Ételtcsakokosan

Töltött cukkini

2015. július 13.
cukkini_6.jpg-300x228

Nem múlhat el nyár cukkinis étel nélkül, a piacokon már olcsón kaphatóak ezek a zöldségek, amikből könnyű egytálételek készíthetőek. Érdemes otthon a kertben termeszteni, mert egész nyáron terem és nem nagy igényű növény.

cukkini_6.jpg-300x228

Hozzávalók

  • 4 közepes cukkini
  • 50 dkg darált sertéslapocka
  • 20 dkg trappista sajt
  • 1 fej vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 kávéskanál oregánó
  • 1 kávéskanál bazsalikom
  • bors
  • csemege fűszer paprika
  • 3 olaj
  • 1 evőkanál vaj

Elkészítése

A cukkinit megmossuk, hosszában elvágjuk, és a belsejét egy kanál segítségével kivájjuk. Nem csak a magokat, hanem a húsának egy részét további felhasználás miatt. Egyenesre vágjuk az alját, úgy hogy a cukkinik aljából levágunk egy vékony szeletet, így nem fognak felborulni a tepsiben.

Kevés olajat hevítünk, amelyen megpirítjuk az apróra vágott hagymát, majd hozzáadjuk a darált húst, és fehéredésig sütjük. Úgy 15 perc után hozzáadjuk a cukkini belsejéből kikapart húst felaprítva. Újabb 15 percig pároljuk, közben fűszerezzük sóval, borssal, fűszer paprikával, oregánóval és bazsalikommal, legvégül az apróra vágott fokhagymát adjuk hozzá és puhára főzzük. A cukkiniket kanál segítségével megtöltjük a húsos masszával.
Egy tepsit vajjal kikenünk, majd belehelyezzük a cukkiniket, alufóliával letakarva 180°C fokra előmelegített sütőben 15-20 percig pároljuk. Majd levesszük a fóliát, reszelt sajttal megszórjuk, majd további 15 percig fólia nélkül sütjük, amíg a sajt szép aranybarna nem lesz.

Tippek:

  • Ezt az ételt elkészíthetjük más formában is. Egyik tipp, hogy felkarikázzuk a cukkinit és a darált hússal váltogatva rétegelve tesszük egy hőálló tálba.
  • Másik megoldás, ha vékony szeletekre vágjuk a cukkinit és beletekerjük a tölteléket, egy hőálló tálba egymás mellé helyezve, sajttal beborítva süssük meg.

Élelmiszerbiztonsági tanácsok:

  • Tiszta kéz, tiszta környezet, tiszta eszközök.
  • A cukkinit felhasználás előtt alaposan mossuk meg.
  • Darált húst csak megbízható helyről vásároljunk, de legjobb, ha a húst otthon daráljuk le.
  • Ha boltban vásárolunk darált húst, minden esetben ellenőrizzük a terméket még a vásárlás helyszínén.
  • A darált húst csak közvetlenül a felhasználás előtt vegyük ki a hűtőből.
  • A sajt reszelésekor, amennyiben a sajt maradékát (akár reszelve, akár darabban) későbbi fogyasztásra eltesszük, ügyeljünk arra, hogy a kezünktől, a munkaasztaltól ne szennyeződhessen!
  • Az elkészített, lehűtött ételt fogyasztás előtt alaposan át kell sütni, vagy fel kell forralni, úgy, hogy az étel minden pontján alaposan átforrósodjon.

Kép forrása: http://m.cdn.blog.hu

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Celeb séfek vs élelmiszerbiztonság

eteltcsakokosan

Közösség erejével a pazarlás ellen

szucseva

Miért tesznek minden hústermékbe valamilyen cukrot?…

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató