Ételtcsakokosan

Torkos csütörtök

2014. március 7.
Kalácsos-libamáj-szelet-1024x768

Immáron 9 éve rendezik meg a Torkos csütörtök rendezvényt, mely napon több, mint ezer vendéglátóegység kínálja 50%-kal olcsóbban ételeit a vendégeik számára.
2006-ban a magyar Turizmus Zrt. kezdeményezésére indult el, ez az alapvetően néphagyományokon alapuló rendkívül közkedvelt program.
A hagyomány szerint az emberek farsangkor készülve a húsvét előtt nagyböjtre, egy kiadós lakmározásba kezdtek, hamvazó szerda utáni napon, csütörtökön. Innen a torkos csütörtök elnevezés. Bár     húshagyó kedd megelőzi ezt a csütörtöki napot, régen is felfüggesztették erre az egy napra a nagyböjtöt. Ennek rendkívül praktikus oka az volt, hogy farsangról még rengeteg étel maradt meg, amelyet    kidobni vétek volt. Azért, hogy ne romoljon meg, még egy nap őrületes evés-ivást rendeztek, ezzel zárva a farsangot. Kalácsos-libamáj-szelet-1024x768
Ma már annyira közkedvelt és közismert ez a nap, olyannyira benne él a hagyományainkban, hogy egy héttel a torkos csütörtök előtt, alig lehet asztalt foglalni a legtöbb vendéglátóhelyen. Azon helyek pedig, amelyek kategóriájukban, áraikban kevesek számára érhetőek csak el, már több héttel előtte teljes foglaltságot mutatnak!
De kit ne csábítani el ez a lehetőség, vagyis hogy fél áron mehet el kedvenc éttermébe, vagy olyan étterembe, ahová máskor talán nem engedhetné meg magának?
2012-ben már szálláshelyek is csatlakoztak ehhez a kedvezményezéshez, mely ugyancsak nagy érdeklődésnek örvend.
Ezen a héten a hazánkban járó külföldiek, ha nem számítottak erre a sok jóra, meglepődve és elégedetten fogják tapasztalni, hogy milyen olcsón, micsoda mennyiséget és minőséget kapnak majd az itt elköltött pénzükért.
SĂĽlt-madártej-2-1024x804Azért a nagy evés, ne céltalanul történjen! Ne a mennyiség, hanem a minőség legyen a fontos! Az élelmiszer-biztonság ezen a napon is fő szempont, mind a kiválasztás, mind a szolgáltatás során.
Olyan helyet válasszunk, ahol nyugodtan, nem túlzsúfolt asztaloknál fogyaszthatjuk el az ebédünket, vacsoránkat, vagyis az élmény hajtson minket, ne a nagy evés! A kedvezőbb ár pedig nem azt jelenti, hogy alapanyagában silányabb minőséget szolgálhatnak fel ilyenkor a vendéglátó egységek.
Az éttermek szempontjából is az lenne a jó, ha arról szólna ez az esemény, hogy megmutassák magukat, az étlapjukat, a kiszolgálás minőségét, a kedves bánásmódot!
Ha mindkét fél számára ezt jelenti a Torkos csütörtök rendezvény, akkor hosszútávon mindannyian jól járhatunk!

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Kézszárítás, de vajon mivel?

eteltcsakokosan

Konkrét – Népszerű strandételek nyomában

eteltcsakokosan

Nevelj spenótot a balkonon!

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató