Ételtcsakokosan

Bevagdosásra fel!

2014. november 17.

Nagy divatját élik a “bevagdosott” ételek, mint a hasselback burgonya és a töltött kenyér. Egyszerű és finom ételek, mégis különlegesek.
Hasselback burgonya

Hassleback-potato-58edb99e-f2f2-41dc-869f-33bd7ac0a1b3-0-472x310

Svédeknek köszönhetjük ezt a fajta sült burgonyát, amit egy stockholmi étteremről nevezték el, ahol először készítették a negyvenes években, ám azóta Európa számos országában népszerű lett, ami nem is csoda.

Hozzávalók 4 főre

  • 4 db burgonya
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 10 teáskanál olívaolaj
  • 4 nagy csipet só
  • 4 púpozott teáskanál sajt – parmezán vagy füstölt sajt

Fejenként egy burgonyával számoljunk, ép, szabályos, közepes méretű darabokat válasszunk. Alaposan mossuk meg és szárítsuk a krumplikat. (Akinek hámozva ízlik jobban, nyugodtan pucolja meg.)

Sűrűn kb. 2 mm távolságra vagdossuk be a gumókat, hogy egyformán nyíljanak szét a szeletek. Helyezzük tepsibe és egy ecsettel kenjük be olíva olajjal a tetejüket és sózzuk meg, majd 200° fokos előmelegített sütőbe süssük 30 percig. Közben egy tálkában keverjük össze a zúzott fokhagymát, a reszelt sajtot, a sót és az olíva olajat. Mikor sütés közben már kinyíltak a szeletek, akkor öntsük rá a keveréket, úgy hogy mindenhova befolyjon. További 30 percig süssük, amíg ropogósak nem lesznek a szeletek. A sütőből kivéve azonnal tálaljuk, mert akkor a legfinomabb, amikor a belseje gőzölgő és puha, míg a szeletkék szélei ropogósak. Főleg hal mellé kiváló köret.

Rengeteg módon lehet variálni: a szeletek közé sajtszeleteket tehetünk, vagy szalonnát, esetleg jó minőségű sonkát. Készíthető mellé zöldfűszeres (petrezselyem, kakukkfű, fekete bors) tejfölös öntet is.

Töltött kenyércheesy-mushroom-pull-apart-bread-1

  • 1 kg cipó
  • 2 ek vaj
  • maréknyi petrezselyem
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 15 dkg sonka
  • 20 dkg sajt
  • 2 db póréhagyma

A cipó tetejét négyzetrácsosan bevagdaljuk, jó mélyen, de az alját ne vágjuk át. Egy tálkában megolvasztjuk a vajat, belekeverjük a petrezselymet, a zúzott fokhagymát. A sajtot, sonkát és póréhagymát kockákra, vagy vékony csíkokra vágjuk és a résekbe tesszük. A vajas öntettel átkenegetjük a réseket, itt is figyelve arra, hogy bőségesen jusson a résekbe. 200° fokos előmelegített sütőbe süssük amíg meg nem pirul a kenyér.
A variációk száma végtelen, lehet gombát, zöldségeket is beletenni a résekbe, készíthetjük cipó helyett kiflivel, zsemlével.
 

Élelmiszerbiztonsági tanácsok:

  • Megbízható helyen vásároljunk!
  • Mindig ép és egészséges alapanyagokat szerezzünk be!
  • Tiszta kéz, tiszta eszközök, tiszta környezet.
  • Minden zöldséget mossunk meg a felszeletelés előtt, a zöldséget aztán a külön zöldségvágó deszkán szeleteljük.
  • A sajt maradékát (akár reszelve, akár darabban) későbbi fogyasztásra eltesszük, ügyeljünk arra, hogy a kezünktől, a munkaasztaltól ne szennyeződhessen!

Képek forrása: realfood.tesco.com, caringforapathy.tumblr.com

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Készíts szörpöt akácvirágból

szucseva

Ezekre figyelj a fagylaltárusnál!

eteltcsakokosan

Átmenetileg el lehet térni

szucseva

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató