Ételtcsakokosan

Támad a parlagfű – védekezzünk!

2014. július 31.
parlagfű-400x300

parlagfű-400x300Hazánk ma Európa parlagfűvel leginkább fertőzött területe. Rendkívül káros, mivel agresszivitásával elnyomja a kultúrnövényeket, miközben felhasználja a talaj tápanyag- és vízkészletét, mellyel jelentős terméskiesést okozhat.

 A parlagfű (Ambrosia artemisiifolia L.) Észak-Amerikából származó, a fészkesvirágzatúak családjába tartozó egynyári gyomnövény. Egyetlen növény akár 8 milliárd pollenszemet is képes termelni, virágpora pedig a széllel 100 km-es távolságra is eljuthat. A parlagfű a nagyon erős allergének közé tartozik, ennek következtében a magyar lakosság legalább 20 %-a szenved a gyomnövény virágpora okozta allergiától.

 AZ IDEI IDŐJÁRÁS KEDVEZETT a parlagfű kelésének, az enyhe tél és a korai kitavaszodás miatt korán megjelent, tehát a gyomnövény virágzására és a pollenszóródásra is feltehetően korábban lehet számítani. A parlagfű-szezon tipikusan augusztus elejétől szeptember végéig tart, ám a gyommentesítést már most el kell kezdeni.  A jelenleg érvényes jogszabályok szerint minden földhasználó és földtulajdonos köteles kül- és belterületen is az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot az őszi fagyokig folyamatosan fenntartani. A mezőgazdasági területek gyommentesen tartása mellett a belterületi földtulajdonosok, önkormányzatok (házikertek, parkok, közterületek esetében) is kötelesek a parlagfű virágzását meggátolni. Az illetékes hatóságok minden év július 1. után ellenőrzik az ingatlanokat, és a védekezési kötelezettség elmulasztása esetén – a fertőzött terület nagyságától függően – 15 000 Ft-tól 5 000 000 Ft-ig terjedő bírsággal sújtják az ingatlanok tulajdonosait. A védekezés minden évben nagy kihívás elé állítja a gazdálkodókat és az ingatlantulajdonosokat. Gyomlálással, kaszálással és ahol szükséges, növényvédő szeres gyomirtással védekezzünk ellene és egyúttal valamennyi gyomnövény ellen! A gyomlálást kesztyűben végezzük!

 HA PARLAGFÜVET LÁT, JELENTSE BE! A parlagfűszezon kezdetével elindul a Parlagfű Bejelentő Rendszer is, amellyel interneten vagy okostelefonon keresztül bárki bejelentést tehet az általa észlelt fertőzött területről (https://pbr.nebih.gov.hu). A gyommentesítéssel kapcsolatban további információkért forduljanak bizalommal a megyei kormányhivatalok növény- és talajvédelmi igazgatóságaihoz és a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara területi szerveihez.  A parlagfű elleni védekezés mindannyiunk érdeke!

A parlagfűvel valamint a bejelentéssel kapcsolatban bővebb információt talál a NÉBIH honlapján: https://www.nebih.gov.hu/.

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Itt a hőségriadó!

eteltcsakokosan

Hűtés melegben

eteltcsakokosan

LecsószezON

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató