A köles nem az élelmiszerek szupersztárja, pedig régen szokás volt aranygabonának is hívni. Mára nem lengi körül misztikus füst, nem hullik rá konfettieső, és a lesifotósok sem követik lépten-nyomon. A köles a maga szerény módján elvan, és rendkívüli hatékonysággal teszi a dolgát. A köles dolga pedig a táplálás.
A köles az egyik legrégebben fogyasztott gabonaféle, amely régen sokkal nagyobb szerepet kapott az étrendünkben, mint ma. Egyik népmesénkben például együtt szerepel Mátyás királlyal. A köles annyira jótékony hatású, hogy receptre kellene felírni, de szerencsére recept nélkül is kapható. Nézzük tehát, miért együnk kölest!
A köles könnyű, tehát nem fekszi meg a gyomrunkat, rostdús, vagyis nem terheli meg az emésztésünket, mégis igen tápláló, hiszen vitaminokban és ásványi anyagokban (magnézium, mangán, foszfor, cink, vas), sőt fehérjében is rendkívül gazdag. Csak B-vitaminból annyiféle (tudományos elnevezésükkel niacin, folsav, riboflavin, tiamin, piridoxin) van benne, amiből kijönne egy öttusacsapat, tartalékkal együtt. Ráadásul azon gabonafélék közé tartozik, amelyek nem tartalmaznak glutént.
A köles továbbá lúgosító hatású, és antioxidánsokban is gazdag. Prebiotikus hatása is ismert, ami sokkal jobb, mint ahogyan hangzik, mert ez azt jelenti, hogy jótékonyan hat az emésztőrendszerben lévő hasznos baktériumokra.
A kölest száraz, hűvös helyen tároljuk, és felhasználás előtt alaposan mossuk át. Édesen és sósan elkészítve is élvezetes eledel.
Fahéjas-almás köles
Hozzávalók:
2 db alma, fél citrom leve, 3 evőkanál cukor, 1 l tej, 12 dkg köles, őrölt fahéj
Elkészítés:
Az almákat meghámozzuk, kimagozzuk és felkockázzuk, majd meglocsoljuk a fél citrom levével. Puhára pároljuk 2 evőkanál cukorral és 1-2 evőkanál vízzel.
A tejet felforraljuk, hozzátesszük a kölest, majd alacsony hőfokon, sűrűn kevergetve, kb. 15-20 percig – a köles megpuhulásáig – főzzük. Amikor a köles megpuhult, hozzákeverjük a maradék cukrot és a párolt almákat. Tálkákba elosztva, fahéjjal megszórva tálaljuk.
