Ételtcsakokosan

Ételt csak okosan! foglalkozás már az általános iskolákban is

2019. november 25.

November 14-én a Medgyessy Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 5-6. osztályosait látogattuk meg.

A tanulóknak szervezett egészségnapon 5 különböző témával, köztük a Nébih Iskolai programjának új programelemével, az élelmiszerbiztonság alapjaival ismerkedhettek meg a felsősök, amely a „Mese habbal, szülinappal” című mesekönyvünk ismeretanyagára épült. A 4 előadás során közel 120 diák fordult meg a tanteremben. A gyerekek hatalmas lelkesedéssel vettek részt az ő és szüleik mindennapjait is segítő praktikák elsajátításában. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy megállás nélkül záporoztak a témával kapcsolatos élmények és kérdések.
Az előadás végeztével egy kvíz versenyt is rendeztünk a diákoknak, amely segítségével a megszerzett tudásukat szerettük volna játékos formában is elmélyíteni. A gyerekek pedig annyira figyelmesek voltak az óra közben, hogy 2 osztály esetében is több nyertest kellett hirdettünk, hiszen ezek a diákok – legnagyobb örömünkre – tökéletesen tudták az összes kérdésünkre a választ. Ezúton is gratulálunk a nyerteseknek, és köszönjünk, hogy részesei lehettünk ennek a különleges tanítási napnak.

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Tanácsok utazóknak

eteltcsakokosan

Miért tüntetik fel?…

eteltcsakokosan

Egészségesen, olcsón és biztonságosan!

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató