Ételtcsakokosan

Sült paprika, majdnem lecsó

2016. augusztus 8.

Nyár közepétől terem a paradicsom, ilyenkor érdemes lecsót készíteni. Van egy másik hasonló finomság, amit a gyerekek is el tudnak készíteni és ez a sült paprika.
paprika
Hozzávalók 3 személyre

  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 3 darab paprika
  • 2 evőkanál olaj
  • 6 darab tojás

Elkészítéserántotta 001
Hámozzátok meg a vöröshagymát, majd a paprikákkal együtt mossátok meg alaposan, hogy tiszták legyenek. Csepegtessétek le, közben vegyetek elő egy serpenyőt. A hagymát – egy kizárólag
zöldségeknek fenntartott vágódeszkán – kockázzátok föl, és a paprikákat vágjátok félbe és csíkozzátok.
A serpenyőbe öntsétek az olajat és melegítsétek föl. Szórjátok rá a felkockázott hagymát és pároljátok üvegesre, kicsi vizet is önthettek alá, hogy gyorsabban puhuljon. Tehát addig melegítsétek, amíg puha és fényes nem lesz.
Ezt követően a felcsíkozott paprikát zúdítsátok a hagymára, fedjétek le fedővel, vagy alufóliával és hagyjátok megpuhulni. Kicsit sózhatjátok és borsozhatjátok. Közben egy tálba üssetek fel hat tojást, egy tiszta villával keverjétek fel és amikor megpuhult a paprika, öntsétek rá. Jól süssétek meg, ne legyen sehol sem laza állagú.
Melegen tálaljátok, kenyeret adhattok mellé, esetleg fűszerpaprikával vagy petrezselyemmel díszíthetitek.
Élelmiszer-biztonsági tippek:

  • A tiszta tojást nem kell felhasználás előtt megmosni. Mosás során megsérülhet a tojás természetes, külső védőrétege, és a héj átjárhatóvá válhat a baktériumok számára.
  • Ha szennyezett a tojás próbáljátok meg szárazon megtisztítani. Ha mégis szükséges, csak közvetlenül felhasználás előtt mossátok meg, és alaposan öblítsétek le.
  • Tojásfőzéshez mindig friss tojást használjatok. Tojások frissessége közvetlenül felhasználásuk előtt vízbemerítéssel ellenőrizhető. A friss tojás lesüllyed, az állott tojás lebeg a víz felszínén. Ezeket csak egyenként, külön csészébe feltörve és érzékszervileg ellenőrizve használja fel. Ha a fehérje zavaros, a sárgája elfolyósodott, vagy színe, szaga nem a szokásos, ne használjátok.
  • A tojásos ételeket alapos sütést-főzést igényel, hogy belsejük is forró legyen (+75 oC felett). A rántottát is addig süssétek, míg meg nem szilárdul. Az alapos sütés-főzés elpusztítja a baktériumokat, vírusokat.
  • Tojásos ételmaradékot lehetőleg ne tároljatok. Ha ez elkerülhetetlen, a megmaradt ételt mihamarabb tegyétek a hűtőbe, mert néhány órányi szobahőmérsékleten való tárolás már veszélyes lehet.

Fotó: cukkinivirag.blogspot.hu

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Az érzékszervi vizsgálatok szerepe és jelentősége

eteltcsakokosan

Pitetitok

eteltcsakokosan

Hirtelen ötletből mesterré válni

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató