Ételtcsakokosan

Édesből savanyút, savanyúból finomat

2013. június 19.

A különböző féle ecetek története már több ezer éves. A távol-keleten rizsborból, másutt szőlőmustból készítették.

Érdekes íze és tulajdonságai miatt mindig nagy érdeklődés övezte. A konyhában használták, bár − a fűszerezés és az ízesítés mellett − tartósításra is használták. Elsősorban húsokat locsoltak meg vele és így próbálták hosszabb eltarthatóságra bírni a húst. Sőt az ókori Rómában üdítő italként is fogyasztották.

Többször említettem, hogy az édességeket nem annyira szeretem, a savanyúságokat annál inkább. Mindenhez savanyút eszem, még a lecsóhoz is. Szeretem a savanyút uborkából, paradicsomból, imádom a savanyú káposztát, magam csinálom a kovászos uborkát, a cékla pedig elengedhetetlen − de nem sorolok fel mindent, mert tényleg minden formában imádom ezeket a speciális „köreteket”.

Szóval az ecet nekem barátom! Persze nem a „mesterségesen” előállított formája, inkább a különböző gyümölcsecetek. Így az almaecet, különböző borecetek, de leginkább a balzsamecet.

Az ecetek királynője a balzsamecet, és ezt az ára is mutatja. Na azért megfizethető, hiszen nem használunk belőle sokat. Tökéletes ízesítője tésztáknak, salátáknak, de húsoknak is. Az első balzsamecetek Modena városából, Olaszországból származnak, persze most már az egész világot meghódította ez a finomság.

Korábban kézzel készítették, palackozták, töltötték ezt a finomságot. Ma már a nagy modenai családok is nagyüzemben gyártják. Gépekkel metszik, permetezik a szőlőt, majd hatalmas rázógépekkel szedik le a szemeket, préselővel préselik, majd hordókban erjesztik, és 10-15 évig érlelik, de előfordulnak 50-100 éves balzsamecetek is.

Van egy kedvenc salátám, ami elképzelhetetlen balzsamecet nélkül:

Válasszatok egy szép, mutatós tányért, mert a sali íze legalább ennyire különleges lesz!

A tányérra először alaposan megmosott, majd lecsöpögtetett madársalátát halmozok, de csak módjával, aztán egy szelet kenyeret pirítok, és a tányér, illetve a saláta közepére teszem.

Ezt alaposan (de tényleg jó alaposan), belocsolom balzsamecettel, majd teszek rá egy vastag kecskesajtot.

A salátához dobálok megmosott, lecsöpögtetett és feldarabolt koktélparadicsom-szemeket valamint aszalt szilvát, végül diódarabokkal teszem különlegessé.

Sózom, borsozom, és olíva olajjal locsolom át az egészet.

Közben meg is éheztem! Azt hiszem, megint megcsinálom ezt a salátát. Próbáljátok ki Ti is, ezeken a meleg nyári napokon szerintem jól esik egy kis könnyed saláta mindenkinek!

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Felnőttek folyadékszükséglete

eteltcsakokosan

Csomagolva vagy anélkül? – 2. rész

eteltcsakokosan

Vajon felhasználható még…?

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató