Ételtcsakokosan

(T)Együnk a leégés ellen?

2014. augusztus 26.

napégésVannak olyan élelmiszerek, mint a zeller, a citromolaj, a füge, a petrezselyem, a kapor, az ánizskapor, a pasztinák, a hajdina, amelyek növelik a napsugarak káros hatásait, fényérzékenységet, és egyeseknél allergiát is okozhatnak. Ezen élelmiszerek fogyasztását érdemes napozáskor kerülni, hiszen nem segítik a bőr regenerációját, sőt egyénenként változóan ugyan, de ronthatnak is az állapoton.

Egyes ételek és italok azonban éppen ellenkezőleg hatnak: csökkentik a napsugarak károsító hatását.

Ilyenkor nyár végén is süt még a nap, sőt előttünk az indián nyár, vagyis elfér egy-két hasznos tipp, melyek is ezek az élelmiszerek. Az antioxidánsokban és vitaminokban gazdag ételek és italok, például ilyenek, vagyis barnulást idézhetnek elő, és csökkentik a káros hatásokat is.

Együnk, igyunk sok répát, hisz tele van béta-karotinnal, ami elősegíti a barnulást, szép színt eredményez napozás után.

A paradicsom és a dió az E-vitamin raktárunk feltöltéséhez járulhat hozzá, amely bőrfiatalító hatással bír. Itt van a sárgadinnye, őszi- és sárgabarack, melyek hatalmas A-vitamin források, melyek a hámréteg megújulásáért felelősek.

A tojás olyan aminosav forrás, mely csökkenti a napégés okozta bőrsérüléseket.

Nagyon jól esik a nagy melegben egy gyümölcs- vagy zöldség saláta. A zöldség salikat keverjük össze oliva olajjal, hiszen sok vitamin található benne, hidratál, revitalizál, nyugtat, bőrpuhító és bőrszépítő hatása van.

Ha már a leégés megtörtént, azonnal kezelésre szorul! Amennyiben 3-6 órán belül „csak” pirosság látható, arra hideg (25 fokos) borogatás, enyhe fürdő javasolt, többszöri ismétléssel, persze csak rövid ideig.

Hűsítő vizes rázókeverékek, vizes bázisú kortikoszteroid krémek is nagyon hasznosak . Ne használjunk ilyenkor zsíros, tapadós krémeket, pasztákat, és a gyögynövényes házi praktikák is kerülendők. Ez a bőrpírral járó leégés, barnulással, enyhe hámlással, napokkal később megszűnik, a bőr megnyugszik.

Súlyosabb esetekben, ha a leégés nagy felületen van, ha hányás, rossz közérzet kíséri, ha hólyagos lesz a bőrfelület mindenképpen szakorvosi ellátást igényel. Ezt követően is figyelemmel kell kísérni a bőrt, hogy a gyógyulás megfelelő –e,  a hámosodás a kívántnak megfelelően alakul –e.

A mértéktelen napozás felelős a bőr korai öregedéséért, valamint egyes bőrbetegségekért. Ezeket előzhetjük meg azzal, hogy lehetőség szerint nem megyünk napra 11 és 15 óra között, vagy amennyiben ez elkerülhetetlen, akkor magas faktorszámú napozókrémet használunk, és többször bekenjünk ezzel magunkat, fokozottan figyelve a gyerkőcökre!

Nagyon fontos az étkezés mellett a folyamatos folyadékpótlás, ugyanis a leégett, gyulladt bőr nehezebben látja el védelmi funkcióját, erősebben párologtat, így belsőleg kell pótolni a vesztett vízmennyiséget!

Téves gondolat, hogy leégni csak napozáskor lehet! Vízparton, magas helyekben télen-nyáron gondolnunk kell bőrünk védelmére, helyes ápolására!

 

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Minőségi pálinka, minőségi cefre

szucseva

Mi kerül az ünnepi asztalra Európában?

eteltcsakokosan

Pedálos vagy nem pedálos?

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató