Ételtcsakokosan

10 dolog, amit a burgonyáról tudni érdemes

2017. október 2.

Bár a burgonya mindössze 200 éve része a magyar konyhának, mégis egyik legkedveltebb és legváltozatosabban elkészíthető eleme. Gondoljunk csak a főtt krumplira, a hagymás krumplira, a sült krumplira, a héjában sült krumplira, a steak burgonyára, a krumplipürére, a rakott krumplira, vagy a röszti-tócsni-lapcsánka néven önmagában is ezer recept szerint elkészíthető csodára. Tudjon meg többet erről a sokoldalúan felhasználható növényről!

potatoes-1585075_640

  1. A burgonya (Solanum tuberosum) a burgonyafélék családjába (Solanaceae) tartozó növény. A Solanum nemzetség mintegy kétezer fajt foglal magában. A burgonyát főleg gumójának keményítőtartalmáért termesztik világszerte. Apró, lágy szárú cserje, amelynek föld alatti részéből nőnek ki a gyökerek és a tarackok. A tarack csúcsának megvastagodásával alakul ki a gumó.
  2. A krumpli szavunk a német „krumpir” szóból ered, amelynek jelentése földi körte. Ezen kívül még számos elnevezése létezik: kolompér, krumpér, kukulyó, bolyóka, grulya, tojórépa, pityere, svábtök, pityirkó, földimagyaró
  3. A burgonyát Peru és Chile őslakosai már több mint ötezer éve ismerik. Európába először az 1540-es években került, de Magyarországon csupán az 1815-ös éhínség idején vált ismeretessé. Nagy tápanyagtartalma miatt kiváló táplálékot jelentett. 1920-ban már világhírűvé váltak a burgonyanemesítő központjaink.
  4. C-vitamin-tartalmánál fogva a hajósok a skorbut elleni védekezésben is fogyasztották. A nyers nyári burgonyában található a legtöbb C-vitamin, míg a hőkezelt változatok közül a héjában sült tartalmazza nagy mennyiségben. Ezenkívül sok B1- (140 μg/100 g a nyári burgonyában, 70 μg/100 g a téli burgonyában) és B2-vitamin (28 μg/100 g a nyári burgonyában, 40 μg/100 g a téli burgonyában), kálium (300 mg/100 g nyári burgonyában, 340 mg/100 g a téli burgonyában) és foszfor (57 mg a nyári burgonyában, 55 mg a téli burgonyában) található benne. 100 gramm burgonya energiatartalma 94 kcal, fehérjetartalma 2,5 gramm, zsírtartalma elhanyagolható (0,3 g), szénhidráttartalma 18,4 gramm, míg rosttartalma 3 gramm.
  5. A burgonya szinte minden diétába beilleszthető. Nyers leve gyulladáscsökkentő hatású, míg nagy káliumtartalma segíti az egészséges szívműködést. Nem csupán belsőleg, hanem külsőleg is sok jótékony tulajdonsága van: a nyers burgonya csökkenti a szem körüli duzzanatot, enyhíti a leégett bőr panaszait, illetve nyers levét pattanások kezelésére is használják.
  6. A burgonya keményítőtartalmából készül a krumplicukor: híg savval nyomás alatt főzik, majd bepárlás és lehűlés után nyeri el végleges, kristályos szerkezetét.
  7. Érdekesség, hogy az édesburgonya nem a burgonyafélék családjába tartozik, csupán hasonló kinézete miatt nevezik így. A batátának nagy a szénhidrát-, fehérje-, béta-karotin-, B6- és C-vitamin-tartalma, segíti az emésztést, stabilizálja a vércukorszintet. A kék burgonyára viszont a burgonya összes tulajdonsága jellemző, egy különbséggel: nagy az antioxidánstartalma, így a megelőzési célú (preventív) táplálkozás fontos része. Kék színét az antocianidin nevű vegyület adja, amely a vörös káposztában, padlizsánban, céklában és bizonyos szőlőfajtákban is megtalálható.
  8. Világszerte 2008-ban tartották a burgonya évét, amelynek keretében számos rendezvényre és burgonyát népszerűsítő programra került sor.
  9. A burgonyához számos babona, hiedelem is kapcsolódik. Írországban sokáig hittek abban, hogy ha a várandós nő éjszaka burgonyát eszik, a születendő gyermek vízfejűségben fog szenvedni. Míg a XVII. század elején Franciaországban azt gondolták, hogy a burgonya leprát okoz, ezért betiltották a termesztését. Skóciában a papok a nemiséget szimbolizáló burgonyát hozták összefüggésbe a bűnbeeséssel, ezért óvták a híveket a gumó fogyasztásától.
  10. A burgonyát nem csupán étkezési célokra használják, hanem a szeszgyártás egyik alapanyaga is. Burgonyából először 1769-ben főztek alkoholt az Erdélyi Földművelő Egyesület ülésén. Oroszországban, Lengyelországban és Ukrajnában a burgonyapálinka a kedvelt italok közé tartozik.

 
Forrás: MDOSZ ÚjDiéta magazin

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Az hogy lehet, hogy…?

eteltcsakokosan

Így vásárolj karácsonyra!

eteltcsakokosan

Nyár és az uborka

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató