Ételtcsakokosan

Még elvethetjük…

2016. október 11.

Még nyugodtan vethetünk a balkonládába petrezselymet, spenótot, snidlinget, mentát és citromfüvet. Ha hidegebbre fordulna az idő, akkor pedig vigyük be, hiszen nem foglal sok helyet és mindig lesz friss fűszerünk.

cook-1309835_640

A petrezselyem előnye – a jellegzetes ízén túl – a magas a C,-és A,- vitamin, illetve ásványi anyag tartalma.

A petrezselyemnek két típusa ismert: a gyökérpetrezselyem, amely erős, húsos karógyökeret fejleszt, és zöld levelei ennek is felhasználhatók ételízesítésre, de konyhába érdemesebb a másik típust – a metélőpetrezselymet választani, amelynek gyökerei elágazóak, és tömegük jelentéktelen, viszont annál értékesebb a lombja, amit folyamatos szedés mellett is állandóan fejleszt a növény.

Vetés: egy cserépbe akár több magot is elszórhatunk, és ha erős palánta növekedik, akkor több cserépbe is szétültethetjük. A fiatal palántákat kikelést követően ápolni kell, pl. ne hagyjuk a földet kiszáradni, de ne is öntözzük túl. A leveleket már zsenge állapotban elkezdhetjük szedni, majd frissen, fagyasztva vagy szárítva felhasználhatjuk, illetve tárolhatjuk. A petrezselyem kétéves növény, az első évben csak levelet növeszt, majd a második évtől a virágzás is beindul, viszont folyamatosan termő friss fűszernövény termés miatt érdemes évente újra vetni a magokat, mert a virágzás után a petrezselyem elhal.

Spenótot azért érdemes télen is termeszteni, mert pestónak, salátának és főzeléknek is kiválló. Élettani jelentősége a magas vitamin, ásványi só és nyomelem tartalmában keresendő. Spenót kitűnő forrása a következőknek: K-vitamin, A-vitamin-, mangán-, folsav, magnézium, vas, C-vitamin, B2-vitamin, kalcium-, kálium-, és B6-vitamin, élelmi rostok, réz, növényi fehérjék, foszfor, cink, folsav és E-vitamin.

A spenót vetésére is azok a szabályok vonatkoznak, mint a petrezselyemére

Snidlinget is ültethetünk, kis helyen is elfér a fenti fűszerekkel együtt, így folyamatosan lesz csípős ízhordozó is ételeinkbe. Mint a többi hagymaféle, a metélőhagyma is viszonylag lassan kel ki, a vetés után csak 3-4 hét múlva látjuk az első, vékony szikleveleket. A csírázás és a kelés idején bőséges vízellátást és sok tápanyagot igényel, azt követően már kevesebb odafigyeléssel is eléldegél. Legjobb hely számára egy napos ablak két szárnya közötti rész.

A friss zöldet ollóval és minél mélyebben vágjuk le. Ezután a tövek ismét új lombot fejlesztenek úgy, hogy egy télen háromszor-négyszer “arathatunk”.

Kapcsolódó cikk: Így neveled a bazsalikomod

Forrás: balintgazda.hu, edenkert.hu

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Honnan tudom, hogy garantáltan gluténmentes-e egy élelmiszer?

eteltcsakokosan

Tavaszi nagytakarítás I.–A hűtő tisztítása

eteltcsakokosan

Milyen növényi "tejek" közül válogathatunk?

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató