Folytatjuk „anno és most” cikksorozatunkat, amelyben bemutatásra kerülnek az 1930-as évek és a mai világ élelmiszer-biztonsággal, háztartással, főzéssel kapcsolatos szokásai. Most az éléskamra leírását közöljük. Ennek funkcióját a fiatal generációk már nem is biztos, hogy ismerik, hiszen a hatalmas hűtőszekrényekben és egy szekrényben elfér minden. Ami nincs, azt pedig az éjjel-nappal nyitva tartó üzletekben, áruházakban megvesszük.
„Az éléskamra az élelmiszerkészletek, konzervek, fűszerfélék stb. hivatalos helyisége a lakásban és mint ilyen, a leggondosabb kezelésre tart számot. Fagytól éppúgy kell óvni, mint melegtől s szellőztetésére a legnagyobb figyelmet kell fordítani. Az elengedhetetlen polcokon kívül legalább egy úgynevezett »spájzszekrény« is álljon benne, mégpedig kulccsal zárható, dróthálós ajtóval, amely biztosítja a levegő szabad ki- és beáramlását. Ebben a szekrényben nyernek helyet azok a fűszerfélék és élelmiszerek, amelyeket nem akarok az új és ismeretlen mindenes szakácsnénak szabad prédául kiszolgáltatni. A polcokon állnak a konzervdobozok és a befőttek. Ha vannak üres üvegeim, ezeket a többi mögé rakom, hátul, de csak jól megmosva, szárazra törülve s a maguk tavalyi spárgájával lekötve, amihez persze fehér papírost használok. Erre az egész eljárásra pedig azért van szükség, hogy az üvegek belül egész idő alatt tiszták maradjanak s így egyszeri öblítés után bármikor megint használatba vehetők legyenek. Viszont nem őrzök olyan dolgokat, amelyeknek már jó hasznát nem vehetem. Nem gyűjtöm tehát a süteményes- és teás-dobozokat, a virágkosarakat, melyek névnapra, vagy újesztendőre futottak be hozzám, esetleg már évekkel előbb. Ezeket össze kell szedni s leadni őket egy virágosboltba, ahol szívesen adnak értük egy cserép primulát.
A kamrában is lehetőleg helyet kell szorítanom egy kis asztalnak, amelyet beborítok fehér vászonnal. Ide rakom a már elkészített salátát, a kompótot, süteményt, amikor asztalra még nem rakhatom őket, de a konyhában már nincs helyük.
A kamraajtó belső oldalára kampószögeket alkalmazok, ezeken lóg egy olló, egy porruha és a konyhakötény, amelyet belépéskor felveszek, dolgom végeztével visszaakasztok a helyére. Az ollóra szükségem van, ha zsinegeket kell elvágnom, hiszen e célból nem szaladhatok a varrófiókomhoz vagy az öltözőasztalhoz, hogy ott előkotorjam a kisollót vagy a körömollót. A porruha is kell, nemcsak a por feltörléséhez, hanem akármi kiömölhetik (liszt, dara, cukor, stb.) s a kamra éppoly tisztán tartandó, akár a konyha vagy fürdőszoba.
Zöldséget, gyümölcsöt lapos kosarakban tartom, egymás mellett s nem egymás hegyén-hátán. Ilyen lapos kosarakból vagy mély tálcákból 4-5 darabra van szükségem, amelyek ha nincsenek használatban – a polcon állanak, egymásra helyezve.
Tarhonyát, zsemlyemorzsát, mákot, hüvelyes veteményt jobb vászonzacskóban, mint üvegekben tartani és ha a kamrában elég hely van arra, hogy egy teherbíró fogast erősítsünk a falba, akkor ezeket a cikkeket mindenesetre így helyezzük el, mert ez feltétlenül a legelőnyösebb.
Sohase tartsunk élelmiszert le nem takarva és sohase bontsunk fel egy konzervdobozt, hogy a tartalmát azonnal teljesen ki ne ürítsük, mert mihelyt a bádogdoboz levegőhöz jut, megromlik a mi benne van és a legsúlyosabb mérgezést okozhatják.
A jégszekrényt természetesen kínos tisztasággal kell kezelni s nem szabad beléjerakni, csakis teljesen kihűlt ételt, mert a gőz árt a szekrénynek és árt az ételnek. A jégszekrény ajtaja csakis abban az egy-két pillanatban lehet nyitva, amikor beteszek vagy kiveszek valamit, mert a beáramló melegebb levegő rögtön olvasztja a jeget. Különösen kell vigyázni arra, hogy a jégszekrényben hűlő tejet, vajat pl. a sárgadinnye erős illata meg ne fogja. A jégszekrény tetején sohasem tartok semmit, hogy ne legyen útban s alkalmatlanságot ne okozzon, amikor használni akarom.”
A részletes leírásból megtudjuk, hogy a kamra központi helyen állt az élelmiszerek tárolásában. Manapság örülünk, ha a konyhában egy-két polc jut a tartós élelmiszereknek, míg nagy segítségként ott van a hűtőszekrény mélyhűtő résszel vagy a hűtőláda. Ha van kamránk, pár dologra figyeljünk.
Mit és hogyan tárolunk a kamrában?
A kamrában egyrészt tartós élelmiszereket (dobozos tej, tészta, rizs, cukor, liszt, só, olaj), konzerveket, lekvárokat, mézet tartunk, ezek csomagolására jellemző, hogy mind jól zárhatóak és a többségét felbontás után sem kell hűtőben tárolni. Természetesen a felbontott tejet, gyümölcs- és zöldségkonzerveket rögtön tegyük a hűtőbe.
Másrészt hosszabb ideig tárolható zöldségeket (krumpli, hagyma, fokhagyma, szárított paprika), szárított gyümölcsöket, zacskós terményeket (lencse, mák, bab) teszünk a polcra, füstölt húsokat (szárazkolbász, táblaszalonna) akasztunk rudakra. Szellősen elrendezve ládákban, zsákokban tudjuk tovább tárolni mindezeket.
Érdemes darát, lisztet, cukrot és egyéb papírzacskós, porállagú élelmiszert üvegekben vagy nejlonban tárolni bontás után, mert kis atkák, rovarok költözhetnek bele.
Almát, körtét, diót hűvösebb helyen, például pincében tároljunk. Figyeljünk arra, hogy garázsban, illetve olyan helyen, ahol az élelmiszerek kipufogó gázzal érintkezhetnek, ne tároljunk semmilyen ételt. Ügyeljünk arra, hogy a dióbél, darált mák könnyen megavasodhat, ezért ezeket ajánlott inkább mélyhűtőben tárolni.
Szellőztethető, hűvös helyiség legyen a kamra, ha pedig szekrényről van szó, ajánlatos a hátoldalra vagy az oldalára szellőzőket szerelni.
Rend és tisztaság
Évente kétszer nézzük át kamrapolcaink tartalmát (például a tavaszi és az őszi nagytakarításkor) és ellenőrizzük a lejárati dátumokat! Ha közeli az időpont, akkor használjuk fel hamar, ha pedig már lejárt, akkor dobjuk ki az élelmiszert.
Edényeket, befőttes üvegeket, konyhagépeket külön és mindig tisztítás után tegyük a kamrába.
Mindig figyeljünk a tisztaságra: gyakran portalanítsunk és hetente legalább egyszer mossuk fel a kamrát.
Forrás: Dr. Hevesi Sándorné: Az ideális háztartás, Budapest Színházi élet, 1934.
