Ételtcsakokosan

Burgonya, te édes!

2013. június 26.

Ebben a hatalmas „wellness-világban” annyi újdonságról számolnak be, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Ti hogy vagytok ezzel? Engem például nem vonzanak a trendi dolgok, de ha valami egészségeset vagy érdekeset hallok, látok, azt azért kipróbálom.

Hasonlóan voltam az édesburgonyával is. Annyit láttam már a TV-ben, annyi jót hallottam róla, hogy elhatároztam magam és vettem a piacon egy pár darabot. Azt tudtam, hogy milyen formájú zöldséget keressek, de azért utánaolvastam, mire is számítsak.

Tudtátok, hogy ez a burgonya igazából nem is burgonya? Bár kinézetre akár még hasonlíthatnak is, de pucolva már inkább a répára emlékeztet. Sőt, az íze eszembe juttatja a sütőtököt is. Biztosan megszereted, ha kipróbálod!

A diétázni vágyóknak ajánlják a krumpli helyett húsok, saláták mellé köretnek. Emellett lehet belőle krémlevest készíteni, vagy tócsnit fokhagymás tejföllel. De egy kis rozmaringos krumpliköretnek is tökéletes, sőt sütit is készíthetünk belőle.

A színe gyönyörű, ami szintén emel a látványon. Különben többféle színben létezik, így sárga, narancs, lila, és az ára is különböző lehet. Sajnos nem a legolcsóbb zöldségfélék közé tartozik…

Nézzük most a belső értékeit! Kiemelkedően sok értékes ásványi anyagot és vitamint tartalmaz. Gazdag A-, C-, B1-, B2-, B6- és E-vitaminban, emellett kalcium, vas, magnézium, mangán, kálium, foszfor, nátrium, szelén, réz és cink is található benne, sőt fehérjetartalma is kiemelkedő. Zsír- és koleszterintartalma, valamint glikémiás indexe alacsony, emiatt fogyózóknak is ajánlott.

Ha gyorsan szeretnél finomat és tartalmasat enni, dobj össze egy hőálló tálba édesburgonyát, különböző zöldségeket (csak, ami van otthon), lilahagymát, fokhagymát, fűszerezd kakukkfűvel, sóval, borssal és tedd be a sütőbe. A végén az ínyencek még locsolhatnak rá tejfölt és megszórhatják sajttal. Garantáltan jóllaksz, és még a kalóriák miatt sem kell aggódnod!

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Az egészséges étrend szereplője a körte

eteltcsakokosan

Fogyasszuk mértékkel!

eteltcsakokosan

Mi a különbség?…

szucseva

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató