Ételtcsakokosan

Tavaszi nagytakarítás I.–A hűtő tisztítása

2018. március 14.

Évente legalább kétszer érdemes a hűtőn teljes nagytakarítást végezni, miért ne lehetne ez a tavaszi nagytakarítás része? A hűtőt nem csak higiéniai okokból, de a megfelelő és tartós működés miatt is kell tisztítani.

Első lépésként ki kell pakolnunk a hűtőt. Fontos a megfelelő hőmérséklet fenntartása a takarítás végéig, mert szobahőmérsékleten a hűtést igénylő élelmiszerek gyorsan megromlanak. Nem mellesleg a fagyasztott termékeket felolvasztás után tilos újrafagyasztani, mert bennük is elszaporodnak a romlást és a megbetegedést okozó mikrobák. Ezért a hűtőből kivett élelmiszereket tegyük hűtőtáskába vagy zárt dobozba, kellő számú hűtőakkuval.
Kipakolás után nyissuk ki pár percre a hűtőszekrény ajtaját, mert az segíti a jég leolvadását. Ehhez tegyünk a hűtőnk elé jó nedvszívó képességű rongyot, ami felszívja a kifolyó vizet.
hűtő
A hűtőszekrény összes kivehető elemét célszerű eltávolítani, így a sarkokhoz is könnyen hozzáférhetünk a takarítás során. Ezeket a kivehető részeket könnyen lemoshatjuk mosogatószeres vízzel, majd alaposan leöblítve száradni hagyjuk, esetleg szárazra törölhetjük tiszta, konyhai papírtörlővel. A hűtő belső felületének tisztításához használhatunk ecetes vagy szódabikarbónás vizet. Fontos, hogy a víz ivóvíz minőségű legyen! A tisztítás hatékonyságát növeli a melegebb vízhőmérséklet (+35-tól +40 °C-ig). A makacsabb, száraz szennyeződéseket dörzsöljük be szódabikarbónával, tiszta mosogatószivaccsal. Ezután mossuk át a hűtőt tiszta, vizes szivaccsal, kendővel, és végül tiszta, száraz ruhával töröljük át a gyorsabb száradás érdekében. Pár órára érdemes még nyitva hagyni a hűtőajtót, hogy az jól át tudjon szellőzni.
Miután a hűtő teljesen kiszáradt, visszahelyezhetjük a megszáradt elemeket, és ha beállt a megfelelő hőmérséklet, az élelmiszereket is bepakolhatjuk a megfelelő helyükre. A tejtermékek, savanyúságok a hűtőszekrény polcán, műanyag tárolóban, a csomagolt, friss hús a hűtő alsó részében, tároló dobozban vagy a hűtő kosarában legyen elhelyezve.
A következő takarításig igyekezni kell megtartani a tisztaságot és a rendet. Ezért nem szabad az élelmiszereket csomagolás nélkül betenni a hűtőbe, illetve, ha kicsöppen valami a polcokra, célszerű azonnal letörölni azt. Szagtalanítást végezhetünk citrommal, és a jégréteg képződését csökkenthetjük azzal, ha nem nyitogatjuk gyakran, hosszú időre a hűtő ajtaját. Mindig figyeljük az élelmiszerek lejárati idejét, ne hagyjuk, hogy romlott ételek tobzódjanak a hűtőnkben.

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

#6. Tárolj okosan!

eteltcsakokosan

Van mennyiségi korlátozás is?…

eteltcsakokosan

A lencse és a szerencse

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató