Ételtcsakokosan

Jégre tett élelmiszereink

2020. március 3.

Március a fagyasztott élelmiszerek hónapja. Az első fagyasztót az 1920-as években Clarence Birdseye építette annak érdekében, hogy az élelmiszerek frissebbek maradjanak. Ez radikálisan megváltoztatta az étkezési szokásokat, a főzési kultúrát és az élelmiszer-előállítást.

A fagyasztás segítségével a romlékony ételek, élelmiszerek eltarthatósága igen nagymértékben megnövelhető. A fagyasztás tartósító hatása azon alapul, hogy a hőmérséklet csökkentésével a mikroorganizmusok szaporodása előbb lelassul, majd megáll.
Megfelelő tárolási hőmérséklet és az idő
A fagyasztót -18 °C-on vagy alatti hőmérsékleten célszerű tartani. Az egyes élelmiszerek 3-12 hónapig tárolhatóak biztonságosan a háztartási fagyasztóban. Az eltarthatósági idő élelmiszerenként változik, de nagyban függ a tárolási hőmérséklettől is. Általánosságban elmondható, hogy minél hidegebben tároljuk, annál jobb. Fontos megjegyezni, hogy minél tovább tároljuk az élelmiszereket fagyasztva, minőségükben kedvezőtlen változások lépnek fel.
Mit lehet fagyasztani?
Néhány kivételtől eltekintve (pl. héjas tojás, magas víztartalmú zöldségek, gyümölcsök) szinte minden élelmiszer fagyasztható nyersen vagy akár készételként is, de arra érdemes figyelni, hogy egyes élelmiszerek minőségére kifejezetten káros a fagyasztás. Például a magas zsírtartalmú élelmiszerek hajlamosak szétválni fagyasztás során, és a zsír is gyorsan „avasodik”.
Csomagolás
A fagyasztani kívánt élelmiszert minden esetben légmentesen zárható edénybe vagy mélyhűtő zacskóba tegyük. Így egyrészt megakadályozhatjuk az élelmiszer kiömlést, másrészt elkerülgetjük az élelmiszerek nem kívánatos kiszáradását is.

  • Csak olyan üveg- és műanyag edényeket használjunk fagyasztásra, amelyek csomagolás jelzik, hogy alkalmasak arra.
  • Használjunk mélyhűtő zacskót.
  • Ne használjunk kartondobozt vagy újrafelhasznált műanyag dobozokat, flakonokat, ezeket ugyanis nem fagyasztásra tervezték.

A lefagyasztás előtt osszuk fel kisebb adagokra az élelmiszereket, hogy gyorsabb legyen a fagyasztási folyamat és így adott esetben mindig csak a szükséges adagot kell felolvasztani.
A fagyasztani kívánt élelmiszereket légmentesen csomagoljuk be. Mindig írjuk fel az egyes csomagokra, hogy mit tartalmaz és a lefagyasztási dátumot. Figyeljünk rá, hogy a bepakolt friss élelmiszerek közvetlenül ne érintkezhessenek a már lefagyasztott élelmiszerekkel, mert így megakadályozható, hogy azok megolvadhassanak. Melegen sose tegyünk élelmiszert a fagyasztóba, előtte mindig hűtsük le. Az egyszer már felengedett élelmiszerek újrafagyasztani tilos!
A fagyasztószekrény tisztán tartására, rendezettségére különösképpen ügyeljünk! Különítsük el az élelmiszereket típusuk szerint, így hamarabb megtalálhatjuk, amit keresünk.
Fagyasztott élelmiszerek eltarthatósági ideje (tájékoztató adatok):

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Hogyan tároljuk a szőlőt?

eteltcsakokosan

A sóska

eteltcsakokosan

Melyik krumpli mire jó?

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató