Ételtcsakokosan

A legelső zöldség a kertben

2016. január 19.

2016 a hüvelyesek nemzetközi éve, ennek kapcsán egyesével bemutatjuk a közkedvelt zöldségeinket. Első a borsó.

A borsó az egyik legkedveltebb hüvelyes zöldség, nincs olyan gyerek, akinek nem ez lenne a kedvenc főzeléke. A borsónak két őshazája is volt: az egyik Afganisztán, a másik Abesszínia területén volt. Innen került mindkét faj a Földközi-tenger környékére, ahol a görögök és a rómaiak már fontos gazdasági növényként tartották nyilván. A borsót eredetileg száraz állapotban fogyasztották, majd a zöldborsó-fogyasztás a 15–16. századtól jött szokásba Nyugat-Európában, amikor is a hüvelyével együtt főzték meg.

peas-2686_640

B1, B2, és C vitamint (20 mg/100 g) tartalmaz, szénhidrát tartalma is jelentős. Kalóriaértéke megközelíti a burgonyáét, fehérjetartalma pedig kb. háromszor annyi.

Alapvetően három fajtacsoportot különböztetünk meg, de ezeken belül más szempontok, pl. a mag nagysága, színe alapján is osztályozzák:

  • cukorborsó P. sativum L. ssp. sativum convar. saccharatum Ser.: a terméshüvely belső, rostos rétege hiányzik, hüvelyestül fogyasztják.
  • kifejtő borsó P. sativum L. ssp. sativum convar. sativum: magjuk sima, cukortalmuk gyorsan alakul át keményítővé, rövid idő van a betakarításukra. Ide tartoznak az étkezési száraz (zöld vagy sárga magvú) borsók is.
  • velőborsó P. sativum L. ssp. sativum convar. medullare Alef.: a cukortartalom lassan alakul át keményítővé, hosszabb ideig zsenge marad.

 Termesztése

A zöldborsó termesztése nem követel különösebb szakértelmet és felszerelést, más borsófajtákhoz képest ezt a legkönnyebb kiskertben termeszteni. Szinte minden talajban otthon érzi magát, kevés nitrogén- és foszfát-műtrágya elősegíti a fejlődését. Vízigényes növény, de megél öntözés nélkül is. Viszont nagyobb a termés, ha a fejlődés minden szakaszában öntözzük.

A borsó hidegtűrő növény, ezért a tavaszi vetések ezzel érdemes kezdeni – február végén március elején. Magja (velőborsó fajták) már 6-7 °C-on talajhőmérsékletnél kell vetni, ahol ki is csírázik , a kikelt növények -4,- -5 °C-os fagyot is elviselnek, illetve, ha elfagytak, később újra kihajtanak.

A legrövidebb tenyészidejű fajták a vetéstől számított 11-12. héten már szedhetők. A hüvelyek “szüretelését” akkor kezdjük meg, amikor a borsószemek már elérték a rájuk jellemző nagyságot, de még zsengék, könnyen megfőzhetők, kellemes zamatúak.

Júliusban a borsóvetést megismételhetjük. A nyári borsó alacsonyabb és kevesebb hüvelyt köt, de szeptemberben újdonságnak számít.

Vásárlása

A borsót hüvelyestül vegyük, amikor a szára friss zöld, nem száradt el és a hüvely rugalmas, csillogó. Ha hüvelyesen vesszük és magunk fejtjük ki, egyértelműen megbizonyosodhatunk a frissességéről.

Borsó kapható fagyasztva és konzervben is, de tápanyagban akkor a leggazdagabb, amikor idénye van és a piacon vesszük.

 Tárolása

A borsót a legkönnyebb fagyasztva tárolni: egyszerű eltenni a zsenge borsót és felhasználáskor még fagyottan rögtön a lábosba önteni. Jobban megőrzi a frissességét, ha fagyasztás előtt blansírozzuk, azaz előfőzzük. A zöldborsót tegyük forrásban lévő vízbe és 3-5 percig főzzük, majd azonnal hűtsük le. Kiszárítva, szárazon is tárolható, száraz helyen pl. kamrában szövetzsákokban.

Felhasználása

A zöldborsó főzeléknek, levesnek, párolva köretnek is kiváló, a rizi-bizi és a majonézes francia saláta kihagyhatatlan alapanyaga. Krémként húsok mellé tálalható, vagy szendvicskrémnek is alkalmas. Zöldségfasírtba, lepénybe tölteléknek is érdemes kipróbálni. A cukorborsó hüvelyestül is fogyasztható, köretnek vagy salátának is kiváló.

vegetables-852983_640

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Végre megérkezett a lecsó szezon

eteltcsakokosan

A sóska

eteltcsakokosan

Mit takar a lisztek jelölése?

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató