Ételtcsakokosan

Bacon próba NÉBIH módra

2016. május 10.

A bacon szalonnáról szólnak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) legfrissebb termékteszt eredményei. A Szupermenta programban ezúttal 14 füstölt, nyers, szeletelt, gyárilag csomagolt terméket vizsgáltak a hatóság szakemberei. A teszt alapján több hatósági eljárás indult, egy terméket pedig ki kellett vonni a forgalomból. A laboratóriumi vizsgálatok mellett az üzemeket is ellenőrizték a NÉBIH területért felelős szakemberei, de a kedveltségi rangsor felállítása sem maradt el.

A Szupermenta legújabb terméktesztjén 2 hagyományos pácolású és 12 gyorspácolású terméket vizsgált a NÉBIH, melyek közül 12 hazai és 2 külföldi előállítású volt. A mintavételek során 10 üzemben a bacon gyártási folyamat hatósági ellenőrizésére is sor került.

A mikrobiológiai vizsgálatok során 4 termék esetében felmerült a gyanú, hogy nem felelnek meg a Listeria monocytogenes baktériumra vonatkozó jogszabályi előírásnak. A gyanú nem igazolódott be, vagyis a kérdéses termékek megfeleltek az élelmiszerbiztonsági követelményeknek, így emiatt a hatóság nem indított eljárást az előállítókkal szemben.

A nem megfelelően végzett hagyományos füstölés során policiklikus aromás szénhidrogének (PAH-ok) is kerülhetnek a termékekbe, ezért a NÉBIH munkatársai szúrópróba-szerűen négy előállító termékeiben a PAH-tartalmat is ellenőrizték. Az eredmények minden esetben megfelelőek voltak.

Az előállítóknál vett minták alapján vizsgálták a csomagolóanyag kioldódását és élelmiszerbe való bekerülését. Megnyugtató hír, hogy valamennyi csomagolóanyag biztonságos volt.

A jelölési előírásoknak csupán 1 bacon minta felelt meg maradéktalanul. A többi terméken kisebb jelentőségű hibák fordultak elő, mint például nem megfelelően tüntették fel – az egyelőre nem kötelező, de alkalmazás esetén pontosnak kell lennie – tápérték táblázatot. Az előállítókkal szemben a jelölési előírások megsértése miatt a hatóság eljárást indított.

Az egyik termék a laboratóriumi vizsgálat alapján romlottnak bizonyult, ezért a hatóság megtiltotta a termék forgalomba hozatalát, valamint elrendelte a kereskedelemből történő visszahívását és megsemmisítését. Az előállító élelmiszer-ellenőrzési bírságra számíthat.

A kedveltségi kóstoláson 13 termék sült változatát tesztelték végül szakértő és laikus vendégek. A bírák pontozták a termékek ízét, állományát, illatát, színét és külső megjelenését. A legkedveltebb termék a Família szeletelt bacon lett, míg másodikként a Belje bacon szalonna baranyai termék végzett, harmadikként a Premium bacon zárt.

További információk és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a NÉBIH Szupermenta termékteszt oldalán:
http://szupermenta.hu/bacon-vilagban-jartunk/


Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában
részletes eredmények

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Ételt csak okosan már az óvodában is!

eteltcsakokosan

Kézszárítás, de vajon mivel?

eteltcsakokosan

Olajos kisokos

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató