Ételtcsakokosan

Idén is lesz szakácsverseny

2019. május 9.

Május 23-ig lehet nevezni a Közétkeztetési Szakácsverseny (KÖSZ) 2019-2020 megmérettetésre. A verseny témája ezúttal a nyári ételek a hagyomány és a megújulás jegyében.


Újdonság, hogy a szervezők 3+1 fős csapatok nevezését várják, a csapattagok közül pedig legalább egy főnek 35 éven alulinak kell lennie. A versenyt a Közétkeztetők, és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szervezi. A csapatoknak 3 fogásos – előételből vagy levesből, főételből és desszertből álló – felnőtt étkezőknek szánt menüt kell megtervezniük.
A menüsorok egyik kötelező eleme a friss alapanyagokból készült lecsó (zsiradék, hagyma, paprika, paradicsom) lesz, míg az előírt alapanyagok között, a méz mellett, a hazai nyári, friss idényzöldségek és idénygyümölcsök közül kell felhasználni legalább kettőt.
De nem csak kötelezően felhasználandó, hanem tiltott alapanyagok is vannak. E körben az édesítőszerek, az ízfokozók, az élelmiszer színezékek, valamint az ezek valamelyikét hozzáadott formában tartalmazó összetett alapanyagok szerepelnek.
Az ételsor elkészítéséhez az összes felhasznált alapanyag nettó beszerzési értéke nem haladhatja meg az egy étkezőre jutó nettó 550 Ft‐ot.
A verseny nevezési határideje május 23-a. A versennyel kapcsolatos további részleteket a versenykiírás tartalmazza.
Kapcsolódó anyagok:
Közétkeztetési Szakácsverseny 2019/2020 versenykiírás (pdf)
Nevezési lap (docx)

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Ételt csak okosan már az óvodában is!

eteltcsakokosan

Fortélyok a házi tésztakészítéshez

eteltcsakokosan

Nassolni is okosan!: Zöldségchips

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató