legalább kóstoljanak bele az ételbe, hiszen a gyerekek sokszor úgy határozzák el, hogy valami nem ízlik nekik, hogy a szempontjaik között nincs is ott az íz. Az erőltetést természetesen soha nem javasoljuk.
Mit tehetünk otthon, ha válogat a csemeténk?
Azt javasoljuk általában, hogy az étkezés ne legyen feszültséggel teli, vagyis az asztalnál ne kizárólag erről beszéljenek a szülők, mert sok kárt tud okozni. A felkínált ételek közt azért legyen ott az is, amit a gyermek nem eszik, hiszen bármikor meggondolhatja magát. De fontosabb szempont az, hogy rendszeresen táplálkozzon.

Mik az egyes életkorokra jellemző evés-zavarok?
Van, akinél már a szoptatás nehézségekbe ütközik, illetve, ahogy említettem, a hozzátáplálás időszakában derülehetnek ki az addig rejtett problémák. A válogatósságot sok szülő a gyermek 1-3 éves kora táján tapasztalja meg. Nagyon jellemző, hogy a hozzátáplálás kezdetétől mindent megeszik, aztán két és fél évesen egyik napról a másikra nem szereti azt, amit korábban igen. A későbbi időszakokban, ha a szülők kellően tudatosak, kideríthető, hogy a válogatósság mögött étel-intolerancia vagy allergia áll-e.  A kiskamaszkorban gyakran a túlsúly jelent problémát a mozgásszegény életmód és az egészségtelen ételek fogyasztása miatt. A kamaszkor pedig szintén „veszélyesebb” időszak, az anorexia és a bulimia jelenhet meg problémaként, amely az énképhez, az önértékeléshez kapcsolódik.
Tud segíteni a szülő, és ha igen, hogyan?
A szülő nagyon sokat segíthet. A hatéves gyermek nem maga választja meg, mit eszik, a túlsúlyosság elkerülésére tehát a szülőknek vannak eszközeik Az óvodában menü alapján, otthon pedig a kialakított szokások szerint étkeznek, amiért egyértelműen a szülő felelős. Például gond lehet, hogy sok cukros üdítőt iszik a gyerek – de miért van otthon cukros üdítő? Az étkezéssel kapcsolatos problémás tüneteknél lehetetlen „kiemelni” a gyermeket a környezetből, hiszen nem magának vásárol, nincsen saját pénze, nem ő főz. Ahogy említettem, minden a tudatos tervezéssel kezdődik, aztán a vásárlással folytatódik, és csak a harmadik lépés, hogy a vásárolt ételből vagy italból hogyan és mennyit fogyasztunk. A túlsúlyproblémánál az étel- és italmennyiség is fontos, nemcsak a minőség.
Számít a szülői példa?
Így van, akárcsak a szokások kialakítása, a szülői példamutatás is létfontosságú. Akinek érték az egészséges életmód, de nem viszi túlzásba, és odafigyel a mozgásban gazdag életmódra, annak a tudatossága segíti a gyermekét , hogy kiegyensúlyozott legyen az életvitele. Így kivédhetőek a környezet káros hatásai vagy sugallatai, melyek miatt sokan túlzásba viszik a fogyókúrát vagy az aktuálisan felkapott, de egyoldalú étrendeket. Ebben is nagy a szülők felelőssége.
 A közös családi étkezéseknek összetartó ereje van. Milyen egy ideális étkezés?
Szerintem az egyik fontos tényezője, hogy hosszú ideig tart. Ekkor tud megteremtődni a minőségi időtöltés. Nem csak azért üljük körbe az asztalt, hogy gyorsan behabzsoljuk az ételt, hanem hogy találkozzunk egymással és mintegy mellékesen falatozzunk közben. Nem mindegy, hogy menet közben felhajtok egy eszpresszót, ahogyan az olaszoknál szokás, vagy leülünk egy kávé mellé, mint egy bécsi kávézóban, és beszélgetünk. Magyarországon sokaknak ismerős lehet, hogy mi traktáljuk a vendéget. Egy vendéglátóhelyet is hasonlóképpen értékelnek: a jó-ságát, minőségét dicséri, ha sokat fogyasztanak a vendégek. Pedig annyit kellene fogyasztani, amennyit kíván az ember. Nem annyit, amennyit a szemünk  kíván, hanem a testi érzetekkel kellene összekapcsolódnia. Annyit eszem, amennyi jólesik, és akkor nincs ez a borzasztó teltség-érzet. Magyarországon szerintem stresszmentesebbek lehetnének az étkezéseink, ha eszerint járnánk el, esetleg elrugaszkodva a hagyományos, zsíros, nehéz ételektől, figyelembe véve, hogy manapság sokan próbálnak azért tenni, hogy tudatosabban étkezzenek. Jó lenne visszatalálni az ünnepnek vagy családi együttlétnek ahhoz az értelméhez, hogy találkozzunk és beszélgessünk egymással.
Néhány személyesebb kérdést is megenged? Szeret főzni?
Hétköznap nem annyira jut időm a főzésre, inkább a hétvégén van erre lehetőségem. Szívesen tartok családi rendezvényeket, amikor én látom vendégül a tágabb családot, akkor tíznél is többen üljük körül az asztalt.
Van-e kedvenc étele? Megosztaná velünk a receptjét?
Egy családi receptet osztok meg. Apukámhoz, kisfiam szóhasználatában Gyuszi papához kapcsolódik, ő a rakott krumpli készítésének a nagymestere. Nálunk a rakott krumpliba valahogy belekeveredett a kukorica. Annyira megszerettük, hogy mindig azt kérjük Apukámtól – mert többnyire ő készíti –, hogy kukorica is legyen benne. Annyira ikonikus étel számunkra, hogy előfordul, mi még karácsonyra is ezt tálaljuk fel. Uborkasalátával vagy céklával fogyasztva a legjobb!