Ételtcsakokosan

Idén javult a karácsonyi szezonális élelmiszerek biztonsága

2014. december 28.

Budapest, 2014. december 18., csütörtök (MTI) – A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával zajlik idén is a karácsonyi szezonális élelmiszerek biztonságának a vizsgálata, az eddigi tapasztalatok kedvezőbbek a tavalyinál – mondta Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten. 

A december egészében tartó vizsgálat során, a hónap közepéig 2687 ellenőrzést végeztek, 32 alkalommal figyelmeztettek az ellenőrök, 70 esetben pedig – összesen – 12,2 millió forint bírságot szabtak ki – ismertette a főbb adatokat az államtitkár.
A vizsgálatok kiterjedtek az élelmiszer előállító helyekre, a forgalmazókra, a vendéglátó helyekre továbbá az állatszállítmányokra is. A kiemelt termékek közé tartozott a  friss hús, a füstölt termékek, a halak, az édesipari termékek, a méz, a borok és a pezsgőt valamit a déli gyümölcsök.
Az államtitkár kiemelte: higiéniai hiányosságokat az ellenőrzések 4,5 százalékában találtak, egy éve ez az arány 5,5 százalék volt. A termékek minősége 1,9 százalékos arányban nem volt megfelelő, a tavalyi 2,9 százalékkal szemben. A vizsgált élelmiszerek 1,5 százaléka nem volt nyomon követhető, egy éve ez az arány is magasabb, 2,1 százalék volt.
A megvizsgált 10 098 élelmiszer minta 1,6 százalékát kellett kivonni a forgalomból, ennek a mennyisége 3,1 tonna volt.
A kistermelői élelmiszer feldolgozást és értékesítést azért vizsgálják, hogy kiszűrjék a regisztrációval nem rendelkező kistermelőket – tette hozzá az államtitkár. Ilyen ügyben eddig 15 esetben kellet eljárni.
A zöldséget és a gyümölcsöt 285 forgalmazónál ellenőrizték, ebben a körben 38-szor szabtak ki bírságot, összesen egymillió forint összegben.

 

Húságazat kiemelt ellenőrzés

 

A megyei szakemberek mellett nagyobb figyelmet fordít az ünnepi termékekhez kötődő területekre a Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI) is.

Egyik ilyen terület a hússzektorban fellelhető jogszabály ellenes tevékenységek felderítése. Az utóbbi hónapokban három jelentős esetet is vizsgáltak a KÜI szakemberei.

 

1. eset – október vége

 

A NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága október végén a hajnali órákban tartott ellenőrzést egy pest megyei vágóhídon. Az ellenőrzés során megállapították, hogy

  1. az előző napokban állatorvosi felügyelet és húsvizsgálat nélkül vágtak le több mint 2000 db baromfit,

  2. az állatokat nem kísérte szállítási igazolás sem,

  3. a hűtőkamrában 2,8 tonna termék volt, amelynek egy része már büdös volt és a fehérjebomlás jeleit mutatta,

  4. a termékek között jócskán akadt vágási technológiai selejtes (véres, nem megfelelően kopasztott) is.

Az ügyfél nyilatkozata szerint állateledelként akarta értékesíteni a mintegy három tonna terméket, azonban a hatóság azonnali hatállyal elrendelte annak megsemmisítését.

A videó megtekinthető az alábbi linken:

http://youtu.be/PI_oGIMxP2M

 

2. eset – november eleje

 

November elején a rendőrség és a NAV közúti ellenőrzés során megállított egy gépjárművet, amelyben annak tulajdonosa nagy mennyiségű, mintegy 1 tonna pucolt libát szállított dokumentáció nélkül. A rendőrség azonnal értesítette a Tolna Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságot.

A helyszínre érkező hatósági állatorvos megállapította, hogy

  1. a liba szállítmányt semmilyen állatorvosi dokumentáció nem kíséri,

  2. a sofőr a szállítmány eredetéről nem volt hajlandó nyilatkozni,

  3. a szállítmány hőmérséklete nem volt megfelelő, mivel a gépkocsi nem rendelkezett semmilyen hűtéssel.

Mivel az áru eredete nem volt nyomonkövethető és a hűtési lánc is megszakadt, ezért a szállítmányt elkobozták és megsemmisíttették.

3. eset – november eleje

A NÉBIH szakemberei november elején egy Hajdú megyei sertés, szarvasmarha vágóhíd és daraboló üzemet ellenőriztek.

A üzem két fagyasztó kamrájában nagy mennyiségű, több mint 6 tonnajelöletlen, illetve lejárt minőségmegőrzési idejű fagyasztott sertés, szarvasmarha hústerméket, valamint húskészítményt tároltak.

Az ellenőrök a helyszínen olyan termékeket is találtak, amelyeknek több éve lejárt a minőségmegőrzési idejük.

A mintegy 4 tonnányi jelöletlen terméket a szakemberek azonnali hatállyal megsemmisíttették, míg a mintegy 2,5 tonna lejárt minőségmegőrzési idejű termék esetében lehetővé tették a takarmány alapanyagként történő forgalmazást, amennyiben az üzem takarmány alapanyag előállítóként nyilvántartásba veteti magát.

A videó megtekinthető az alábbi linken:

http://youtu.be/VcoP9F5ZYIs

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

A lejárt tartós élelmiszereket is ki kell dobni?…

eteltcsakokosan

Mindent tud a lisztekről?

eteltcsakokosan

Répa, retek, paszternák

szucseva

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató