Ételtcsakokosan

Kicsi a hűtőszekrény? Maximalizáld az élelmiszerbiztonságot!

2015. március 5.
hutoszekreny_bentiv2-1024x1024

Sorozatot indítunk a kollégisták számára, hogy a fiatalok is megismerkedjenek az élelmiszerbiztonság szabályaival és ezáltal elkerüljék az élelmiszer okozta megbetegedéseket. A legtöbb kollégiumi szobában ma már hűtőszekrény is található, így azon szerencsére csak a szobatársakkal kell osztozni. Mivel a kollégiumi szobák nem túl nagyok, így a hűtő mérete is kisebb szokott lenni, a megszokott otthoni hűtőszekrénynél. Azonban nagyon fontos, hogy a kisebb mérete ellenére  az élelmiszerbiztonsági szabályok még ugyanúgy érvényesek.

Kövesd az alábbi tippeket, és ne felejtsd el, hogy ha a hűtést igénylő  élelmiszer vagy otthonról hozott készétel gyorsan a megfelelően működő  hűtőszekrénybe kerül, akkor megelőzheted az élelmiszerek romlási folyamatait az élelmiszer eredetű megbetegedéseket.

  • A hűtő hőmérséklete 0-5°C közé legyen beállítva, a fagyasztó hőmérséklete -18°C vagy az alatti legyen.
  • Ha biztosra akarsz menni, szerezz be egy hűtőhőmérőt! Ilyen speciális hőmérő nagyobb bevásárlóközpontokban kapható.
  • Ha teljesen tele van a hűtőszekrény, nagyobb teljesítményre kell állítani, hogy a hőmérséklet a hűtőtér minden pontján ugyanannyi legyen!
  • Az otthonról hozott ételt tiszta, fedett tárolóedénybe tedd és így helyezd el a hűtőben!
  • A romlandó élelmiszereket 2 órán belül tedd be a hűtőszekrénybe (nagy melegben ez az idő 1 órára csökken). Tehát az egész éjjel kint felejtett pizzát már semmiképp se edd meg!
  • Tartsd tisztán a hűtőt, és dobd ki a lejárt élelmiszereket!

Az elrendezés szabályai:

  • Fontos, hogy a különböző élelmiszercsoportok elkülönítve a megfelelő helyre kerüljenek a hűtőszekrényen belül!
  • A nyers és mosatlan élelmiszerek, mint amilyen pl. a nyers hús, illetve a tisztítatlan zöldségfélék ne kerüljenek a készételek (pl. felvágott, főtt étel) fölé, mellé.
  • A nyers húst, baromfit és a tojásokat az összes többi élelmiszertől elkülönítve, becsomagolva vagy bedobozolva kell tárolni.
  • Csomagolatlan élelmiszert soha ne tegyünk közvetlenül a hűtőszekrény polcaira.

hutoszekreny_bentiv2-1024x1024
 

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Hűsítő gyümölcs és zöldséglevek

eteltcsakokosan

#6. Tárolj okosan!

eteltcsakokosan

Mindig forrald fel!

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató