Gyorsan fejlődő világunkban a konyhát és a főzést sem kerülhetik el az újítások. Bemutatunk pár eszközt, ami megváltoztatja az eddigi szokásainkat, valamint örök érvényű élelmiszerbiztonsági jó tanácsokkal szolgálunk melléjük.
Reszelő
Mindegyik megszokott reszelőtípus megtalálható ebben a helytakarékos csomagban, amely még biztonságos is az alátámasztásnak köszönhetően, hiszen nem csúszik ki a reszelő a kezünkből.
Tipp: a reszelőket nehéz elmosni, figyeljünk arra, hogy minden kis mélyedés kitisztuljon, megfelelő eszköz erre a mosogatókefe.
Tárolás
Mind a kamrában, mind a mélyhűtőben címkézzük fel a dobozokat, zacskókat, hogy tudjuk mikor tettük el. A házilag eltett élelmiszerek esetében figyeljünk a fogyaszthatósági időre, így tartsunk be pár szabály:
- A megvásárolt mélyhűtött élelmiszerek -18 C-on a jelölés szerinti ideig tárolhatók. A házilag lefagyasztott élelmiszerek esetében a húsok, blansírozott (előfőzött) zöldségek és gyümölcsök 9-12 hónapig, készételek 2-4 hónapig, a lefagyasztott, kiszáradás ellen jégpáncéllal védett hal 2 hónapig többnyire változatlan minőségű marad, és felengedést követően még biztonságosan fogyasztható. Sokat javít az eltarthatóságon, ha a a fagyasztásra szánt élelmiszerekkel tisztán bánunk, és fagyasztás előtt gondosan, légmentesen becsomagoljuk.
- házi befőtt, savanyúság, lekvárok általában 12 hónapig elállnak, de nem ritka, hogy egyes alacsony víztartalmú lekvárok évekig elállnak kitűnő minőségben ( pl. szilvalekvár, barack-lekvár) Ezeknél a beszáradásból látjuk, hogy hosszú ideje állt a polcon, bár ettől még fogyaszthatók,
- tésztát, rizst általában az eredeti, bontatlan csomagolásban tároljuk, a bontott csomagolást érdemes jelöléssel ellátni (lásd képen)
- mákot, olajos magvakat szövetzsákokban tároljunk, figyelve, hogy ne avasodjanak meg, az olajos magvakat látogató molyok ellen és az avasodás lassítására jó megoldás a fagyasztva tárolás,
- száraz hüvelyeseket pl. babot, borsót, lencsét,
- almát, hagymát, burgonyát jól szellőző helyen, kosarakban érdemes tárolni
Tipp: tavaszi és őszi nagytakarításkor nézzük át a kamrát, mélyhűtőt és a címkék alapján ellenőrizzük az eltevés dátumát. A régi élelmiszereket használjuk föl, míg a nagyon régi, romlási jeleket mutató élelmiszereket dobjuk ki. Dobjuk ki azokat az élelmiszereket is, amelyekben már nem bízunk, és nem fogyasztanánk el szívesen, mivel a további tárolásuk csak a kamra zsúfoltságát eredményezi.
Rend és tisztaság
A fiókra erősíthető praktikus tálba besöpörhetjük és gyűjthetjük a kenyérmorzsát, zöldség és gyümölcs hámozott héját vagy csomagolóanyagot, amelyet egy mozdulattal dobhatunk a komposztálóba vagy a szemetesbe.
Tipp: A konyhai felületeket erre a célra elkülönített törlőszivaccsal tisztítsuk, ecetes vagy hipós vízzel.
Elkészítést segítő eszközök
Amennyiben kicsi a konyha, vagy gyorsan szeretnénk megmosni és felszeletelni a zöldséget és gyümölcsöt, a mosogató dézsára helyezhető vágódeszka és csepegtető/tároló kosár megkönnyíti az előkészületeket.
Tipp: minden élelmiszerfajtának külön vágódeszkája legyen. Legalább az alábbiaknak legyen külön deszkája:
- egy a nyers húsoknak
- egy a zöldségeknek, gyümölcsöknek
- egy a készételeknek
- egy a kenyérféléknek.
Divatosak az ázsiai konyhából is ismert töltött zsebek, batyuk, vagy gondoljunk csak a pozsonyi kiflire. Sokkal gyorsabban lezárhatjuk a tasakokat egy ilyen szerkezet segítségével.
Tipp: minden konyhai felület legyen tiszta és használat után alaposan mossunk el és szárítsunk meg minden eszközt.
Helytakarékos megoldások
Sok esetben a konyha kis helyiség, így minden helytakarékos ötletes megoldás segítség a háziasszonyoknak.
Teljes késkészlet egy kis vágódeszka méretű helyen? Lehetséges!
A konyhai eszközök fiókjában sok helyet foglal a habverő, egy kinyitható változat nagy segítséget jelent felhasználójának.
Másik helytakarékos eszköz a reszelő!
A tálaló edények új generációja, amely megoldja a feleslegessé vált héj és mag elhelyezését, legyen szó pisztáciáról, olivabogyóról, szőlőről, tökmagról, csoki vagy cukorka csomagolópapírjáról. A felső tálkában tálalni lehet, az alsó tálkát egyből lehet a szemétbe borítani.
Tipp: érdemes minden személynek külön edényt adni , nem közös tálat használni.
Modern kütyük
Ezek a speciális kanalak a leves, kávé melegen tartására szolgálnak, elemmel működnek és bekapcsolás után a fény váltakozása jelzi a megfelelő hőfokot. Használat után ezeket is alaposan el kell mosni, és meg kell szárítani.
Lassan többen olvassák a recepteket táblagépeken vagy okostelefonokon, mint receptkönyvből, így a lisztes, gyümölcsleves ujjunkkal nem maszatolunk össze semmit, hanem helyette az érintő fakanalat használhatjuk a görgetéshez, esetleg a saját recept begépeléséhez. Ezt a fakanalat azonban ne használjuk az ételek készítésénél.
Amikor fontos a pontos adagolás, könnyebb egy kézi mérőeszközt használni, mint egy nagy mérleget. Már ilyet is kitaláltak!
Távoli jövő
A távoli jövőre nézve, reménykedhetünk, hogy olyan különböző eszközök lesznek elérhetőek a hétköznapi fogyasztók számára is, amik az élelmiszerek összetételét gyorsan és pontosan meghatározzák, ezeknek az eszközöknek a fejlesztésén még dolgoznak a cégek.
Források:
http://www.architecturendesign.net/