Ételtcsakokosan

A Vidékfejlesztési Minisztérium kibővíti a méhek egészségügyi állapotáról folytatott vizsgálatot

2013. április 15.

A közlemény szerint a 17 tagállam részvételével zajló kísérleti programra készített magyar pályázatot az Európai Bizottság kiválónak minősítette. Ennek köszönhetően mintegy 28 millió forintos támogatással tavaly kezdődött a méhcsaládok egészségügyi felmérésének, valamint a különböző kórokozók előfordulásának vizsgálata.
Az adatgyűjtés középpontjában a varroózis – azaz a méhek atkafertőzése – áll, de a vizsgálatok fókusza az Országos Magyar Méhészeti Egyesület kezdeményezésére és a VM szakmai támogatásával most kibővül a kedvezőtlen tavaszi időjárás okozta méhészeti helyzetfelméréssel is. A cél egyrészt pontosan felmérni a betegségek előfordulási gyakoriságát telelés előtt és után, valamint a főszezonban, továbbá kideríteni a telelési veszteségek okait.
A helyszíni szemlét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal koordinációjában a méhegészségügyi felelősök végzik. A szemlék során az ország minden régiójában különböző méretű méhészeteket látogatnak meg, és ismét megvizsgálják a már ősszel ellenőrzött családokat – tartalmazza a közlemény.

Forrás: MTI

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

A cseresznyét minden gyerek szereti

eteltcsakokosan

Vadak: ízben a titok

eteltcsakokosan

Honnan tudhatom hogy?…

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató