Ételtcsakokosan

5 tedd és ne tedd dolog a konyhában

2018. október 18.

1) Pénztárca és bevásárlótáska a konyhaasztalon. A pénztárca és a bevásárlótáska számos nem kívánatos, káros baktériumot hordozhatnak. Tartsuk ezeket távol a munkafelületektől, edényektől, készételektől. A textil táskákat rendszeresen mossuk ki.

 
2) A kiömlött étel/ital feltakarítása. A halogatás miatt is meg lehet betegedni. A szennyeződésekben baktériumok szaporodhatnak el, ne várjunk vele – takarítsuk fel. Csöpögő étel a hűtőben, vagy kifröccsent maradék a mikrohullámú sütőben? Takarítsuk ki azonnal forró, mosogatószeres vízzel, hogy megszabaduljunk a nemkívánatos baktériumoktól.
3) A termékek megmosása tárolás előtt. A legtöbb ember tudja, hogy a zöldségeket, gyümölcsöket meg kell mosni. Vajon azt is tudják, hogy mikor? A válasz: csak evés, felhasználás előtt, tárolás előtt semmiképpen sem. A tárolás előtti mosás eltávolítja a gyümölcsök természetes védőrétegét, utat engedve a baktériumok szaporodásának, fokozva a romlást, és tárolás alatt még szennyeződhet is.
4) Tojást a dobozán jelzett körülmények között tároljuk, ami nem feltétlenül jelenti a hűtőszekrényben tartást. Ha mégis a hűtőszekrény mellett döntünk, akkor legjobb megoldás, ha egyéb élelmiszerektől elkülönítve, a hűtő egyik fiókjába helyezzük a megbízható helyről vásárolt tojásokat.
5) Repedt edények, vágódeszkák. Ne használjunk csorba edényeket, repedezett vágódeszkákat. A sérült eszközök nem tisztíthatók megfelelően, a repedésekben baktériumok bújhatnak meg, melyek megbetegedést okozhatnak.

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

10 dolog… Amit az őszibarackról tudni kell

eteltcsakokosan

Tojás helyett

eteltcsakokosan

Készítsünk rózsalekvárt!

szucseva

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató