Ételtcsakokosan

Ültetés januárban

2020. január 9.

Ha odakint még javában fagy, de már nem bírod a friss zöldségek íze nélkül, akkor  csíráztass!

Nem mai találmány a csírák zöldségként való fogyasztása, a kínai konyha nagyon régóta ismeri és használja, de nálunk korábban nem volt szokás a különféle magok ilyen formában való felhasználása. Kivétel talán a sörfőzés, hiszen a sör egyik alapanyaga a maláta, ami csíráztatott és utána szárított gabonát jelent.
Kétségtelen, hogy a „magokból elinduló élet” már önmagában is jól hangzik ahhoz, hogy a csíráknak jótékony étrendi hatást tulajdonítsunk, de azért a médiában megjelenő, a csírákat szuperélelmiszernek nevező és minden bajra való gyógyírként beállító írások sokszor túloznak, valamint a csíra-előállítás és a csírafogyasztás kockázataival általában nem foglalkoznak.
A csírázás során a magban tárolt tápanyagok átalakulnak, azaz egyszerre vannak jelen a lebontó és építő biokémiai folyamatok, ezért a csírák tápanyag-összetétele különbözik a magtól, illetve a kifejlett növényétől. Ez egyfelől jelenthet jótékony étrendi hatást, pl. vitaminok feldúsulása, könnyebben emészthető ásványianyag-tartalom, másfelől viszont a koncentráltabb tápanyagbevitel (leginkább nagy mennyiségű csíra fogyasztása esetén) kedvezőtlen hatásokkal is járhat, akár előfordulhatnak a csírában olyan mérgező, vagy az emésztésre károsan ható anyagok is, amelyek a kifejlett növényben már nincsenek meg. A mértékletesség a csírafogyasztásban is kulcsfontosságú, a mértékkel fogyasztott csíra valóban egészséges.
A csírafogyasztás legnagyobb kockázata az előállítás, hiszen a csírázáshoz szükséges körülmények a legtöbb baktériumnak is ideálisak a szaporodáshoz. Ezek a betegséget okozó baktériumok, pl. Salmonella, E. coli, a magok felületén fordulhatnak elő és a csíráztatás során felszaporodva, a csíra elfogyasztásakor ételmérgezést okozhatnak. Ebből következően a fogyasztásra szánt csíra előállítása, csomagolása és forgalmazása nagyon komoly higiéniai biztonságot és pontos technológiát követel meg annak érdekében, hogy az ételmérgezéseket elkerülhessük.
Csíra vásárlásakor legyünk körültekintőek. Csak olyan terméket vegyünk meg, ami friss, gondosan csomagolt, hűtőpultban tartott és hazaérve mihamarabb fogyasszuk el.
 Elterjedt a csírák otthoni előállítása is, ami olyan szempontból mindenképpen előnyös, hogy az előállítás körülményei ismertek, viszont a higiéniás szempontok betartása ugyanolyan fontos!
Nem ajánlott a nyers csíra fogyasztása kisgyermeknek, várandós kismamának, legyengült immunrendszerűeknek. Vendéglátóhelyen kerüljük a nyers csíra fogyasztását.
 

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Tortilla recept Bernáth Józseftől

eteltcsakokosan

Mi a különbség…?

eteltcsakokosan

Hiánypótló „lejárati útmutató” készült

szucseva

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató