Ételtcsakokosan

A sokrétű túró

2020. október 9.

Sokféle ételben használják, például túrós palacsinta, túrótorta, túrós rétes, túrós lepény, túrógombóc, körözött, túrós csusza, túrós pogácsa készítésénél, de vajon minden típusát ismerjük?

A túró azonkívül, hogy finom, szuper példája az emberiség találékonyságának. A túró ugyanis aludttejből készül, gyakorlatilag megsavanyodott (tehén-, bivaly- vagy juh-) tejet jelent. Elődeink azonban nem rettentek meg egy kis romlott tej láttán, hanem felmelegítették egy kicsit, megvárták míg kihűl, majd ezt az egész fura állagú dolgot belekötötték egy vászonkendőbe, és fellógatták, hogy kicsöpögjön belőle a savó, és ott maradjon a túró. A túrókészítés eljárása (melynek eredménye szakszóval élve a csepegtetett túró) napjainkban gyárilag is hasonló. Egy nagy tartályban a tejhez olyan tejsavbaktériumokat adnak, amelyek a tejet gyorsabban megalvasztják. Ezt követően az alvadékot felvágják és a tartályt felmelegítik. Majd a savót leengedik, és a túrót visszahűtik és a maradék savót pedig kicsurgatják belőle.
Rögös túró
Mint a neve is mutatja, ez a túró rögökből áll. A bolti túrók ebbe a kategóriába tartoznak. A rögös túró termék kellemesen savanyú, aromás illatú, üdén friss és zamatos ízű, laza rögökbe összeálló, kelvirágra emlékeztető halmazokból álló friss sajt. A rögös túró a magyar konyha egyik kedvenc alapanyaga, számos hagyományos étel csak a magyar gasztronómia hagyományos alapanyagának számító termékből készíthető el.
Sovány túró, félzsíros túró
A boltok polcain zömében ezzel a kétféle megjelöléssel találkozhatunk. A Magyar Élelmiszerkönyv szerint a félzsíros túró zsírtartalma a szárazanyagban minimum 25%, maximum 45%, míg a sovány túró esetében ez a szám kevesebb, mint 10%. Ez a bonyolult számítási rendszer eredményezi azt, hogy adott esetben egy félzsíros túró is csak 9 gramm zsírt tartalmaz.
Leveles túró
A leveles túró készítése során az aludttejet több rétegben helyezik egymásra, amely így a csurgatás után is rétegekre, azaz levelekre szedhető.
Juhtúró
A juhtúró gomolyából készül. A gomolya pedig úgy, hogy a beoltott tejből készült túrót gomolyanyomó ruhával összefogják, a túróból a savó nagyját ruhán keresztül kinyomkodják, majd a négy sarkán összekötött kendőbe téve gerendára akasztva a maradékot kicsepegtetik belőle. Az így készült cipó alakú, 2–3 kg nagyságú sajtot a pásztorkunyhó eresze alatti polcon vagy a tető alatt álló gomolyaszárítón 4–5 napig szikkasztják.
Cottage Cheese
Megtévesztő a névben szereplő Cheese (sajt), mert a nálunk csak pár éve megjelent termék dobozában egy „leves” túrót találunk. A jelenség oka a gyártási folyamatban keresendő, a Cottage Cheese ugyanis egy tejszínes öntettel ellátott rögöstúró-termék. És hogy miért Cheese? Mert még a Magyar Élelmiszerkönyvben is a túró a friss sajt kategóriába tartozik.
 
 
 

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Fügesaláta hidegen és melegen

eteltcsakokosan

Milyen papírok kellenek?…

eteltcsakokosan

Valentin napi afrodiziákumok

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató