Ételtcsakokosan

Pokorny Lia: „Az evés a világ egyik legjobb dolga”

2013. november 15.
jelenet_lia-680x1024

A Centrál Színház tehetséges, gyönyörű színésznőjének volt kitől örökölnie az evés szeretetét: édesapja szakács, akitől sok ételkészítési praktikát tanult. Manapság már önjáróbb a főzésben: Misi fiával, amikor csak tehetik, együtt vásárolnak és főzőcskéznek egy olyan konyhában, ami külső szemlélőnek maga a káosz. Lia számára azonban tökéletes rendszer.

jelenet_lia-680x1024Úgy hírlik, téged többet látni a Bosnyák téri piacon, mint bármelyik hipermarketben. Pedig azt gondolnánk, hogy elfoglalt színésznőként kevés időd jut arra, hogy piacra járj, és komótosan válogass a kínálatból.

Tényleg komótosan válogatok, honnan tudtad? (nevet) Kislánykoromban szinte minden nyarat Hatvanban töltöttem, a nagymamánál, és csodás emlékeket őrzök ezekről az évekről.  Sosem felejtem el a friss csirke ízét, a paradicsom zamatát, az éppen sülő kenyér illatát, a húslevesben úszó tészta mesésen sárga színét. A „piacozást” is nagymamám plántálta belém, és milyen jól tette! Én is a kofáktól szerzem be a legtöbb alapanyagot, és nem csak azért, mert piacra járni számomra valódi feltöltődés. Hanem azért is, mert nagyon fontosnak tartom, hogy ami nálunk az asztalra kerül, arról tudjam, hogy megbízható helyről származik. Persze, ha tudatosan vásárolunk, és figyeljük a termékek csomagolását, biztos információkhoz juthatunk, de nekem sokkal megnyugtatóbb, ha személyesen is ismerem, és közvetlen viszonyt ápolok azzal, akitől megveszem például a hagymát, a húst, a gyümölcsöket. A kérdésre visszatérve: egyáltalán nem tart több ideig, ha piacon vásárolok, sőt, ott valahogy sokkal gyorsabban végzek, és nem kapok idegrohamot.

Kisfiadat is bevonod a vásárlásba és a konyhai munkába?

Igen, és mindenképpen szeretném ránevelni a tudatosságra. Sokszor együtt megyünk a piacra, együtt válogatunk a finomságok között, a késztermékekről pedig együtt olvassuk le a lejárati dátumot. Otthon is bevonom Misit a főzésbe, elmagyarázom neki, miért fontos, hogy figyeljünk a tisztaságra, miért kell külön tárolni a húst és külön dobozkákban a fűszereket. Persze a mi konyhánkat nem úgy kell elképzelni, mint egy vegytiszta kórházat. Sőt! Viccesen “dúsnak” szoktam nevezni a felségterületemet, mert mindent elől tartok: poharakat, edényeket. Valamint a zöldségeket, gyümölcsös kosarat, fűszereket is. Így legalább szem előtt vannak, és rögtön látom, hogy még mennyi ideig tudom felhasználni ezeket. Csak külső szemlélő számára tűnik ám kavalkád nak a konyhám, én nagyon is látom benne a rendszert.

Milyen praktikákkal élsz az ételkészítésben?

Imádok lekvárokat eltenni, és mivel kerülöm a tartósítószereket, igyekszem inkább hőkezeléssel befőzni. Ilyen apró trükköket szerintem minden gyakorló háziasszony ismer, de azt például csak nemrég tudtam meg, hogy az ételmolyok ellen úgy is lehet védekezni, hogy bizonyos fűszereket a hűtőben tárolunk – a pirospaprikát mindig be is teszem. Rendszeresen átnézem a kis fűszeres dobozkáimat, ahogy a mélyhűtőmet is. Hasznos dolog felcímkézni és bedátumozni a lefagyasztott ételeket, így egyszerűbb követni a szavatossági időt.

Szuper szakács hírében állsz, ezt édesapádtól örökölted?

Ez egész biztos, hiszen meghatározó, amit otthon látunk. Édesapám szakács, gyakran kérem a tanácsát, ha elakadok a konyhában. Sokat kísérletezem a főzésben, rengeteg alapanyagot használok, Misinek születése óta igyekszem változatos ételeket rakni a tányérjára. A mi családunkban központi kérdés az evés, ami szerintem nem csak arra szolgál, hogy csillapítsuk az éhségünket. Az evés élvezet, ami táplálja minden érzékünket, és ha emellett még minőségi termékeket is fogyasztunk, és otthon is odafigyelünk az élelmiszerbiztonságra, akkor minden adott a világ egyik legjobb dolgához: az étkezéshez.

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Felhasználható még?…

eteltcsakokosan

Egészséges szomjoltás, a limonádé

eteltcsakokosan

Minőségvezérelt közétkeztetés

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató