Ételtcsakokosan

Gyöngyhagyma télire

2019. szeptember 10.
AdobeStock_68687911.jpg

Gyöngyhagymának az aprószemű, fehér héjú vöröshagymát nevezzük, amiből leggyakrabban savanyúság készül.Piacon ritkán lehet kapni, viszont kiskertben is termeszthető.

Lehetőleg jó szerkezetű, közép-kötött talajba vessük március elején-közepén, 3-4 cm mélyre. Kerüljük a túl sekély vetést, mert a talajból kilógó hagyma megzöldül. Akkor szedjük fel, ha a hagymafej elérte a kellő nagyságot (10-30 mm átmérővel kb., augusztusban). A gyöngyhagymafajták rosszul tárolhatók, ezért felszedés után mihamarabb fel kell dolgozni. Ha mégis tárolni kell, akkor szellős, hűvös helyen tartsuk. Csak az egészséges szemeket használjuk fel, az esetleges romlást, penészedést a fehér héjon át viszonylag könnyű észrevenni.

Gyöngyhagyma elrakása:

Tisztítás, mosás után az üvegekbe rakjuk a hagymát és ráöntjük a levet, ami így készül:

2, 5 liter víz

6 dl 10%-os ecet

1 evőkanál só

20 dkg cukor

1 mokkáskanál borkén

1 mokkáskanál szalicil

A levet fel kell forralni, és forrón ráönteni a savanyítandó zöldségre, amit előzőleg az üvegekbe raktunk. A tetejükkel zárjuk le az üvegeket, majd ha kihűlt tehetjük is a kamrapolcra. Nem kell dunsztolni. Felbontás után sem romlik meg, még így is sokáig eláll.  A kéntől friss ropogós marad.  A legtöbb savanyúságot így készíthetjük, köztük az uborkát, a paprikát, és a vegyes darabost is.
Élelmiszer-biztonsági tippek:
Mindig ügyelj arra, hogy megbízható helyen vásárolj. Ne vásárolj ellenőrizetlen helyen, alkalmi árustól. Az élelmezés-egészségügyi várakozási idő betartására a saját kiskertben megtermelt zöldség, gyümölcs permetezését követően is ügyelj! Az alapanyagok mindig jó minőségűek legyenek. A tartósításra szánt termékeket mielőbb dolgozd fel. Ha mégis tárolni kell, a zöldségek, gyümölcsök számára a 10-15 °C az ideális hőmérséklet. Sérült, rothadó, penészes, szokatlan szagú, állagú alapanyagot ne használj a befőzéshez. A sérült, romlott termékeken nagy számban találhatóak romlást okozó mikrobák, melyek az ép darabokra is rákerülnek.
A befőzés megkezdése előtt a helyiséget ki kell takarítani, az edényeket, eszközöket alaposan elmosni, fertőtleníteni vagy kiforrázni. Az üvegeket mosogatószeres vízzel kell elmosni, meleg vízzel öblítetni, forrázni vagy mikrohullámú sütőben átforrósítani, és tiszta, átvasalt konyharuhára borítani, hogy a víz kicsöpögjön belőlük. A csavaros tetőket dobjuk pár másodpercre forró vízbe, majd szárítsuk le. Az eltenni kívánt zöldséget át kell válogatni – szükség esetén meg kell tisztítani, a hibás részeket kivágni – és alaposan meg kell mosni. Javasolt két percig tiszta vízben áztatni, többször váltott hideg vízben átmosni, majd szűrőedényben, erős vízsugárral leöblíteni. Alapos mosással a mikrobák és a növényvédőszer-maradékok nagy része is eltávolítható a zöldségek, gyümölcsök felületéről. A nyersanyagok tisztítása és a befőzés megkezdése előtt, illetve között is mossunk alaposan kezet!
Az üvegek légmentes zárása a házi tartósítás kulcsfontosságú eleme. Amennyiben az üveg lezárása nem megfelelő, úgy a befőtt élelmiszer megromlik, megpenészedik. A zárás hibáin ugyanis könnyedén bejutnak a romlást vagy megbetegedést okozó mikrobák az üveg belsejébe, és ott elszaporodnak. A befőttesüvegek lezárásához érdemes minden évben új, ép fedeleket beszerezni. A biztonság kedvéért a csavaros tetőre is lehet kívülről celofánt vagy fóliát tenni.
Fontos! Soha ne fogyassz el romlás jeleit (pl. gázképződést, penészedést, ízelváltozást) mutató terméket!

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Ünnep

eteltcsakokosan

Mi az a BPA-mentesség?

eteltcsakokosan

Ültetés januárban

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató