Ételtcsakokosan

Sztárvendégeink, a Szupermenták

2016. július 11.
LaczkóZoltán_kicsi-228x300

A Szupermenta programban olyan hiteles szakemberekkel is együttműködünk, akik tapasztalatuk megosztásával érdekes tudást adhatnak át olvasóinknak. Közös találkozóink apropóján indítottuk el a Szupermenták rovatot, amelyben beszélgettünk már dietetikussal, egyetemi tanszékvezetővel, kertészmérnökkel, vagy éppen étterem tulajdonossal is… Lássuk, ők mit gondolnak a minőségről.

LaczkĂłZoltán_kicsi-228x300Laczkó Zoltán
Groupama Aréna pályafenntartás- vezető /Sport fűmagkeverék termékteszt

„A Groupama Aréna pályájának terhelése igen magasnak mondható, ezzel együtt mégis mindig arra kell törekednünk, hogy valamennyi alkalommal a lehető legjobb állapotát nyújtsa. Ehhez a legjobb technológiákat kell alkalmaznunk, tehát fűmagok tekintetében is profi anyagokat kell választanunk. Nemzeti stadion lévén elvárás, hogy minden alkalommal kiváló minőségű szolgáltatást nyújtsunk a pályán és a pályán kívül egyaránt.”

 

erosantonia

Erős Antónia

az Egy Csepp Figyelem Alapítvány alapítója / tejcsokoládé és diabetikus tejcsokoládé termékteszt

„A jobb minőségű élelmiszer vélhetően egészségesebb és az összetevői is sokkal inkább megfelelnek a mai kor elvárásainak. Nemhiába, hogy az alapítványnál is sokat foglalkozunk a minőség kérdéskörével. Muszáj odafigyelnünk arra, hogy jó minőségűek legyenek azok az élelmiszerek, amiket megeszünk, és amikkel a gyermekeinket is etetjük.”

VecseriBeátaDr. Vecseri Beáta
a SZIE Élelmiszertudományi Kar dékánja / Citromos sörital termékteszt

„A minőség meghatározása nem mindig egyszerű kérdés. Sör esetében például sok vásárló azt hiszi, hogy minél magasabb az alkoholtartalom, annál jobb. Pedig ez könnyedén, sokféleképpen variálható. Ami a sör minőségét a legjobban megmutatja, az az extrakttartalom, vagyis hogy mennyi malátát használtak fel a gyártásához.”

antal-emese07-682x1024

Antal Emese

dietetikus a TÉT Platform Egyesület szakmai vezetője /Csokis gabonagolyó termékteszt

„A Szupermenta program azért tetszik különösen, mert több irányból közelít meg egy-egy termékcsoportot. Az élelmiszerbiztonságon kívül dietetikai, minőségi szempontokat is figyelembe vesz, ráadásul kontextusba is helyezi ezeket az élelmiszereket… Szerintem ez egyre fontosabbá válik a vásárlók számára.”

gianniannoniGianni Annoni
étteremtulajdonos / fokhagyma és fokhagymakrém termékteszt

„Nálunk az étteremben fő szabály, hogy nem fogadunk másodosztályú termékeket… Nem sznobok vagyunk, csak tény, hogy sokkal jobb a végeredmény, ha kiváló minőségű árut használunk. Azt gondolom, hogy Magyarországon  fogyasztói oldalról emelkedni kezdtek az igények a minőségi termékek iránt. Márpedig ennek az országnak minden adottsága megvan ahhoz, hogy fantasztikus termékeket adjon a vásárlóknak, nem csak külföldre, hanem belföldre is.”

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Növényi tejek

eteltcsakokosan

Mik azok a szuperételek?

eteltcsakokosan

Fekete berkenye: a legfeketébb gyümölcs

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató