Ételtcsakokosan

Végre megint lehet kézműveskedni! Persze ma már lehet a fiúknak csokitojást adni, vagy hagyományos tyúktojást, mondjuk matricával díszítve, de én úgy szeretem a hangulatát annak, amikor összeülünk, gyerekek, felnőttek, és együtt találjuk ki, milyen színű tojásokat fessünk és hogyan.

A magyar tojásnál nincs finomabb, pláne, ha magunk díszítjük ki azokat. Biztonságos helyről szerezd be a tojást, mindig figyelj arra, hogy a származási hely követhető legyen!

Mi egyszerű, színes tojást is szoktunk készíteni, vagy írókázott tojást csinálni. Az íróka egy régi, de roppant egyszerű szerszám. Elkészíthető egy kisebb botdarabka és egy szög, és némi zsineg segítségével. (A szöget merőlegesen a botra ráerősítjük.) Maga a szög fogja az íróka szerepét betölteni. Rém egyszerű, de mutatós művelet.

A szöget viaszba mártogatjuk, és ezzel az olvadt, zsíros viasszal rajzoljuk meg a főtt vagy kifújt tojást. Bármilyen népi vagy egyéb minta rajzolható így, és ne feledjük, a gyerekek imádnak alkotni.

Hasonló szépségek varázsolhatók a tojásra zsírkréta (fehér) segítségével is. Ez már egy kisebb gyerkőccel is biztonságban vállalható. Megrajzoljátok a tojást, majd utána mártjátok a forró előkészített festékbe.

Ha csak festitek a tojást, akkor is válasszatok inkább természetes alapanyagokat! Sőt, ezeket majd aztán keverhetitek is. Vagyis a szivárvány összes színében pompázhatnak az idei év tojásai.

Festésnek tökéletes a vöröshagyma levele is, melyből forrázás után vörösesbarna színt kapunk. Rózsaszín, lilás színt adhat a lilahagyma levele, vagy a forrás után visszamaradt céklalé. Zöldes színt kölcsönöz az összevágott spenótlevél vagy a diófa levele. És ha ezeket mixeled, újabb színeket kapsz.

Na, nézzük elölről a lépéseket, kiegészítve egy kis növények adta újabb lehetőséggel:

  1. végy sok-sok tojást, és mosd át ezeket egy kicsit
  2. keress minél több növényt a környezetedben (fűszál, virágok, fűszernövények), de ilyen téli időben akár vághatsz is ki figurákat fóliából, vagy válaszd az írókás vagy zsírkrétás megoldást
  3. helyezz elérhető közelségbe pár gézdarabot, mellyel majd a tojásokat csomagolod be, ha a növényes-figurás variációt választod
  4. helyezd a tojásra a kivágott figurákat, vagy a gyűjtött növényeket
  5. tekerd be jó alaposan a tojást a gézbe, méghozzá úgy hogy ne legyen sehol gyűrött a géz (ha csak nem mintának szánod a gyűrődést), és kösd meg össze a végét
  6. merítsd bele a különböző színű növénylevekbe, és várj egy kicsit (8-10 perc)
  7. vedd ki a tojásokat, és csomagold ki
  8. fényesítsd szalonnabőrrel vagy zsírral
  9. gyönyörű a lenyomatoknak köszönhető eredmény, és ez tényleg egyedi

Helyezd a tojásokat fűvel vagy szénával teli kosárba, és tedd az asztal közepére, hogy mindenki megcsodálhassa az idei húsvét termését!
Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Lisztek és tulajdonságaik

eteltcsakokosan

Tüskés barátunk a szeder

eteltcsakokosan

Mit árul el a csomagolás?

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató