Télen talán jobban odafigyelünk a kézmosásra, hiszen védekezünk az influenza és más légúti betegségek terjedése ellen. De minden évszakban ugyanúgy ügyelni kell a kézhigiéniára, például azért, hogy a láthatatlanul felbukkanó, élelmiszer okozta megbetegedéseket elkerüljük.
Az emberi és állati szervezetben, valamint környezetünkben szabad szemmel nem látható mikrobák találhatóak. Ezek rákerülhetnek a kézre, edényekre, eszközökre, konyhai felületekre, és meg is betegíthetnek minket. Némely mikroba több mint három órán át életben maradhat a kézen. Főleg az ideális táptalajt nyújtó körömágyban és a tenyér redőiben halmozódhatnak fel. Ezen idő alatt kézmosás nélkül mindenre továbbterjedhetnek, amihez csak hozzáérünk, beleértve az élelmiszereket is. Az ételre kerülve a mikrobák gyorsan elszaporodnak, majd a szervezetbe jutva megbetegedést, ételmérgezést okozhatnak.
Mikor kell kezet mosni?
A legfontosabb alkalmak
- mosdóhasználat előtt és után,
- ételkészítés előtt, közben és utána,
- étkezés előtt és után,
- tömegközlekedési eszközökön történő utazás után,
- munkából, iskolából, óvodából vagy játszótérről hazaérve,
- állatok simogatása, gondozása és velük való játék után,
- köhögés és tüsszentés után,
- ha környezetünkben beteg valaki,
- bármikor, amikor piszkos lesz.
Hogyan kell helyesen kezet mosni?
Kézmosáskor ügyeljünk arra, hogy a csuklót, az ujjak közötti területeket, a hüvelykujj körül és a körmöket is alaposan megtisztítsuk. A csak hideg vízzel történő kézmosás nem hatásos, mert a kézről nem távolíthatók el sem a kórokozók, sem egyéb szennyeződések. Kézmosáskor használjunk meleg vizet és szappant!
Hogyan kell biztonságosan kezet szárítani?
Kézmosás után papír kéztörlővel sokkal hatékonyabban és higiénikusabban távolíthatjuk el a mikrobákat, mint textillel. Utóbbin, ha állandóan nedves marad, a mikrobák képesek elszaporodni, és kéztörlésekor rákerülnek a kézre. Kezünk szárazra törlése ugyanolyan fontos, mint a kézmosás maga. Az alapos kéztörlés a baktériumok nagy részét eltávolítja. Ezzel szemben az elektromos kézszárítók akár 250%-kal is növelhetik a baktériumok elterjedését, mivel számukra ideális körülmény a meleg, nyirkos környezet. Minél szárazabbra töröljük kezünket, annál inkább védve vagyunk a kórokozókkal szemben. A legfontosabb a gyerekeket minél hamarabb rászoktatni a gyakori és helyes kézmosásra.