Ételtcsakokosan

A hűtőszekrény élelmiszer-biztonsági szempontból helyes berendezése

2016. február 19.

Sok megfejtés érkezett a Konyhasziget magazin decemberi számában megjelent gyerekeknek szóló játékra, ami már az OMÉK-on is nagy sikert aratott. A helyes megfejtést alább közöljük, rövid ismertetővel.

Alsó polc

A legfontosabb szabály, hogy a nyers húst az alsó polcon kell tárolni, minden esetben legyen becsomagolva, ne okozhasson keresztszennyeződést, vagyis a hús csomagolása, esetleg a leve ne szennyezhesse be a mellette lévő élelmiszereket. Ha fentebbi polcra helyeznénk, megvan rá az esély, hogy lecsöpögjön a leve más élelmiszerekre.

(Beszennyeződés során kórokozók kerülhetnek át és elkészítés és fogyasztás után megbetegedést okozhatnak.)

A tojás főszabály szerint az alsó polcon tárolandó, viszont a hűtőszekrény gyártók a hűtők ajtajára tojástartókat terveznek és kialakítanak, így az is elfogadott tárolási hely.

Fiókok

Zöldségeket – például a salátát és gombát – az erre kialakított fiókokban kell tárolni. A hagymafélék nem igényelnek hűtést. Többet is olvashatnak a hűtést igénylő és nem igénylő élelmiszerekről alábbi cikkünkben.

hűtőKSZ

Felső polcok

Fogyasztásra kész élelmiszereket (teljes felületükön be vannak csomagolva): sajtot, joghurtot, kolbászt a középső polcra érdemes helyezni, míg az ételmaradékokat és készételt a legfelső polcra.

Sokan kihagyták a kolbászt illetve a hűtőn kívülre helyezték. A mai világban kevés lakásban található megfelelő hőmérsékletű kamra (hideg, száraz levegőjű helyiség), ahol hagyományos módon lehet tárolni/lógatni a kolbászokat, sonkát és szalonnát. A hétköznapi otthonokban gondolkodtunk, így mindenképp hűtőbe kell helyezni a kolbászokat, szalámikat.

A kolbász esetében a középső és felső polcot is elfogadtuk a megfejtések ellenőrzésekor.

Hűtő ajtó

A hűtő ajtajában a saját csomagolással rendelkező, nagyobb méretű élelmiszerek kerülnek salátaöntetek, ketchup, mustár, üdítők és a vaj. Igyekezzünk olyan élelmiszereket az ajtóba tenni, amik – pont a megfelelő saját csomagolás és jól zárhatóság miatt – nem szennyezik a hűtőt. A narancslé, miután felbontottuk, hűtést igényel, ha még kancsóba töltve tároljuk, akkor érdemes lefedni (eleve fedővel rendelkező kancsóba kell önteni)

A vaj esetében mind az ajtót, mind a középső polcot elfogadtuk a beküldött megfejtések esetében.

Hűtőszekrényhez kapcsolódó cikkek:

Helyes tárolás a hűtőben

Kicsi a hűtőszekrény, maximalizáld az élelmiszerbizotnságot!

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Teázási szokások

eteltcsakokosan

A lencse és a szerencse

eteltcsakokosan

Hogyan tároljuk az élelmiszereket a nagy melegben?

szucseva

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató