Ételtcsakokosan

Frissítő, nyári koktélok

2014. július 8.

A nagy melegben igazán jól tud esni egy frissítő, jeges ital. Az alkoholos italokkal azonban vigyázzunk, nehogy a melegben a fejünkbe szálljon!
Fogyasszuk mértékkel az alkoholtartalmú italokat, így remek kísérői lehetnek egy laza nyárestének vagy grillpartinak. Persze gondoljunk a gyerekekre, a kismamákra és az autóval érkezőkre is: nagyon egyszerűen készíthetünk alkohol nélkül is hűsítő nedűt. Íme, néhány recept, amelyek alapján otthon is pár perc alatt elkészülhet egy-egy testet-lelket üdítő ital.
Alkoholos italokKoktél2 slice-69745_640
Mojito (1 főre): 

  • 0,5 dl fehér rum
  • 2 dl szódavíz
  • 2 tk. cukor
  • mentalevél
  • fél bio lime leve
  • jégkockák

A mentát és a lime-ot felhasználás előtt mossuk meg! A lime-ot vágjuk 4 részre és két cikknek a levét facsarjuk ki, tegyük a pohárba a kifacsart gerezdeket. Adjuk hozzá a mentát és a cukrot, majd erőteljesen nyomkodjuk össze. Töltsük fel a rummal és a szódával, adjuk hozzá a jégkockákat, keverjük össze még egyszer és már fogyaszthatjuk is. Lime-mal, mentalevéllel tovább díszíthetjük.
Bellini (1 főre):

  • 1 dl jégbe hűtött pezsgő
  • 0,8 dl őszibaracklé
  • 2 cl cukorszirup

A jéghideg pezsgőt, a baracklevet és cukorszirupot öntsük a pezsgőspohárba vagy egy magas falú pohárba, majd finoman keverjük össze.
Cuba Libre (1 főre):

  • 0,5 dl fehér rum
  • 1,5 dl kóla
  • fél bio lime leve
  • jégkockák

Egy magas falú pohárba facsarjuk bele a fél lime levét. Töltsük meg félig a poharat jéggel, adjuk hozzá a rumot, majd a kólát. A poharat díszítsük egy limekarikával.
Gin tonic (1 főre):

  • 2 dl tonic
  • 4 cl gin
  • bio citrom
  • jégkockák

Egy magas falú poharat félig megtöltünk jégkockákkal, rátöltjük a gint és a tonicot, összekeverjük. Citromszelettel díszítjük.
Alkoholmentes italok
Epres – bazsalikomos limonádé (6-8 fő részére):

  • 1 kg eper
  • 1 liter víz
  • 10-15 dkg cukor, ízlés szerint
  • 2 csokor friss bazsalikom levél
  • 2 bio lime leve
  • jégkockák

A cukorból és a vízből készítsünk szirupot, hagyjuk kihűlni. Közben mossuk meg az epret és a bazsalikomot. Ha kihűlt a szirup, akkor a hozzávalókat turmixoljuk össze, és jól behűtve, jégkockákkal kínáljuk.
Napsugár koktél (1 főre): Koktél1 drink-369178_150

  • 0,8 dl ananászlé
  • 0,8 dl narancslé
  • 1 citrom leve
  • jégkockák

A poharat töltsük meg jéggel, töltsük rá a gyümölcsleveleket és keverjük össze.
Piña Colada (1 főre)

  • 1 dl ananászlé
  • 2 cl tejszín
  • 2 cl kókuszszirup
  • jégkockák

A poharat félig töltsük meg jéggel, adjuk hozzá az ananászlevet, a tejszínt és a kókuszszirupot. Keverjük össze, a poharat pedig díszítsük ananászszelettel.
 

Kapcsolódó tartalmak


Kívül belül szépít az uborka

Az uborka levelét, termését és gyökerét már régóta hasznosítják az ismert jótékony hatásai miatt. Nagyon gazdag ásványi anyagokban, főként foszfor, kálium, magnézium, nátrium és vastartalma jelentős, ezen kívül sokféle vitamint is tartalmaz.
Tovább olvasom

Páratlan páros – cseresznye és meggy

Május és június nem telhet el anélkül, hogy cseresznye és meggy ne kerüljön az asztalunkra. A piacon és a kertekben nagyon sokféle fajtával találkozhatunk és nem is mindig könnyű eldönteni elsőre, hogy melyikkel van dolgunk, különösen akkor, ha a cseresznye és a meggy vérvonala keveredik.
Tovább olvasom

Related posts

Mi legyen az ünnepek alatt megmaradt ételek sorsa?

eteltcsakokosan

Olcsó, gyors, egyszerű!

eteltcsakokosan

Spárgasíp

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató