Ételtcsakokosan

Menta más szerepben

2017. október 12.

Ha évszakokhoz szeretnénk kötni a mentát, akkor azt mondhatjuk, hogy nyáron frissítő mojito és limonádé, télen pedig tea formájában találkozunk vele. Pedig felhasználási lehetősége szinte végtelen, csak egy kis bátorság és kreativitás kell hozzá.

peppermint-2368677_640Ahhoz persze, hogy használni tudjuk jó, ha van otthon. Ennek legegyszerűbb módja, ha saját magunk nevelgetjük és alkalomadtán csak lecsippentünk belőle néhány levelet. Ha kifejlett, cserepes mentát vásárolunk, hazaérés után jól öntözzük meg. Tegyük a neki szánt helyre és néhány napig hagyjuk, hogy hozzászokhasson új környezetéhez. Általában a vásárolt növények cserepe túl kicsi, ezért néhány nap múlva ültessük át nagyobb, fűszernövény földdel megtöltött, vízelvezető nyílással rendelkező cserépbe. A menta vízigénye nagy, de a pangó vizet rosszul tűri. Növekedéséhez melegre és sok napfényre van szüksége, ezért így válasszuk ki a helyét. A már kifejlett leveleket frissen szakítsuk le a felhasználás előtt, az idősebb, terebélyesebb mentatöveket pedig időnként vágjuk vissza, hogy a növény megújulhasson.

Fontos: az otthon termesztett mentát is meg kell mosni felhasználás előtt! A leveleket folyó víz alatt mossuk meg és csepegtessük le felhasználás előtt.

És ha minden adott, lássuk, mennyi minden készülhet belőle!

Gondoltátok volna, hogy a menta és a zöldborsó nemcsak színben, de ízben is nagyon jól harmonizálnak egymással? Ha legközelebb zöldborsókrémlevest főztök, tegyetek bele egy evőkanál friss, aprított mentát.

A bárány és a menta régi ismerősök, de a menta nem csak a hús fűszerezésekor lehet jelen. Készíthetünk belőle mentaszószt, mely grillezett húsok remek kísérője lehet, de akár egy köretet is feldobhat. Ha már unjátok a szokásos krumplipüré-rizs-tészta háromszöget, próbáljátok ki a mentás cukkínipürét.  Szintén köret, de egészen más jellegű, mint az előző, ugyanis sárgadinnye lesz a menta kiegészítője. Pürésítünk blansírozott mentaleveleket olajjal, fűszerezzük zöldcitrom reszelt héjával és kevés sóval. Az így kapott mentás olajból tegyünk egy tányérra, majd erre halmozzuk a kockára vágott sárgadinnyét.

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

10 tanács a biztonságos uzsonnához

eteltcsakokosan

A Minipoliszban megnyílik a Nébih új standja

eteltcsakokosan

Pécsi csapat győzedelmeskedett

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató