Ételtcsakokosan

Fröccs

2017. január 27.

A fröccs több mint 50 féle fajtája – a bor és a szikvíz arányának és mennyiségének változtatásával- a magyar gasztronómia szerves része, ezért is lett Hungarikum. Kevesen tudják, hogy a szikvíz, majd – ebből kifolyólag – a fröccs feltalálója Jedlik Ányos, míg a fröccs szó Vörösmarty Mihály fejéből pattant ki.

froccsA fröccs tudományos alapokon jött létre. Létezését Jedlik Ányosnak, a nagyszerű magyar fizikusnak és feltalálónak köszönhetjük. Jedlik pályafutása során foglalkozott kémiával, elektrokémiával, elektromosságtannal, később pedig főként optikai kísérleteket végzett. Bár a savanyúvízként aposztrofált szódavizet Genf-ben Paul és Goffe fizikusok már 1789-ben előállítottak, de készítési módját titokban tartották. Jedlik azonban egyedül kísérletezett, és újításai ezen a téren is kimagaslónak bizonyultak. És bár a szódavizet nem Jedlik találta fel, azonban a szódavízgyártás, a gyakorlati alkalmazás terén övé az elsőség. A dinamó magyar atyja 1826-ban szódavízgyártó gépet szerkesztett, aminek alapján létesült az első hazai szikvízüzem.

A szódavíz után pedig már csak egy lépés hiányzott a fröccs megszületéséhez. A fröccs szavunk Vörösmarty nyelvi leleményességét dicséri. Fótra – Fáy András szőlőbirtokára – volt hivatalos a költő és más íróbarátai is. Fáy egyébként a reformkor kiemelkedő alakja volt, a „haza mindenese”. A barátok között ott volt a költő, nyelvész, bencés tanár Czuczor Gergely is, akihez csatlakozott Jedlik Ányos. Jedlik pedig magával hozta a szüretre az általa elsőként kifejlesztett szódásüveget, hogy a bor erősségét kellemesen enyhítse. Így a Fáy-birtokon elkészült a legelső „spritzer”. Vörösmarty fülét azonban bántotta a német hangzású szó, így utánozva azt a hangot, amikor a szódát hozzáengedik a borhoz, megalkotta a fröccs kifejezést.

Forrás: magyartermekonline.hu

A szabadalmi leírása a fröccsnek: “Egyik palaczkban foglaltatik a savanyú vizeknek legegyszerűbbike, mellyben a közönséges vizen, és avval egyesült szénsavon kívül semmi más ásványos rész nem találtatik. Ezen víz nagyobb mértékben bírja magában tartani a szabad szénsavat, mint az, mellyben a szénsavon kívül még többféle savak is felolvadvák; pohárba töltetvén szüntelen szénsav buborékokat hány, még a szénsav nagyobb része el nem röpül; legjobb tehát a poharat azonnal, hogy megtöltetett, ki is üríteni, különben a víz sokat vesztene kellemes csípősségébül.” (forrás: wikipedia.hu )

A fröccs fajtáiból pár:

  • Kisfröccs (fütty, tréfa, rövidlépés) –1 dl bor + 1 dl szódavíz
  • Nagyfröccs (fröccs, hajtás, húzás) –2 dl bor + 1 dl szódavíz
  • Hosszúlépés (fordított) –1 dl bor + 2 dl szódavíz
  • Góré fröccs –1-2 dl bor + 1 kis spricc
  • Házmester –3 dl bor + 2 dl szódavíz
  • Viceházmester –2 dl bor + 3 dl szódavíz
  • Háziúr (nagyházmester) –4 dl bor + 1 dl szódavíz
  • Lakó fröccs (kisházmester) –1 dl bor + 4 dl szódavíz
  • Mafla –5 dl bor + 5 dl szódavíz
  • Polgármester –6 dl bor + 4 dl szódavíz
  • Alpolgármester –4 dl bor + 6 dl szódavíz
  • Avasi fröccs –7 dl bor + 3 dl szódavíz
  • Krúdy fröccs –9 dl bor + 1 dl szódavíz
  • Sóher fröccs –1 dl bor + 9 dl szódavíz
  • Csatos (csattos) –1 l bor + 0,5 l szódavíz
  • Lámpás –1,5 l bor + 0,5 l szódavíz
  • Instant fröccs –egy autoszifon bor + patron
  • Színész fröccs –2 dl szódavíz langyosan
  • Gyerek fröccs –1dl szőlőcsepp + 1dl szódavíz

Kép forrása: http://vehir.hu/data/image/full/2014/07/17/froccs.jpg

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Mik a romlott zsír „jelei”?…

eteltcsakokosan

Nektarin

eteltcsakokosan

A lejárt tartós élelmiszereket is ki kell dobni?…

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató