Ételtcsakokosan
Sajttaj1-300x200

Sajttaj1-300x200
A média nagy érdeklődése mellett indítottuk útjára Ételt csak okosan! kampányunkat. Nagy Tímea a rendezvény háziasszonya, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, háromgyermekes anyaként elkötelezett a társadalmi célú projekt célkitűzése mellett. Véleménye szerint a projekt jó alkalmat teremt arra, hogy a fogyasztók elméletben és gyakorlatban egyaránt elsajátíthassák azt a tudást, melynek birtokában az élelmiszer eredetű megbetegedések száma radikálisan visszaszorítható.

Az élelmiszerellátás hosszú, szerteágazó és bonyolult folyamat, a termőföldtől az asztalig számos helyen veszélyforrással bír. Éppen ezért minden egyes fázis kulcspont is egyben. Ahhoz, hogy az élelmiszerlánc végén biztonságos termékeket vehessünk kézbe, minden szereplőnek sokat kell tennie, így a fogyasztónak és az államnak egyaránt.

Sajttaj2-300x200Az Országgyűlés 2012. év elején törvényben döntött arról, hogy el kell készíteni az élelmiszerlánc-biztonsági stratégiát. A stratégia elkészítése során egyértelművé vált, hogy nem elég csupán az élelmiszerláncban ügyelni az egyes láncszemek biztonságára, hanem fokozottan kell figyelni saját háztartásunkban is. A kampány az élelmiszerlánc-biztonsági stratégiával összhangban több területen is segíti a fogyasztókat. Egyrészt a szállításból eredő élelmiszerbiztonsági kockázat csökkentése érdekében előnyben részesíti a helyi élelmiszer-előállítókat. Másfelől felkészíti a fogyasztókat, hogy felelős alapanyag-beszerzés során ismerjék az élelmiszerek eladásának szabályos feltételeit, mely kiterjed a kihelyezés, csomagolás, tárolás, nyomon követés és kiszolgálás alapvető szabályaira. Harmadrészt segíti a fogyasztókat, hogy elsajátítsák azokat a helyes konyhatechnikai módszereket, amelyek révén csökkenthetik a nem megfelelő élelmiszerkezelésből eredő megbetegedések kockázatát.


Sajttaj3-300x200Magyarországon ma becslések szerint évente több mint 3 millió ember betegszik meg élelmiszer eredetű megbetegedésekben, melynek 70%-a háztartásokban történik az élelmiszerek nem megfelelő tárolása, feldolgozása során.
Az ilyen jellegű megbetegedések évente több milliárd forint kiesést okoznak az államnak. Ugyanakkor a megbetegedett emberek alig 10 %-a fordul orvoshoz, pedig az összes beteg körülbelül 15%-a kórházi ápolásra szorul. Ez a szám egy kis odafigyeléssel, a higiéniai szabályok betartásával, valamint a megfelelő konyhatechnológiai ismeretek birtokában, jelentős mértékben visszaszorítható.

 
 

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

#4. Miért fontos, hogy mindent a megfelelő helyre tegyünk a hűtőben?

eteltcsakokosan

Endívia

eteltcsakokosan

Csináld magad savanyú káposzta

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató