Ételtcsakokosan

Olajos magvak

2014. január 6.

Tökéletes téli vitaminforrásaink az olajos magvak. A déligyümölcsökkel szemben nagy előnyük, hogy néhányuk Magyarországon is megterem!

Ebbe a csoportba sorolhatjuk a diót, mandulát, mogyorót, szezámmagot, lenmagot, napraforgómagot, tökmagot. A bevásárló központokban már beszerezhető a pekándió és a kesudió is.

Ezek termések jótékonyan hatnak az egészségünkre, de magas zsírtartalmuk miatt mértékletesen kell fogyasztani belőle! Én általában pucolás után vagy rögtön felhasználom, vagy megeszem őket. Általánosságban elmondható ezekről a magvakról, hogy többszörösen telített zsírsavakat tartalmaznak, amely miatt viszont hamar romlanak, avasodnak. Így gyorsan kell ezeket elfogyasztani, vagy esetleg hűtőben tárolni. Az ezekből sajtolt, egészséges olajokat is sötét helyen javasolt tárolni.

Szüleimnél volt egy hatalmas mogyoróbokor, amely 10-15 kg termést is hozott évente. Sajnos tavaly ki kellett vágni, mert megöregedett. Viszont pár éve még édesapám ültetett egy diófát. Azóta a csemete hatalmas fává érett, és bár többször hittük tavaszonként, hogy vége, mindig magához tért, és bő termést adott nekünk. Minden évben darálva is fagyasztok le a diójából, aztán ezt később rétesbe, vagy kifőtt tésztához teszem, és a család jót csemegézik belőle házi lekvárral!

A legtöbb említett termés a telítetlen zsírsavtartalomnak köszönhetően koleszterinszint csökkentő hatással bír, így gátolja az érelmeszesedést. A, B1, B2, C  és E-vitaminokat is tartalmaznak. Jó ásványi anyagforrást jelentenek: jód, kalcium, foszfor, nátrium és kálium van bennük. Az agyra kedvező hatást gyakorolnak, fokozzák a koncentráló képességet. Aromás olajukat, például a dióolajat terápiás céllal is használják, különösen ízletes salátákba keverve. Kismamáknak különösen javallottak a magas folsav tartalom miatt.

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Liszt, víz, kovász

eteltcsakokosan

Megkezdődtek az elődöntők

eteltcsakokosan

Hűtés melegben

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató