Ételtcsakokosan

Divat lett a spórolás

2014. január 23.

Nagy mániám nekem a logikus, vagy pazarlásmentes főzés. Ezt úgy értsétek, hogy előre eltervezett és kevés szemetet termelő főzés.

Ezt még otthonról hoztam magammal. Zalában minden szerves hulladék ment a trágyára, vagy a tyúkoknak, disznóknak. A száraz kenyér is jó szolgálatot tett a disznóknál, vagy a zsömle jó volt reszelve prézlinek a rántott húsokhoz, zöldségekhez. Ha ételmaradék vagy csont gyűlt össze ebédről, azt a kutyák ették meg. Tudom, manapság sok kutyatartó ágál ez ellen, vagyis a kutyák is vitaminokat kapnak, na meg kutyaeledelt, és ettől állítólag egészségesebbek, boldogabbak lesznek! Nem vagyok állatorvos, és kutyám sincs, de a vidéki kutyák nem tűntek szomorúnak, és eléltek 13-15 évig is, és hát kaptak emberi eledelt is rendesen 🙂 De ebben valóban nem vagyok illetékes, sem jó vitapartner 🙂

Szóval az, hogy ennivalót nem dobunk ki innen is jön, meg a suliból is. Rám nagy hatással volt, amikor éhező embereket mutattak, és vele párhuzamosan pedig a nyugati társadalmak pazarló fogyasztói társadalmát. Nálam ez tényleg nem valami demagóg szöveg! Tudom, hogy egyedül nem válthatom meg a világot, de magam körül, a családban szeretek takarékosan élni! És ez igaz az ételekre is!

Nálunk a szerves hulladék komposztálása nem megoldott, így az a kukában végzi, de városi ember lévén, ezen nem nagyon tudok segíteni. Ha véletlenül marad étel, azt a szomszéd kutyának adom oda. Megbeszélve a szomszédommal, bezacskózom a maradékot, a kerítésükre akasztom, és majd ő adagolja a kutyusnak… de ritkán marad nálunk kidobandó.

Általában megbeszéljük, mit főzzek a hétre, illetve ismerem is a kedvenceinket, nyilván ezeket gyakrabban főzöm. A mennyiségekkel nincs gondom. Pannus a suliban ebédel, így két emberre főzök. Ha marad az ebédből, akkor egy napot kihagyunk, és következő nap, hűtőben tárolva még jóízűen (és biztonságosan) fogyasztható az étel.

Ha paradicsom, paprika van otthon és nemigen fogy, gyorsan lecsót készítek belőle. Tegnap például leszedtem a nyári bazsalikomomat, illetve a leveleit, hiszen ez nem áll el télen, és jövőre sem igen hajt ki. Szóval a leveleket mosás és lecsepegtetés után felapróztam és olívaolajban eltettem üvegbe. A hűtőben tartom, és amikor olyat főzök, csak kiveszem a friss házi bazsalikomot. Szóval most ezzel főztem fel egy adag paradicsomot, mert valahogy nem akart fogyni. Sóval, cukorral ízesítettem, összeturmixoltam és tésztafeltét lett belőle.

Nagyon sok étel eltehető a mélyhűtőbe. Ne legyen benne krumpli és tejföl, mert azoknak, ha felengeded, megváltozik az állaguk. A hűtéssel egyrészt nem dobod ki az ételt, másrészt előre tudsz ebédet készíteni olyan napokra, amikor el vagy havazva, és így csak ki kell venned a mélyhűtőből!

Ha marad kenyér vagy zsömle, az a mi családunkból is megy le Zalába az állatoknak. Viszont rendszeresen megkérem anyukámat, hogy prézlit is gyártson belőle számunkra 🙂

Ha a gyümölcsök állnak, és látom, Pannusnak sincs nagy kedve hozzá, azokból rostos leveket készítek. Most éppen alma, körte és őszibarack, na meg egy kis szőlő volt itthon, de valamiért nem fogyott. Nem baj, van ilyen! De olyan nincs, hogy én kidobjam! Lehet belőle egy nagy adag gyümölcssalit készíteni, mondjuk kis fahéjjal megszórva, vagy vegyes gyümölcslevet készíteni és frissen meginni. És nem nagy dolog ám egy gyors gyümölcsszósz vagy lekvár megfőzése se. Múlt héten 3 dl lekvárt készítettem. Na jó, nem leszek nagyképű :-)! Szóval, kaptam szilvát és barackot, de mivel kicsit puha volt nem fogyott. Tisztítás után beleraktam egy lábosba, öntöttem alá pici vizet, majd megcukroztam, és felfőztem. Turmix-szal összedolgoztam, majd a sűrű, és nagyon finom lekvárt, egy kis üvegbe raktam. Nem dunsztoltam, nem tartósítottam, csak miután kihűlt, hűtőbe raktam. 1 hét alatt reggelire el is fogyott az összes.

Ha sonka vagy virsli marad a hűtőben, abból mindig lehet egy jó feltétet kisütni, vagy egy gyors sonkás tésztát összeütni!

És még határtalanul tudnék ötletelni, hogy nyers és főtt ételekből, hogyan lehet tovább gondolni kis erőfeszítéssel, kidobás nélkül egy új ételt! Természetesen mindezt úgy tegyük, hogy ügyelünk a nyers és készételek eltarthatósági és fogyaszthatósági idejére!

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Frissen fogyasztandó!

eteltcsakokosan

10 dolog, amit a mentáról tudni kell

eteltcsakokosan

Indul a grillszezon!

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató