Becslések szerint egy évben 1,8 millió tonna élelmiszert pazarolunk el Magyarországon. Ahhoz, hogy csökkenteni tudjuk ezt a mennyiséget, az egyéni és kisközösségi szférában ugyanúgy szemléletváltozásra van szükség, mint nemzeti és globális szinteken. Cseh Balázs alapító tagja és elnöke a Magyar Élelmiszerbank Egyesületnek, amely élelmiszerfelesleget vesz át vállalatoktól és együttműködő partnerek révén szétosztja a rászorulóknak.
Mi pontosan az Élelmiszerbank és hogyan kezdődött a tevékenységük?
Külföldi ötlet alapján egy létező modellt honosítottunk meg Magyarországon. Az élelmiszerbankokat a ’60-as években hozták létre az Egyesült Államokban, Európában is több mint 30 éve működnek ilyen vállalkozások. Azóta a tevékenységünk kiegészült innovációnak számító elemekkel, de alapvetően azzal foglalkozunk,hogy összegyűjtjük azokat az élelmiszereket, amelyek valamilyen ok miatt nem hozhatók forgalomba, de még fogyaszthatók. Gondoljunk például arra, hogy lejárat közelivé válik egy áru, és leszedik a polcokról, vagy esztétikai hibás egy termék. Az Élelmiszerbank ezeket az élelmiszereket juttatja el karitatív szervezeteken keresztül a rászorulóknak. Jelenleg körülbelül 300 szervezettel működünk együtt, amelyek szociálisan rászoruló embereket – családokat, gyerekeket, időseket, hajléktalanokat, betegeket – látnak el. Most élelmiszeripari és kereskedelmi cégektől veszünk át termékeket, de tervezzük, hogy a jövőben szélesítjük a kört a mezőgazdasági termelők és a vendéglátás irányába is.
Mennyi élelmiszert gyűjtenek és juttatnak el a rászorulókhoz évente?
Tavaly körülbelül 5000 tonnányi élelmiszert osztottunk szét, 2,5-3 milliárd Ft piaci értékben. Ez az egyik oldalról nézve óriási mennyiség, szociális szempontból sokat segít. A másik oldalról nézve, a Magyarországon becsült évi 1,8 millió tonnás teljes élelmiszerpazarláshoz képest igen kis mennyiség. Szerintünk még több tízezer tonna olyan élelmiszer van hazánkban, amely könnyen menthető lenne, élelmiszerbiztonsági szempontból pedig olyan minőségű, amelyet át lehet adni az embereknek fogyasztásra – mi ezt próbáljuk megtalálni.
Hogyan sikerül „időben” átvenni az üzletekből az árut, hogy még legyen értelme elvinni valahova, és ne ott dobják ki végül?
Amikor ezekről tárgyalunk az áruházakkal, bizonyos értelemben ellenérdekeltek vagyunk, de megpróbálunk olyan kompromisszumot találni, amely üzleti szempontból is, és a szétosztás szempontjából is elfogadható megoldás. Ez változó, helyszíntől, áruházlánctól függ. Van, ahol kora esti elszállítást jelent, máshol pedig reggeli elszállítást. Itt jön be a kapacitás kérdése. Korábban meg tudtuk oldani, hogy az összes áruházból kora este szállítsuk el, ma eltolódik az egyre korábbi napszak felé. Több partnerszervezetünknél munkaidőben van inkább erőforrás, reggel vagy dél körül tudnak elmenni az élelmiszerért, napközben vagy délután osztanak, estére befejezik. Külföldön amúgy a piaci elvárások alapján az a gyakorlat, hogy aznapi lejáratos termék már nincs is kint a polcokon, 1-2 nappal előtte leveszik, és odaadják az élelmiszerbanknak. Magyarországon a termékek kint vannak a lejárat napján is. Ez is változhat, ha kialakul egy minőségi verseny, hogy egyes boltokban záráskor már nem lehet kapni az aznap lejáró terméket. Lehet, hogy ez is általános dologgá válik. Úgy látjuk, a cégek társadalmi felelősségvállalása erősödik, fontos számukra, hogy visszaadjanak valamit a társadalomnak, egyre több cég nyitott a velünk való tárgyalásra.
Az Élelmiszerbank munkája hogyan járul hozzá az élelmiszerpazarlás elleni küzdelemhez?
Töb területen is hozzájárul. Van az úgynevezett hulladékpiramis (élelmiszerpazarlás-piramis). Elsődleges cél, hogy csökkentsük a nagyságát. A következő szint, hogy ha nem tudjuk csökkenteni, a felesleget mindenképpen juttassuk el embereknek. Következő lépcsőfok, hogy lehetőleg állati takarmányozásra használjuk föl, ami megmarad. Ha pedig nem arra, akkor bio-üzemanyagként hasznosítsuk. Legvégül marad a komposztálás, újrahasznosítás lehetősége. Az Élelmiszerbank ennek a piramisnak leginkább a 2. szintjén aktív, a még fogyasztható felesleget juttatjuk el a rászorulóknak. Ezen kívül foglalkozunk lakossági szemléletformálással is – tanácsokat adunk, amelyekkel a felesleg csökkenhető. Több nemzetközi projektben részt veszünk, mint például a SavingFood https://savingfood.eu/ vagy a REFRESH http://eu-refresh.org/, amelyek tevékenységében az élelmiszer-adományozás mellett technológiai újítások, szociális fejlesztések is benne foglaltatnak, hogy az élelmiszer-felesleget csökkenthessék.
Az újítások a bank munkáját is segítik?
Van köztük olyan. A Fusions nevű projektben http://www.eu-fusions.org/ egy nemzetközi módszertan kidolgozásában vettünk részt. Megvizsgáltuk, hogy a vendéglátásban megmaradó felesleg hogyan juttatható el biztonságosan a rászorulóknak, mik az élelmiszer-biztonsági, logisztikai-szervezési, adminisztratív és egyéb követelmények. Nemzetközi példák és az uniós jogszabályok alapján kialakítottunk egy olyan módszertant, amellyel azokban az országokban, ahol ilyen tevékenység még nem zajlik, el tud indulni egy élelmiszerbank. A módszertant alapul véve Magyarországra is készül egy útmutató. A tervezet már kész, tesztelés alatt van – laborvizsgálatokat végzünk például annak érdekében, hogy kiderüljön, az élelmiszerek tényleg biztonságosak-e, ha az útmutató szerint járunk el.
Munkája során mit tapasztalt, nyitottabbak lettek az emberek ebben a kérdésben az elmúlt pár év során? Az élelmiszerpazarlás témája 1-2 éve robbant be a köztudatba, hiába volt probléma akár 8-10 éve, mostanában kezdenek el róla cikkezni a nagyobb médiumok is. Érzékelhető-e az Élelmiszerbank tevékenységén keresztül, hogy nagyobb az érdeklődés?
Igen, részben éppen a sajtó részéről nagyobb és komolyabb az érdeklődés, mint évekkel ezelőtt, jóval több cikk jelenik meg a témában. A cégeknél is nagyobb az érdekődés, és a magánszférában is látunk egy kis fejlődést, szemléletváltozást. Nem csak az élelmiszerrel kapcsolatban, hanem más területeken is (energiatakarékosság, környezetvédelem) ütközik az üzleti érdek a fenntarthatóság érdekeivel. Nehéz terület, és nem mindig a fenntarthatóság győz. Ideális eset az, amikor a saját anyagi érdek és a fenntarthatósági érdek egybeesik. Jó hír, hogy az élelmiszerpazarlás problémakörében sokszor így van, hiszen mikor megtakarítunk valamit, mert kevesebbet dobunk ki, akkor anyagi megtakarítással jár. Hasonlóképpen, mint az áramtakarékosságnál: jót teszek ezzel a világnak is, nem mellesleg, magamnak is, akár vállalat, akár magánszemély vagyok.
Magánszemélyek is fordulnak az Élelmiszerbankhoz, hogy tudnának adományokat adni?
Igen, rendszeresen előfordul ilyen, annak ellenére, hogy korántsem akkora az ismertségünk, mint azoknak a karitatív szervezeteknek, aik az utcán is kint vannak, és nem csupán háttértevékenységet folytatnak, mint mi. Kérőként és adományozóként is megkeresnek. A mi munkánkat egyfajta „nagykereskedelemnek” tekinthetjük, úgy szoktam mondani, ez egy „nonprofit nagyker”, – mi nem állunk kapcsolatban magánszemélyekkel egyik oldalról sem. Ennek részben logisztikai, részben élelmiszerbiztonsági okai vannak. Magánszemélytől nem vehetünk át adományt, mert ellenőrizetlen környezetből érkezik [gondoljunk itt pl. a tárolási körülményekre, hőmérsékletre]. Kivételt képeznek az áruházi gyűjtések, ahol a vásárló megveszi a boltban az árut, és miután kifizette, rögtön le is adja helyben a gyűjtőpontba. Aki saját háztartásából hozna mondjuk egy házi készítésű lekvárt, ezt mi mint szervezet nem vehetjük át.
Az élelmiszerpazarlás csökkentésére Ön szerint melyek azok a módszerek, amelyek a legjobban beválnak? Oktatás, figyelemfelkeltés?
A szemléletformálás több területen is jól működik. Hatékonyak az iskolai programok az általános iskola felső tagozatában, a gimnáziumi korcsoportban. Vannak országok, ahol már óvodáskorban kezdenek szemléletformálással foglalkozni. Jól működnek szerintem azok a szemléletformáló programok is, amelyek az élelmiszer-kereskedelemhez kapcsolódnak. Korábban dolgoztunk együtt egy nagy áruházlánccal egy közös road-showban, és pozitív visszajelzéseket kaptunk. Lakossági szemléletformáló kampányt is szerveztünk, Esélyt az ételnek címmel [http://eselytazetelnek.hu/ ], amelynek a honlapja most is elérhető, sok hasznos tanáccsal szolgál. A szemléletformálás sajnos pénzigényes műfaj. Az élelmiszerpazarlás egy kissé mostohagyerek, mert míg az áramtakarékosság, víztakarékosság, szelektív hulladékgyűjtés kapcsán óriási kampányok zajlottak, az élelmiszerpazarlás témakörében ilyent még nem látni. Nemzeti és uniós szinten kellene pénzt fordítani erre a témára. Az uniónak vannak kampányai, de nagyon kevéssé láthatóak, mert nincs hozzárendelve elegendő kommunikációs pénz.
Mit gondol, mik az alapvető okai annak, hogy ilyen sok élelmiszert pazarlunk társadalmi szinten?
Több tényezője van. Az egyik, hogy minél fejlettebb egy társadalom vagy egy gazdaság, az élelmiszer költsége a családi büdzsében egyre kisebb százalékot tesz ki. Ahogy megyünk Nyugatabbra és Amerikába, jól megfigyelhető, hogy gyakran csupán a jövedelem 10%-át teszi ki. Ezért sokkal kevésbé figyelünk oda arra, hogy mi történik az élelmiszerrel, anyagilag nem számít, ez a fajta korlát nem létezik. Úgysem érződik a családi költségvetésen – ez a szemlélet. Minél alacsonyabb jövedelmű emberekről beszélünk, annál kisebb az élelmiszer-pazarlás, mert odafigyelnek, mert értékes dolog a családi kasszában. Ha ő valamit megvesz, el is fogja fogyasztani. A másik tényező, hogy mi békeidőket élünk, a fiatalabb generációknál már a szülők sem éltek olyan nehéz időkben, hogy éhezniük kellett volna. A harmadik generáció nem érti, hogy miért nem dob ki a szülő vagy nagyszülő még egy kenyércsücsköt sem. Fókuszcsoportos kutatásokból derül ki, hogy a fiatalok sokkal kevésbé értik, mint az idősek. Az időseknél az élelmiszer érték, nem csak azért, mert pénzbe kerül. Elvi szinten nem fog kidobni élelmiszert, a gyerekében viszont már föl sem merül, hogy ez probléma lehet, és ez a szemlélet nehezen vihető át.
