Régi kincsre bukkantam a polcomon, egy 1934-es kiadású könyvre, melynek címe Az ideális háztartás, írója dr. Hevesi Sándorné. Ez a kézikönyv útmutató volt minden korabeli háziasszonynak, megtalálták benne a legfontosabb háztartási kellékek listáját, a főzés, mosás, takarítás alapszabályait, a szobák divatos berendezését és a terítés titkait, valamint tartalmazott egy kiskátét a szolgálólányoknak (!), és sok olcsón megvalósítható receptet is. Rálátást kapunk az akkori világra, háztartások felszereltségére, a XX. század elejei gondolkodásra, családi és társasági életre. Ebből a kiadványból teszünk közzé rövid részleteket, amelyeket összehasonlítunk a mai világban elfogadott elvekkel.
Aztán, hogy kinek van igaza, azt majd az idő eldönti…
„Használt edény sohase álljon mosatlanul. Ha nincs hideg-meleg vizet szolgáltató mosogatóm, konyhaedény-üzletekben mindig kapható nagyon ügyes darabbal pótolom, amelyben egy mosogató és egy öblítő-dézsa van. A mosogató mellé, lehetőleg jobb kézről tölgyfából készült lecsukható tálcát szereltetek. Erre szedem ki és ezen szárítom az elmosogatott edényt. Egy kis tálcán tartom a mosogatáshoz szükséges szappant, dobozban szódát, az elmaradhatatlan »Vim«-et, egy gyökérkefét, fazéksúrolót. Ez a tálca csakis az edény számára való és sohasem szabad a konyhából kivinni. Szükségem van még egy mosogatóruhára is, melynek vízfogónak, nem szálazónak kell lennie s amelyet használat után meleg vízben kell mosni, a már tiszta mosogatóra terítve megszárítani, majd összehajtva a mosogató mögötti egyik csapon elhelyezi. Ezt a csapot természetesen nagyon tisztán kell tartani.
Mielőtt mosogatáshoz kezdek, rendet kell teremtenem a konyhában, minden előszedett, de tisztán maradt holmit helyére raknom, aztán a piszkos edényt csoportosítanom. Egy darab papír segítségével leszedem egyik tányérról a másikra a hulladékot, lehetőleg kitörölve az ételmaradékot. Mélytányér mélytányérra jön, kicsi kicsire. A poharakban maradt italt a vízvezetékbe öntöm, úgyszintén a kávé-teacsészében maradt folyadékot. Az összegyűjtött ételmaradékot nagyobb papírosba teszem és a tűzhelybe dobom, mert nem szeretem, ha a szemétládába kerül, bűzlik másnapig, bár kapható most már olyan födővel ellátott bádogtartály, mely a házi szemét összetartására sokkal alkalmasabb, mint a régimódi »misztkisztli«, de ez olyan drága még, hogy karácsonyi ajándéknak is költséges. Teás- és kávéskannát sohasem teszek öblítőbe, hanem tartalmát tiszta ezüstkanállal szedem ki, majd a vízvezeték felett addig öblítem, amíg tiszta nem lesz. Kívülről megtörlöm, belülről sohasem. Nagyon kell vigyázni arra, hogy zsíros ruha hozzá ne érjen ezekhez a kannákhoz, mert ihatatlanná teszi a kávét és teát. Nincs is gusztustalanabb dolog az irizáló, csillogó, zsíros felületű teánál, kávénál.
Kezdem a mosogatást az üvegneművel. A poharakat, üvegtányérokat, langyos szódavízben, kézzel mosom, csakis a keskeny szájú poharakhoz használom az üvegmosó kefét. Az üvegtányérokat és tálakat kívülről gyökérkefével szoktam lemosni, hogy az odaragadt kompótlevet másnap meg ne találjam rajta. Kiöblítés után először a poharakat, aztán az üvegtányérokat borítom az előbb említett tölgyfatálcára és a vízhez hozzáadva a további forró vizet, folytatom a mosogatást. Faedényeket, fakanalakat és szitákat gyökérkefével tisztítom. A fakanalakat, deszkákat alapos öblítés után élükre állítva szárítom; így a víz hamar lecsurog róluk.
Aztán következik a porcelán – s csak utána a zománc – és a vasedények elmosogatása. A főzőedényekhez kefét, kőport és szódát kell használnom. (Közben a vizet folyton cserélem.) Ezen a sorrenden kár változtatni, mert kipróbáltan a legügyesebb. Sohasem szabad reggeliző edényt az ebédedénnyel egyszerre elmosni. Ha a lábas aljára ráégett az étel, dörzsölővászont kell használnom, ami aránylag legkevésbé árt a zománcnak.
Az evőeszközök elmosása külön lapra tartozik. Amint lekerültek az étkezőasztalról, letörlöm őket papírossal, hogy a rájuk tapadt ételtől, főképp pedig a savanyúságtól mielőbb megszabaduljanak. Aztán külön tálban, langyos vízben átmosom, de sohasem áztatom őket.”
Mai fejjel átgondolva ezeket a régi tanácsokat, mondhatjuk, hogy nem veszítettek aktualitásukból 🙂
Otthonunkban, még ha van is mosogatógép, gyakran kézi mosogatásra is szükség van. Különösképpen oda kell figyelni arra, hogy meleg vízben, sűrűn cserélt, tiszta szivaccsal és mosogatószerrel dolgozzunk. Érdemes főzés közben folyamatosan mosogatni. Ha erre nincs lehetőség, akkor gyorsabb lesz a mosogatás, ha folyóvízzel előre leöblítjük az edényeket és ázni hagyjuk.
A mosogatást érdemes a poharak, evőeszközök elmosásával kezdeni, majd következhetnek a tálalóedények és végül a főzéshez használt edények. Ha nem folyóvíz alatt mosogatunk, akkor gyakran, többször is érdemes cserélni a mosogatóvizet! Az edényeket folyó meleg vízzel öblítsük le.
Szárításhoz ne törlőruhát, hanem csepegtetőt használjunk, ez higiénikusabb – és így szépen száradnak még a poharak is. Ha nagyon kényesek vagyunk erre, akkor üveg edényeket, poharakat a foltosodás elkerülése érdekében mindig papírtörlővel töröljük szárazra.
A felületeket mosogatószeres vagy fertőtlenítőszeres ronggyal gyakran töröljük át, és a „dézsa” (a mosogató medence) kitisztításáról, a csöpögtető fertőtlenítéséről se feledkezzünk meg a munka végeztével!
Valójában nem változtak a mosogatás íratlan szabályai az elmúlt 80 évben, csak az eszközök fejlődtek. Konyhánk és edényeink tisztasága egészségünk egyik alapköve!
