Ételtcsakokosan

Kukorica mindenhol

2015. július 9.

Talán kevesen tudják, de hazánk Európa egyik legnagyobb csemegekukorica termesztője. A boltok polcain egész évben elérhető konzerv vagy fagyasztott formában, de nyáron, frissen fogyasztva az igazi.

child-559415_1280Hamarosan itt a szezonja, de a korai fajták már most is megtalálhatóak a piacokon. Nagyon fontos, hogy csak friss csöveket vásároljunk, ugyanis a szemekben lévő cukrok a csövek letörése után rögtön megkezdik a keményítővé alakulást, és elvesztik édes ízüket. Szerencsére van néhány módszer az öreg csövek kiszűrésére, melyeket érdemes megjegyezni és alkalmazni a vásárlás során.

A csövet borító héj sokat elárul a kukorica frissességétől. Ha száraz, barnás, esetleg hiányos, az arra utal, hogy a termést már jóval korábban letörték. Érdemes bekukucskálni a héj alá is, hogy szép, ép szemek vannak- e a csövön. Ha van rá lehetőségünk végezzünk körömpróbát. Ez azt jelenti, hogy középtájon egy szemet megkarcolunk körmünkkel és ha abból tejszerű anyag csordul ki, akkor biztosak lehetünk, hogy friss kukoricával van dolgunk.

Mivel a kukorica minősége a letörést követően gyorsan csökken, csak annyit vásároljunk belőle, amennyit egyszerre fel tudunk dolgozni.

Népies elnevezése a tengeri a „tengerentúl”-ból jött, hiszen őshazája Amerika.

Felhasználási módok

Hazánkban a legnépszerűbb a főtt csemegekukorica fogyasztása, amit nagyon egyszerűen és gyorsan el lehet készíteni.

A csövekről távolítsuk el a csuhét és a bajuszt, majd alaposan mossuk meg. Az eltávolított héj egy részét mossuk meg, majd a fele mennyiséggel béleljük ki egy akkora fazekat amelyben kényelmesen elférnek a kukoricák. A kibélelt fazékba fektetjük a csöveket, és a maradék héjjal betakarjuk. Öntsük fel annyi hideg vízzel, amennyi ellepi. Fedő alatt forraljuk fel, és takaréklángon kb 15 perc alatt készre főzzük. A főzővízbe ne tegyünk sót, ugyanis megkeményedik tőle a kukorica. A főtt kukoricát frissen, melegen fogyasszuk el.,

Divatos elkészítési módja a grillezés: miután megfőztük a kukoricát helyezzük rá a grillrácsra a többi zöldség közé, mindegyik oldalát enyhén megpirítjuk. Amennyiben csak pár cső kukorica van otthon, úgy kisebb hengerekre vágjuk és úgy grillezzük meg.

További tippek:

  • szalonnába is tekerhetjük
  • alufóliába csomagolva is süthető
  • egyes helyeken vízbe áztatják héjával együtt és úgy teszik rá a grillre
  • rizzsel összekeverve kiváló köret
  • a kihagyhatatlan majonézes kukoricasaláta sem maradhat ki a listánkból
  • friss szezonális zöldségekkel együtt vegyes saláta készíthető kukoricából

vajas_kukorica  grill_kukorica  szalonna_kukorica  majonez_kukorica  corn-salad

Számos nemzetnek van kukoricából készült hagyományos étele pl. polenta (Olaszország és Spanyolország), puliszka (Románia), tortilla és taco (Mexico) és ne felejtsük el a gyerekek nagy kedvencét a kukoricapelyhet.

Kukoricapehely bunda

Rántott hús esetében különleges ropogós panírt készíthetünk, ha natúr kukoricapelyhet apróra összetörünk egy nejlonzacskóban és prézli helyett abba forgatjuk a lisztbe és tojásba mártott hússzeleteket.

Csirke esetében ehhez a natúr panírhoz érdemes fűszeres pácot készíteni, hogy maga hús fűszeresebb legyen pl. a tojásba zúzhatunk fokhagymát, bekenhetjük mustárral, tabasco szósszal a húsokat, vagy erősebben fűszerezhetjük borssal, csípős paprikával.

Corn-Flake-Fried-Chicken-1024x691

Képek forrása:

http://steamykitchen.com, http://media.foodnetwork.ca, http://www.alphamagazine.ae, http://johnnyprep.net, http://tesco.hu

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Mákszemnyi igazságok a mákról

eteltcsakokosan

Kiváló cukorhelyettesítő a datolya

eteltcsakokosan

Piros tojást, hímes tojást biztonságosan

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató