Ételtcsakokosan

Balkonon termesztett fűszernövények

2018. március 27.

Bizonyára mindannyian hallottuk már azt a megállapítást, hogy a saját termesztésű és készítésű ételektől nincs jobb, hiszen azoknak ismerjük az eredetét és pontosan tudjuk, hogy miből állnak. Ennek a felfogásnak az egyik alapja az, hogy mi magunk termesztjük meg a fűszernövényeinket. Miért ne tehetnénk meg ezt akkor is, ha panellakásban élünk?

bazsi
A balkonon nevelt növények lehetőséget adnak arra, hogy saját kert nélkül is magunk termesszük meg a fűszernövényeinket. Ehhez a teraszunk egy kevésbé forgalmas, napos, vagy félárnyékos sarkára lesz csupán szükségünk.
Első lépésként érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen növényekre is lesz szükségünk a főzéshez. Ha inkább a paradicsomos, olaszos konyhát szeretnénk képviselni, akkor bazsalikomra, oregánóra, rozmaringra vagy esetleg tárkonyra lesz szükségünk. Amennyiben a húsételek dominálnak az étrendünkben, akkor érdemes borsfüvet, kakukkfüvet, metélőhagymát, oregánót nevelnünk. Ha édességet, esetleg frissítő vagy gyógyító italokat szeretnénk készíteni, ahhoz a citromfüvet és a mentát, míg a zöldségek, különböző saláták ízesítéséhez a bazsalikomot, kaprot, metélőhagymát és a lestyánt ajánljuk kombinálni a balkonunkon.
aromatic-1851365_960_720
A különböző fűszernövények magjai könnyen beszerezhetők gazdaboltokban, a palántákat pedig elsősorban kertészeti árudákban lelhetjük fel.
A növényeket tápanyagban gazdag, közepesen kötött virágföldbe ültessük. Az egyes egyedeket külön-külön cserépedényben neveljük, így a terjedő tövűek nem nyomják el a kisebbeket. A nagyobbra növő fűszernövényeket, mint a lestyán, tárkony vagy a rozmaring, nagyobb edényekbe ültessük, és helyezzük a kissebre növő növény mögé. A napot szeretőek állandóan napos helyre kerüljenek, pl. rozmaring, kakukkfű, oregánó!
A bazsalikom, kakukkfű, rozmaring, tárkony és lestyán bírják a folyamatos csipegetést, míg mások, például a citromfű, a menta vagy az oregánó szeretik a visszavágást. A fűszernövények a virágzás előtti állapotukban tartalmazzák a legtöbb illóolajat, ezért a visszavágásokat a virágzás kezdetére időzítsük. A visszavágásnál ügyeljünk arra, hogy mindenképpen hagyjunk a tövön megfelelő számú levelet (szívóhajtás), ellenkező esetben számíthatunk rá, hogy a növényt elpusztul.
szárított fűszer
A fel nem használt növényrészeket fagyasztással vagy szárítással is tartósíthatjuk. A csokorba kötött leveles szárrészeket árnyékos helyen, fejjel lefelé lógatva, portól védve szárítjuk, majd a leveleket összemorzsoljuk, és aromazáró csomagolásban tároljuk.

Kapcsolódó tartalmak


Allergén az ételekben…

Hogyan kerülnek az ételbe? Milyen módszerekkel lehet kimutatni a jelenlétüket? Mely rendeletekkel szabályozzák a felhasználásukat?  
Tovább olvasom

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal…?

Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Tovább olvasom

Related posts

Minőségvezérelt közétkeztetés

eteltcsakokosan

Zöldbab mindenkor

eteltcsakokosan

Milyen büntetést von maga után?…

eteltcsakokosan

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató