Ételtcsakokosan

A libatartás története az ókortól napjainkig

2013. november 6.
goose-776890_640-400x596

A hízott libamáj előállítása több ezer éves múltra tekint vissza. Írásos emlékek bizonyítják, hogy már az ókori Egyiptomban is foglalkoztak libatartással, hizlalással, a libából készült ételek népszerûsége pedig a mai napig töretlen. A libatartás technológiája Egyiptomból indult hódító útjára, majd terjedt tovább a mediterrán országokba. A görög és a római étkezési kultúrának szintén fontos részét képezte a libamáj, de emellett előszeretettel fogyasztották a liba húsrészeit is. Írásos emlékek tanulsága szerint a Római Birodalomban különleges takarmányokkal, tejbe áztatott fügével vagy tejes-mézes búzadarával etették a libákat, hogy a májuk minél nagyobb legyen.

Érdekességek

goose-776890_640-400x596

Az ősi, energiagazdag takarmányok talán legnevezetesebbike a füge, mely a római birodalom összeomlása után is a hízott libák legalapvetőbb takarmánya maradt. A füge egyébként napjainkban is szorosan összefonódik a libamájjal, hisz’ számtalan receptben szerepelnek együtt, ami mögött az az ősi elgondolás rejlik, hogy a fügével etetett és fügével hizlalt májú liba májához minden bizonnyal a füge lesz a legharmonizálóbb kísérő.

Nagy Károly frank császár idejéből származnak az európai lúdtartás szabályozásával kapcsolatos első írásos emlékek, ekkor foglalták rendeletbe a lúdtenyésztéssel kapcsolatos elvárásokat. A XI. századi Magyarországon szintén rendeletben tették kötelezővé a ludak után egyházi tized befizetését. Hazánkban erre az időszakra tehető a libatartás, illetve libafogyasztás meghonosodása. Ekkor az ország minden területén elterjedt a liba parlagi változata, amelynek ősei valószínûleg Görögország felől érkeztek. Ebből az állományból alakultak ki a magyar lúd színváltozatai és tájfajtái.

Amerika felfedezését követően egyre inkább előtérbe került a kukorica takarmányként való alkalmazása, később, a XIX. század közepétől – a kukoricatermesztés fellendülésével – Magyarországon új lendületet kapott a  libatenyésztés is. A XX. század elején a magyar parlagi lúd nemesítésére az emdeni fajtát hozták be az országba, a mai változat a parlagi fajta és a külföldi fajták keresztezéséből jött létre. A néprajzi kutatások szerint a libahizlalási szokások tájegységeként eltérést mutattak. Az export célú libahizlalás első sorban az Alföld középső és déli részein honosodott meg. Az északi tájegységeken ez nem volt jellemző, s bár elszórtan Dunántúl és Erdély területén is foglalkoztak ilyen jellegû tevékenységgel, ezek jellemzően a helyi igényeket elégítették csak ki. Tömeges libahizlalás az olyan nagyobb mezővárosainkra volt jellemző, mint például Hódmezővásárhely, Orosháza, Makó, Kiskunfélegyháza, s csak a XIX. század végén kezdték meg a kisebb alföldi településeken is. A parasztoktól kedvező áron vásárolták fel a húskereskedők a hízott libát és máját, s nagy haszonnal tudták értékesíteni a nyugat-európai piacokon. Mindemellett a háziasszonyok a hízott libát, illetve májat a piacokon készre sütve árulták, sőt az igénynek meg felelően akár házhoz is szállították egyes városokban. Erről ad tanúbizonyságot Szinnyei József Komáromi Lapokban írt feljegyzése is:

„Híresek voltak a komáromi lúdölő asszonyok is, akik nagy májra tömték vagy hizlalták a ludakat, aztán kis teknőben hozták a májat házhoz; egy ilyen lúdmáj megsütve, ropogós hájjal egész tállal volt, és pecsenye gyanánt szolgált…”

A víziszárnyasokra, így a libára is jellemző az, ami a vándormadaraknál általános jelenség: költözésük előtt természetes módon zsírt raktároznak el, hogy energiát tartalékoljanak maguknak az útra. Ez a zsír a bőrük alatti szövetben és a májban halmozódik fel. A hizlalást erre a folyamatra alapozzák.

A kiegészítő táplálás ideje a XX. század második felétől, az újszerű gyakorlatnak köszönhetően lerövidült. A fejlődésnek köszönhetően egyes dél-alföldi települések parasztságának elsődleges kereseti forrásává vált libák kiegészítő táplálása. Az 1950-es években azonban a korábban létrejött termelői érdekvédelmi egyesületek megszűntek, a magáncégek államosítás alá kerültek. Az országban mind össze néhány termelőszövetkezet foglalkozott hízott áru elő állítással. A fejlődés ennek megfelelően ebben az időszakban alábbhagyott, jelentős visszaesés mutatkozott a víziszárnyas máj előállításban egészen az 1970-es évekig. Ezt követően ismét fejlődésnek indult az ágazat, majd az 1980-as évekre hazánk a világ legnagyobb libamáj-termelő országává lépett elő. A magyarok mindig is kulturális és gasztronómiai örökségnek tartották a tömött libából származó májat. Hivatalosan 2008-tól nyilvánították Hungarikummá, mivel a hízott libamáj olyan termék, amelyre büszke Magyarország, s amely hazánk számára foglalkoztatási, nemzetgazdasági szempontból is egyaránt fontos.

 
 

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Okozhat gondot?…

eteltcsakokosan

Hirtelen ötletből mesterré válni

eteltcsakokosan

Biztosan jó, ha „steril”?

szucseva

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató