Ételtcsakokosan

Farsangi fogások a Közétkeztetési Szakácsverseny „étlapján”

2021. január 7.

Publikálták a főszervezők a 2021-2022. évi Közétkeztetési Szakácsverseny hivatalos kiírását. A megmérettetésére 2021. március 19-ig jelentkezhetnek az innovatív szellemiségű csapatok.

A feladat ezúttal valamely magyar tájegység hagyományos farsangi ételsorának elkészítése lesz, melyhez kötelező alapanyagként a sütőtököt is fel kell használniuk a versenyzőknek.Jelentős szakmai támogatottság és összefogás mellett, immár nyolcadik alkalommal valósul meg a Közétkeztetési Szakácsverseny a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közös szervezésében.
A többfordulós verseny fővédnöki tisztségét – hasonlóan a korábbi évekhez – dr. Nagy István agrárminiszter, dr. Tuzson Bence kormányzati államtitkár és dr. Oravecz Márton, a Nébih elnöke töltik be. A programot szakmai védnökként segíti Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke és Zoltai Anna, az Élelmiszerhigiénikus Társaság alelnöke.
A verseny témája: valamely magyar tájegység hagyományos farsangi ételsorának elkészítése
A szervezők az ország minden részéből várják azon 3+1 fős csapatok nevezését, akik – a versenykiírásban megadott, összetett szempontrendszer alapján – vállalják egy felnőtteknek szánt, komplettált 3 fogásos ebéd megtervezését, elkészítését és tálalását. A menü nettó nyersanyagköltsége adagonként legfeljebb 650 forint lehet.
A résztvevőknek, az évszakhoz köthető szokások, hagyományos ízek megőrzése mellett, törekedniük kell az ételek modernizálására, az étkezési kultúra fejlesztésére, valamint a hazai, friss alapanyagok népszerűsítésére. A közétkeztetés korszerűsítését előmozdító ötleteik megvalósításához a versenyt támogató szervezetek által delegált, elismert szakmai mentorok segítségét vehetik igénybe.
 
Nevezési határidő: 2021. március 19.
 
A részvételi feltételek, valamint a nevezési lapok elérhetőek a szervező és támogató szervezetek weblapján:
https://portal.nebih.gov.hu/kozetkeztetesi-szakacsverseny
https://www.kozszov.hu/
 

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Krumpli-e az édesburgonya?

eteltcsakokosan

A fiókokat, szekrényeket is ki kell takarítani

eteltcsakokosan

Fűszerek a só-bors-fűszerpaprika „triumvirátusán” túl

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató