Ételtcsakokosan

Tavaszi vitaminhiány? Tudatos választással megelőzhető! – 1. rész

2017. március 10.

Az idei, hideg és elhúzódó téli időszak alaposan próbára tesz mindenkit, teljesen lemerítve a szervezet tartalékait. Mit tegyen az, aki ilyenkor is szeretné biztosítani a szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat?

vegetables-vegetable-basket-harvest-garden

Megdöbbentő a magyarok vitaminbevitele, hiszen a legtöbb esetben messze az ajánlások alatti mennyiséget fogyasztunk el belőlük – mutat rá a 2014-ben végzett Országos Táplálkozási és Tápláltsági Állapot Vizsgálat (OTÁP). Miközben C-vitaminból és egyes B-vitaminokból teljesítjük az ajánlásokat, az A- és D-vitamin kapcsán ez már nem mondható el, utóbbiból átlagosan csak a szükséglet felét vesszük magunkhoz. Ehhez hasonlóan rosszul állunk a számos anyagcsere-folyamatban részt vevő biotin esetén, de B5-vitaminból és folsavból is csak minden második ember jut elegendő mennyiséghez. Az ásványi anyagok terén kissé jobb a helyzet, de kalciumból, vasból vagy éppen cinkből többet kellene fogyasztanunk.

„A kiegyensúlyozott étrend önmagában képes fedezni az egészséges ember tápanyagszükségletét, kivéve a D-vitamint, amelyet főleg télen, a napsütés hiányában kell kiegészítő formájában fogyasztani. A tél folyamán a szervezet vitamin- és ásványi anyag-ellátottsága romlik, ennek ellensúlyozására sok zöldséget és gyümölcsöt kellene ennünk, viszont frissen még nem kaphatók. Jó alternatívát jelenthetnek a savanyúságok, de sokan inkább a különböző étrend-kiegészítők szedését választják.” – mondja Antal Emese dietetikus, szociológus, a TÉT Platform szakmai vezetője.

A szakértő azonban felhívja a figyelmünket, hogy az ilyen készítmények között eltérő neveken, de nagyjából hasonló összetétellel többet is találhatunk, ezért a legjobb, ha szedésüket a túladagolás elkerülése érdekében orvossal vagy dietetikussal egyeztetjük.

Étrendünk kiegyensúlyozásában a körültekintő választás is segíthet. Az élelmiszerek egy részét a gyártási folyamat során vitaminokkal, esetleg ásványi anyagokkal dúsítják, így azok tápértéke megemelkedik, többletforrásaikkal hozzájárulnak a napi szükséglet fedezéséhez. Ezt legtöbbször önkéntesen teszik, bár van példa az állam által előírt kötelező dúsításra is, Ausztriában csak jódozott konyhasót lehet forgalmazni, az Egyesült Államokban a liszteket kell B-vitaminnal és vassal kiegészíteni, Belgiumban pedig csak A- és D-vitaminnal dúsított margarinok kerülhetnek forgalomba. Egyes vitaminokat technológiai célból is használhatnak az élelmiszerek előállítása során, a C-vitaminnal savanykás ízt, az A-vitamin előanyagával, a béta-karotinnal pedig sárgás színt lehet adni a termékeknek. A gyártó dönthet úgy is, hogy a feldolgozás során bekövetkező tápanyag-veszteségeket pótolja a pluszban hozzáadott anyagokkal, de a legtöbbször az élelmiszerek természetes vitamin- és ásványi anyag szintjét növelik meg a dúsítással.

 
Forrás: http://tetplatform.hu/tavaszi-vitaminhiany-tudatos-valasztassal-megelozheto/

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Mi a különbség a fogyaszthatósági idő és a minőségmegőrzési idő között?

eteltcsakokosan

Vadak a konyhában

eteltcsakokosan

Mit és hogyan tárolunk a kamrában?

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató